Az üres kormánypárti padsoroknak mondta a magáét az ellenzék

2024. május 31. – 21:13

Az üres kormánypárti padsoroknak mondta a magáét az ellenzék
Forrás: parlament.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, amit Kövér László végül péntek este nyolcra hívott össze. Az ülésnek két napirendi pontja lett volna:

  • A javaslat arról, hogy a köztársasági elnököt, Sulyok Tamást fosszák meg a tisztségétől. A DK-s Dobrev Klára tett feljelentést Sulyok ellen, mert állítása szerint az államfő külföldi kézre játszott át magyar földeket.
  • A másik téma a Külgazdasági és Külügyminisztériumot ért orosz kibertámadás. Erről már 2022-ben írt a Direkt36, de akkor a kormány az egészet kampányhazugságnak nevezte. Az utóbbi időben azért lett újra központi téma, mert a 444 nyilvánosságra hozta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat igazgatójának, Szabó Hedvignek azt a korabeli levelét, amiben tájékoztatta Vargha Tamást, a polgári hírszerzésért felelős államtitkárt a támadásról.

Végül ezekre a témákra azért nem került sor, mert a Fidesz–KDNP képviselői – ahogyan azt előre jelezték – nem mentek el az ülésre. Így a napirendet sem tudták elfogadni, és a napirend előtti felszólalások után be is rekesztették az ülést.

Az ellenzéki képviselők ezért aztán a teljesen üres kormánypárti padsoroknak beszéltek a felszólalásaikban. Az ilyenekre általában miniszterek, államtitkárok reagálnak, de még csak egy államtitkár sem jelent meg a mostani ülésen, úgyhogy az ellenzéki képviselők semmilyen reakciót nem kaptak.

Elsőként egyébként az LMP-s Ungár Péter kapott szót, de pár pillanatig nem működött a mikrofonja. Végül megjavult, amit Ungár azzal kommentált, hogy „elhárítottam az informatikai támadást”. Majd arról kezdett el beszélni, hogy csütörtökön ott volt az EP-listavezetők köztévés vitán, vagyis inkább odament monologizálni abba a „vonatszerencsétlenségbe”, de most, épp a rendkívüli üléssel egy időben főpolgármester-jelölti vita van, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között. Nem meglepő módon Ungár a saját jelöltjét, Vitézyt tartja a megfelelőbb jelöltnek, már csak azért is, mert szerinte Karácsony ezt a munkát nyűgnek érzi.

A párbeszédes Tordai Bence következett utána. Ő örült annak, hogy az ülést most nem Kövér László házelnök vezette, „aki úgy képzeli el megvédeni az Országgyűlés tekintélyét, hogy a rendkívüli ülést péntek este 8 órára hívja össze, éppen akkorra, amikor Budapest zöld főpolgármestere egy nagyon érdekes vitát folytat a Fidesz jelöltjével szemben”. Tordai ezzel arra célozgatott, hogy Vitézy az Orbán-kormány államtitkára is volt.

A képviselő ezután az orosz hekkerbotrányt emlegette fel: szerinte nem is az a botrány, hogy ez a kibertámadás megtörtént, hanem az, hogy kampányhazugságnak nevezték, és semmilyen reakciót nem adtak rá, pedig Szijjártó Péter külügyminiszter még akkor is nagykövetet rendelt be, amikor kirúgtak egy edzőt. Ezután Orbán Viktor miniszterelnököt szokása szerint Putyin alattvalójának nevezte, aki szavai ellenére mégsem védi meg az ország szuverenitását. „Kedves Fidesz-szavazók, hahó, Orbánék hülyének néznek titeket” – mondta.

Tordai Bence – Forrás: parlament.hu
Tordai Bence – Forrás: parlament.hu

Dócs Dávid következett a Mi Hazánktól. Arról beszélt, hogy mi lehetne fontosabb téma a közelgő választásoknál, majd ekézte a kormánypártok és az ellenzék kampányát is. Felemlegette, hogy a csütörtöki vitán Márki-Zay Péter majdnem azt mondta, hogy az elszámoltatást a Mi Hazánk gondolja a legkomolyabban, pedig közben a saját pártját, a Mindenki Magyarországa Néppártot akarta mondani. Dócs szerint azért ez „freudi elszólás” volt, de a Mi Hazánknak van egyedül értékelhető programja, mondta.

