Képviselőjelölteket jelentett be a hegyvidéki DK minden olyan egyéni körzetben, ahol kutyapártosok indulnak

2024. április 22. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Élő Norbert-féle hegyvidéki DK bejelentette a jelöltjeit az összes olyan egyéni választókörzetben, ahol kutyapártos jelölt indul. Külön figyeltek rá, hogy egyértelművé tegyék, az akció az ellen a csapat ellen irányul, aki megnyerte az előválasztást, hiszen a Momentumnak jutó két körzetben nem állítanak jelöltet” – írta meg a Facebookon Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) hegyvidéki előválasztást nagyon simán megnyerő jelöltje.

A hegyvidéki DK (az MSZP-vel és a Liberálisokkal) nem polgármester-, hanem képviselőjelölteket jelentett most be, de valóban csak olyan körzetekben, ahol a Momentum nem állít jelöltet. Donáth Anna, a Momentum elnöke korábban úgy reagált az MKKP és DK közötti feszültségre, hogy szerinte az előválasztás akkor működik, ha a résztvevő pártok tiszteletben tartják az eredményét, európai módon csak így lehet politizálni.

A DK és a Kutyapárt társelnöke, Kovács Gergely, aki a XII. kerületben a polgármesteri címért is elindul, már többször egymásnak esett. Egy hónappal ezelőtt a DK azt írta Kovácsról, hogy „humora mellett láthatóan igazmondási képességét is jórészt elvesztette”, miután a Partizánban azt mondta, hogy a hegyvidéki polgármesterjelölti előválasztás feltételeibe nem ment bele a Demokratikus Koalíció.

A XII. kerületben 2006 óta a fideszes Pokorni Zoltán a polgármester, de februárban bejelentette, hogy nem indul újra a polgármesteri posztért Hegyvidéken. Helyette a Fidesz a kerületi alpolgármestert, Fonti Krisztinát jelöli. Az ellenzéki oldalon előválasztást tartottak, és a résztvevők közül Kovács Gergely kapta a legtöbb szavazatot, nagy fölénnyel megelőzve a Momentum jelöltjét, Farkas Csabát, a kerület korábbi rendőrkapitányát és a Hegyvidék Jövőjéért Egyesület jelöltjét, Visi Piroskát. Az LMP-s jelölt, Kendernay János már korábban visszalépett Kovács javára.

Az MKKP tagsága először nem támogatta, hogy Kovács Gergely polgármesterjelöltként beszálljon az ellenzéki előválasztásba. Emiatt Kovács és a másik társelnök, Döme Zsuzsanna lemondott, de egy másnap tartott gyűlésen a tagság többsége már támogatta Kovács előválasztási indulását, és megerősítették a két elnököt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!