Olyan mesebeli táj készül, ahol még a vízi tündérek is boldogan táncolnának

Épp csak kiszállunk a kisbuszból a Gladiátor utca sarkán, és máris mintha egy filmbe csöppentünk volna – ez még nem a várt természetfilm, inkább a Sörgyári capriccio egy jelenete. Egy munkásruhás Pepin bácsi ugrik elénk, és őrülten hadarva, kérdésekkel tűzdelt monológba kezd:

„Maguk természetvédők, a hódok miatt jöttek? Akkor mondják már meg, hogy a NER telepítette be ide a hódokat? Ők voltak? Azért, hogy kirágjanak minden fát, és mikor már le van pusztítva, beépítheti a Mészáros Lőrinc? Mit lehet csinálni ellenük? Kártékonyak, úgy túlszaporodtak, hogy csak na.”

Egy pillanatra nem tudjuk, hogy még a hódokról vagy már a NER-ről és az oligarchákról beszél-e, de végül úgy folytatja, hogy „hát már ott is fát rágnak, ahol víz sincsen, rá fogják borítani a villanyoszlopokat a házakra.”

Csak látszólagos pusztítás a hódrágás

A férfi aggodalmaira Bardóczi Sándor főtájépítész válaszol, „nem, ez nem a NER volt, a hódok bejöttek ide a Dunáról. Nem fognak túlszaporodni, a hód territoriális állat, szabályozza a szaporodását. Én inkább nem aggódnék, a hód a legfontosabb vizes élőhely rehabilitáló faj, és tök ingyen dolgozik. Nem fog mindent kipusztítani, mert amit kirág, az újra ki fog hajtani, így működik a természet.” Miután a férfi többször elismétli a fejét gyanakvóan forgatva, hogy „ha nem kártékony, hát akkor nem kártékony”, végül otthagy bennünket.

Elindulhatunk a Mocsárosba, ami most nevéhez méltóan szépen cuppog, két nap esőzés után még délelőtt is szemerkélt. Kijárt ösvény vezet egy patakparthoz közel, kutyások és terepfutók jönnek szembe, a fákról víz csöpög, néhány méterrel beljebb egy csatorna fölé, egy hód által kidöntött fán egy tőkés réce pár ücsörög – na jó, ez már túl idilli, gondolom, pedig ekkor még semmit sem láttunk abból a csodából, ami ránk vár.

Az óbudai Mocsáros területén eddig is védett volt 24 hektár, most pedig a szerdai, viharosra sikerült közgyűlésen megszavazott újabb 51 hektárral, és a LIFE-pályázat forrásából Budapest egyik legértékesebb természetvédelmi területévé válhat. Egykor ugyanis ez a terület a Duna mellékága volt, és ma is Budapest budai oldalának legnagyobb természetközeli állapotban megmaradt lápos-mocsaras élőhelye. Az élővilága eddig is számtalan védett állat- és növényfajból állt (lásd keretes), de a rehabilitációnak köszönhetően számos újabb védett madárfaj lelhet otthonra benne.

Sok tanulmány készült már arról, hogy az ország fővárosának zöldebbé és természetközelibbé kell válnia, ha ilyen népsűrűség mellett túl szeretné élni a klímaválságot. Az elmúlt évtizedekben degradált vizes élőhelyek megújítása a biodiverzitás növelésén kívül arra is jó, hogy hűtsék a helyi klímát, enyhülést nyújtsanak a tikkasztó melegben embernek és állatnak egyaránt – ha keresnénk sem találnánk erre a célra a Mocsárosnál alkalmasabb területet Budapest közigazgatási határán belül.

A Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztályának Természetvédelmi Csoportjának vezetője, Takács Noémi ökológus sétánk közben azt mondja,

„nagyon fontos, hogy mielőbb elkezdjük az elmúlt évtizedekben tönkrement élőhelyeink helyreállítását. Teljesen nonszensz, ahogy bánunk a környezetünkkel, ezen a területen például az elmúlt 30 évben inkább csak degradálódtak az élőhelyek”.

Befordulunk egy patakparti ösvényre, ahol ismét hódrágásra bukkanunk, „ez a fa még másfél hónapja egyben volt” – mutat Gadó György Pál erdőmérnök egy teljesen körberágott és kidőlt fára. „A fát csak azért darabolták fel a természetvédelmi kezelők, hogy ne legyen útban, de ha nem az ösvényen feküdne, akkor maradhatott volna kidőlten egyben. Az a tervünk, hogy minden kidőlt fát meghagyunk itt holtfának, ami jót fog tenni a rovar- és madárvilágnak, és általában a biodiverzitásnak” – mondja.

