Szijjártó: Az sms-en kívül nem sok mindenre vagyok képes

Legfontosabb

2024. május 28. – 17:21

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter külügyminiszter nagykőrösi lakossági fóruma után megállt a Telex, a 444 és a 24.hu tudósítóinak, hogy válaszoljon az orosz hekkertámadással kapcsolatban felmerülő kérdésekre.


A botrány már 2022-ben, a Direkt36 Telexen megjelenő cikkével robbant ki, ebből kiderült, hogy az orosz hekkerek lényegében évek óta ki-bejárnak a magyar külügy számítógépes rendszerein. Akkoriban ezt a Szijjártó vezette külügy és más fideszes politikusok egyszerűen „kampányhazugságnak” minősítették, a 444 azonban idén májusban egy belső levéllel igazolta, a támadás valóban megtörtént, a külügy rendszeri súlyosan kompromittálódtak. Azóta sokan próbáltak érdemi kérdéseket feltenni erről Szijjártónak, a Telex tudósítóit a Külügyminisztériumnál kordon, Kalocsán rendőri igazoltatás várta.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!