A jobbikos Brenner Koloman azzal kezdte a felszólalását, hogy „az oroszok már a spájzban és a külügyminisztérium szervereiben vannak”. A képviselő szerint Szijjártó Péternek beszámolási kötelezettsége lenne az ügyben, de például akkor is csak „hebegett-habogott”, amikor pár napja a sajtónak, köztük a Telexnek is leállt pár kérdés erejéig. De most már „megérett az idő arra, hogy miniszter úr számot adjon”. Ezután Sulyok Tamás földügyleteiről beszélt, amivel szerinte a köztársasági elnök „méltatlanná vált magas közhivatalához”.

Az MSZP-s Komjáthi Imre csak két mondatot akart szánni Szijjártó Péterre. Ezek arról szóltak, hogy a kormány 96 stratégiai partneri szerződést kötött, ő maga pedig kíváncsi lenne a partnerek helyében – például a Coca-Cola, a Siemens vagy a Bank of China helyében –, hogy milyen adatokat szerzett meg az orosz titkosszolgálat róluk. Ezután áttért arra, hogy a kormány „az orosz irodalom kapcsán egészen jól áll”, mert tele van plakátolva az ország háborúval és békével. „Magyarország a szomorú lelkek országa lett. Azért hullik a magyar, mert hiányzik az országból és a társadalomból az odafigyelés, a megbecsülés, a tisztelet, a gondoskodás. Helyette mi van? Háborús plakátok.”

Tompos Márton a Momentumtól nem a helyén, hanem a pódiumról akart beszélni, de az ülést vezető Latorcai János a helyére küldte, mert szerinte napirend előtti felszólalásoknál erre nincs lehetőség. Tompos visszaballagott a helyére, majd az orosz hekkertámadásról kezdett el beszélni. Arról, hogy szerinte a külügyminisztérium ez ellen nem csinált semmit. Ha bizalmas adatok nem kerültek ki, „akkor miért kellett róla hazudni éveken keresztül?” Ezután ő is arról beszélt, hogy Szijjártó Péter a kormányt bíráló megszólalásokért is behívat nagyköveteket, de ebben az ügyben mégsem, így aztán az ilyen milyen miniszter „egyértelműen nem áll a józan ész talaján”. Közben Szijjártó még Barátságért kitüntetést is vett át Szergej Lavrov orosz kollégájától, Tompos szerint pedig mindezek miatt „a külügyminiszter nem a hazáját szolgálja, és börtönben a helye”. Latorcai erre így reagált: „Ez az utolsó szó nem önre tartozik, ez a bíróság dolga.”

Gyurcsány Ferenc – Forrás: parlament.hu
Gyurcsány Ferenc – Forrás: parlament.hu

Gyurcsány Ferenc az oroszok helyett inkább a DK saját témájáról, Sulyok Tamásról beszélt. „Sulyok Tamásnak mennie kell. Miért? Mert bűnös. Véleményünk szerint köztörvényes bűnöző.” Ezután ez a beszélgetés zajlott le közte és Latorcai János között:

Latorcai: Kérem, próbálja a jelzős szerkezeteket finomítani.
Gyurcsány: Nem tudom. Nekem az a véleményem, hogy bűnöző a köztársasági elnök. Lehet, hogy ez nem egyezik az ön véleményével, de nekem lehet ez a véleményem. Ön emiatt nekem nem tehet szemrehányást. Vagy ha igen, akkor lesz véleményem önről is. Melyiket választja?

Gyurcsány szerint nem vitatták az eddigi állításaikat Sulyokról, és maga a köztársasági elnök sem cáfolta érdemben ezeket. A DK-elnök ezután azt mondta, Sulyok nem független köztársasági elnök, hanem „Orbán Viktor elnöki hivatalának szolgalelkű titkára”, ezen fogva működése sérti az alkotmányt. Ezután az ellenzéki képviselőkhöz fordulva azt mondta, nem szabad kapcsolatot fenntartaniuk Sulyokkal, „át kell rajta nézni, mintha elnökként nem létezne. (…) Az elnök az ország szégyene, a mi közös szégyenünk”.

Ezzel pedig mindenki elmondta a napirend előtti felszólalását. Végül felolvasták a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak az előre elküldött levelét, amiben arról tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy nem fognak elmenni a rendkívüli ülésre. Alig negyvenpercnyi ülés után az ülést be is rekesztették, a képviselők eltávoztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!