A Mocsáros természeti értékei

A sajtóban eddig leginkább Mocsárosdűlő néven lehetett hallani erről a településrészről, de az egy sokkal kiterjedtebb terület, amiben benne vannak azok a lakóterületek is, amik a Mocsáros és a Szentendrei út között vannak. Így lett a neve a természetvédelmi résznek egyszerűen csak Mocsáros, ami egy nagyjából 88 hektáros kiterjedésű (III. kerület Gladiátor utca – Aranyhegyi út – Határ út által határolt) terület, amin olyan védett növényfajok élnek, mint a mocsári kosbor és a mocsári csorbóka. A védett állatok közül előfordul itt többek között szürke gém, zöld küllő, függőcinege, nádi tücsökmadár, foltos nádiposzáta, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, cigánycsuk, dunai tarajosgőte, vízisikló, fürge gyík, kecskebéka, vöröshasú unka, pézsmacincér, nappali pávaszem és kékfutrinka is.

Erre járt a kilőtt svájci jeladós farkas

Erről jut eszébe Bardóczi Sándornak, hogy nemrég derült ki, a kilőtt svájci jeladós farkas is járt erre. „Ez azért fantasztikus, mert járt még a Tétényi-fennsíkon, a Kamaraerdőben, a Kőérberki szikes réten, Őrmezőn, Gazdagréten, Farkas-völgyben, Farkasréten, a Budai Tájvédelmi Körzetben sokfelé, a Szépvölgyi-erdőben és a Róka-hegyi bánya természetvédelmi területen is.

Csupa olyan helyen járt Budán, amely már most is országos vagy helyi védelem alatt áll, vagy tervezzük a helyi védelmét. Komótosan és észrevétlenül végigkirándult azon a budai ökofolyosón, aminek az erősítésén, összekötésén, rehabilitációján dolgozunk évek óta. Ez nekünk nagyon jó visszacsatolás, mert ezek szerint tényleg használja az élővilág ezt az ökofolyosót. És ha ő erre járt, akkor felmerül, hogy észrevétlenül vajon hány farkas járhat még itt”.

Egy erdőszéli árok vize néhol furcsa opálos színben játszik, kérdésemre kiderül, hogy egyelőre nem tudják, milyen itt a vízminőség. Barabás Sándor ökológus szerint a Mocsáros – ahogy sok más budapesti terület is – háborús törmelékekkel van feltöltve, hogy abból mi szivárog bele a talajba esőzésekkor, és onnan a patakba, még nem tudják, de az biztos, hogy befolyásolja a víz minőségét is. De a patak vizében lehet, hogy egyszerűen csak túlszaporodott egy algafaj, később bevizsgálják majd.

A patakban egyébként szépen elvan a vízitorma, és a tavaszi békaszerelemnek is látni már az eredményét, megjelentek a békapete csomók. A vízben békakorsó nő, de látunk védett Duna-völgyi csillagvirágot, és meglepetésre medvehagymát is. A cinkék pedig olyan hangosan nyitnikékeznek, hogy néha egymás szavát sem halljuk.

Elérünk a tanösvény első állomásához, amit a helyi civil Aquincum-Mocsáros Egyesület készített, amikor Gadó György váratlanul eltűnik az erdőben, majd néhány perccel később egy mohával sűrűn benőtt gumicsizmával tér vissza. „Szépen birtokba vette a természet, dizájnos, akár mörcsként is árulhatnánk” – veti fel a főtájépítész viccesen.

A patak melletti erdőben a tanösvény tájékoztató táblája szerint nő enyves éger is, de más értékes fafaj egyelőre nincs benne, főként nemes nyárfák állnak sűrűn rendezett sorokban. Az erdőmérnök szerint viszont már nem sokáig. „Ezeknek a faültetvényeknek annak idején az volt a céljuk, hogy minél több ipari fát tudjanak kinyerni belőle, de ma már a városban a természetközeli erdő sokkal többet ér. Az a tervünk, hogy kőrisből, kocsányos tölgyből, égerből, szilből álló, változatos összetételű erdőt hozzunk itt létre a Pilisi Parkerdő közreműködésével. Mivel a környékbeliek sem örülnének neki, ha egyszerre letarolnák az egészet, és úgy ültetnék be, ezért az átalakítás vagy mozaikszerűen több év alatt fog megvalósulni, vagy pedig egyenletesen ritkítják meg az erdőt, úgy kerülnek a hézagokba az őshonos facsemeték.”

