Toroczkai: Annyit javaslok a Momentumnak, kevesebbet törődjön a fasisztázással, többet az európai munkával

2024. június 1. – 19:49

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára szerint néha kemény a politikai vita, de addig jó, amíg nem fordul át személyeskedésbe vagy csúsztatásokba. De szerinte ebből látni azt is, hogy az európai politika az hazai politika is.

Le Marietta szerint az eddigi beszélgetés is jól mutatja, hogy az uniónak is fejlődnie kell abban, hogy milyen a kommunikáció.

Toroczkai pedig a végén ezt mondta Donáth Annának: „Annyit javaslok a Momentumnak, kevesebbet törődjön a fasisztázással, többet az európai munkával”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!