Toroczkai a Fidesz „cigánypolitikusát” emlegette

2024. június 1. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára szerint az elmúlt harminc évben kiszolgáltatottá váltak az emberek a multinacionális cégeknek. Ez ellen egy megoldás van csak. „Nemzetállami szinten nem vagyunk ellenük erősek, de ha összefogunk, Európa már erős hozzá: európai szintű ellenállás kell.”

Toroczkai László ezután elárulta, hogy a vitán most épp a holland testvérpártjának,a Fórum a Demokráciáért nyakkendője van rajta. Ezután elkezdett arról beszélni, hogy hiteltetelen, hogy a DK megakadályozná a vendégmunkások beáramlását. Van viszont egy komoly társadalmi csoport, a romák, akiket a Fidesz szerinte „rejtett erőforrásnak nevezett”. Közben a Fidesz „cigánypolitikusa”, Farkas Flórián megpróbálta a munka világába bevezetni őket, ennek pedig az lett vége, hogy „több milliárd forintot Farkas Flórián ellopott, mégis futni hagyták”, mondta. Toroczkai viszont megtalálta őt az otthonában. A Mi Hazánk elnöke szerint viszont valóban be lehetne vezetni a munka világába azokat is, akik nincsenek ott. Le Marietta belekérdezett, hogy Mészáros Lőrincet is így vadásszák-e, ahogy Farkas Flóriánt. Toroczkai úgy felelt, igen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!