A védett területen rengetegen vannak hétvégén és munkaidő után, főként „póráz nélküli kutyafuttatóként használják sajnos, ami tilos. Ha ugyanis valaki itt elengedi a kutyáját, akkor megzavarhat olyan madarakat, kiáshat olyan védett növényeket, amiket nem kéne, mert az természetkárosítás. De a mocsáros, lápos részen nem is érdemes elengedni a kutyákat, mert veszélyes lehet” – mondja Bardóczi Sándor.

A főtájépítész szerint éppen

ezért akarnak létrehozni egy nagyjából 13 hektáros közparkot a terület déli részén, ahol nincs védelemre okot adó élővilág, viszont „a környékbelieknek adhatunk egy olyan kellemesen kialakított helyet, ahol szabadon elengedhetik a kutyájukat, cserébe viszont azt kérjük, hogy a természetvédelmi területet hagyják békén”.

Szerinte csak a megszokásokat kell megváltoztatni, és ezt a Hajógyári-szigeten szerzett tapasztalataik szerint sok kommunikációval el lehet érni, ebben az óbudai önkormányzat lesz a partnerük.

A közparkot egyébként a Főkertnek az a szakember gárdája fogja megtervezni és kivitelezni, amelyik az azóta már számtalanszor díjazott Pünkösdfürdői parkot is készítette. A tervek szerint a parkban lesz kutyafuttató, közösségi gyümölcsös és sportfunkciók is helyet kapnak.

Egy léleknek sem szabadna itt élnie

Elérünk a terület egyik problémás részére, kiderül ugyanis, hogy a Mocsáros még mindig lakott. „Amikor a '80-as években a főváros kitalálta, hogy itt óriási lakótelep lesz, akkor az itteni zárt kertekben élő lakókat kártalanították, mindenkinek el kellett volna költöznie. Páran azonban maradtak, mivel az ingatlanok csak fokozatosan lettek elbontva, de vannak olyanok is, akik újonnan költöztek be, vagy illegálisan használnak területeket” – meséli Takács Noémi.

Ahogy kiérünk egy mezőre, rögvest szembe is találkozunk az egyik területbitorlóval, egy hatalmas tehén legel egy villanypásztor és egy rozsdás kád mellett. Természetesen a tehén nem tehet semmiről, a gazdája viszont már annál inkább. Bardóczi Sándor szerint a nagyjából harminc állatot tartó nő teljesen illegálisan hozott itt létre egy tehenészetet, ráadásul ő és társa az elmúlt években egyre nagyobb és nagyobb területeket kerített le magának. „Nem lehet velük normálisan szót érteni, ha bárki megközelíti a teheneiket, minősíthetetlen hangnemben üldözik el.

Mielőtt félreértések lennének, szeretném leszögezni, nem arról van szó, hogy mi kilakoltatunk innen valakit, hanem hogy valaki illegálisan használja a Fővárosi Önkormányzat területét, amiért már egyszer kártalanítva lett”

– mondja a főtájépítész.

Azt már Barabás Sándor teszi hozzá, hogy ha egy területen túl sok a szarvasmarha, akkor taposásukkal és túllegelésükkel tönkreteszik a védett gyepeket. Van azonban olyan állattartó, aki – bár jelenleg szintén illegálisan legeltet – nemhogy nem károsítja a gyepeket, de kifejezetten hasznos a tevékenysége. Ő a Mocsáros sztárja, Huszka Imre, az egyetlen budapesti juhász, aki később bearanyozza ezt az esős, szürke napot.

Az erdősebb részen egyszer csak kóbor kutyák szaladnak ki egy ház kertjéből. Kertnek azonban nehezen lehetne nevezni, rengeteg szemét van felhalmozva benne, köztük bútorlapok és festett ajtókeretek, amiket a szag alapján el is éget a tulajdonosa. A ház összedőlőben van, a tető berogyott, az egyik ablak fölött hatalmas égésnyom látszik, életveszélyesnek tűnik, mégis lakik benne egy idősebb nő. Úgy tudják, hogy a Máltai Szeretetszolgálat szokott kijárni hozzá, próbálja őt rábeszélni, hogy szállóra menjen, de nem egyszerű.

Látunk egy másik rendezett kis házikót is, „ezt egy 80 éves néni használja, aki az elmondások szerint itt lakik a lakótelepen, rendszeresen kijár, ápolgatja a kertet”, mondják. De Takács Noémi mutat egy jó állapotú családi házat is, amiről senki sem tudja, hogy ki használja éppen.

„Ha megnézzük a tulajdoni lapokat, akkor ezeken a területeken nem szerepelnek épületek, mégis itt vannak. Ez a ház sem létezik papíron, de mégis itt van, be van kötve a víz, a villany.”

Takács Noémi szerint „ezek az emberek tényleg harminc éve tudják, hogy el kell költözni, és valahol jogosan mondják, hogy de hát eddig sem történt semmi. De most, hogy megnyertük a LIFE-ot, eljött a végső pillanat, amikor rendezni kell ezt a helyzetet. Természetesen semmit sem fogunk elbontani addig, amíg nem zárul megnyugtatóan ezeknek az embereknek a helyzete. Ennek érdekében civil szervezetekkel fogunk együttműködni, akiknek van tapasztalatuk a szociális munkában.”

Olyan helyre érünk, ahol a földön szépen kirajzolódik a múlt, fűvel benőtt betonlapok, kerítéslábazat, kidőlt kapu, sorba ültetett gyümölcsfák – régi kertes házak maradványai, amiket már lebontottak, és szerencsére ezek vannak többségben. Egy természetvédelmi területen azonban ezeknek semmi helyük nem lenne, de az alapokat nem fogják tudni mind felszedni. „Az egész pályázati keretet elvinné, ha ezt nekiállnánk kiásni, és elszállíttatni”, mondja Gadó György. A takarításban azonban számítanak majd a helyi civilek segítségére, az Aquincum–Mocsáros Egyesület és egy óbudai cég önkéntesei például a múltkor több köbméternyi kábelt húztak ki a nádasból.

Talán még vízi tündérek is táncolnak a tó partján

Elérünk a közel egy négyzetkilométernyi Mocsáros legszebb részére, oda, amiről a nevét kapta. Lélegzetelállító a látvány, hatalmas, másfél-két hektáron áll a víz a réten, benne fűzfákkal, a partján hatalmas nádassal, a madarak érkeztünkre őrült ricsajjal válaszolnak. Olyan mesebeli a hangulat, hogy a fák mögött látni vélem Rumcájsz vízi tündéreit ahogy lenből készült ruhácskájukban, hajukban virágfüzérekkel táncolnak a tó partján.

„Tavaly ősztől mostanáig extrém sok csapadék esett, ezért néz így ki, általában nem szokott itt ekkora vízfelület lenni”, kommentálja a látványt Takács Noémi. Szerinte legkésőbb nyár közepére ki szokott száradni a terület, levonul a víz, de az a tervük, hogy miután az élőhely helyreállításának keretében a Fővárosi Csatornázási Művek megemeli a patakmedreket, annyival több víz maradhat a területen, hogy akár a nyár végéig is víz boríthatja a rétet. A mocsár felduzzasztásától azt várják, hogy jelentősen megnő a vizes élőhelyekhez kötődő fajok száma.

„Egy ekkora sekély vízterület feltehetően vonzani fog egy rakás vízparti madarat is, amik a Duna közelsége miatt át fognak járni ide táplálkozni, és van esély rá, hogy rengeteg vonuló madár itt fog megpihenni.”

Óbudának ezen a részén egyébként a hegyek felől érkező csapadékvíz elvezetése nagy problémát jelent, már terveket is készítettek arra, hogy hol épüljön új záportározó, de végül nem kell megépíteni, mert a Mocsáros kiváló lesz záportározónak is. „Fölötte lesz egy hordalék- és szennyfogó, hogy ne kerüljön be az utcákról a szemét a Mocsárosba. A megemelt árok pedig el lesz bontva, hogy a nyári villámárvizeket be tudja fogadni ez a terület”, mondja Barabás Sándor.

A tótól azonban azt nem lehet elvárni, hogy nagyon változatos vízi élővilág költözzön bele, mivel kevés az esély rá, hogy a vízfelület egész évben megmaradjon, előbb-utóbb elfolyik majd a víz, és visszaváltozik rétté. Ettől függetlenül a vízben már látunk békapetéket, és néhány mocsári teknős is él benne.

Észak felé haladva, a Határ útnál pár percre elhagyjuk a védett területet, ez már intézményi területnek van besorolva, ahol a LIFE-pályázat civil konzorciumi partnere, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oktatóközpontja lesz. „Ettől nagyon sokat várunk”, mondja Takács Noémi, „az MME-vel hagyományosan nagyon jó a szakmai kapcsolatunk, és a LIFE-pályázatnak is fontos része, hogy a biológiai sokféleség növelése mellett legyen itt élő társadalmi kapcsolat és oktatás is. Az MME sok természetvédelmi programot fog csinálni, lesz például madárgyűrűzési bemutató, túrákat tartanak majd, és újabb odúkat is kihelyeznek”.

Az MME jövőbeli központja melletti réten a terápiás lovaglással foglalkozó Zabszalma Alapítvány működik most, akik Bardóczi Sándor elmondása szerint az egyetlen olyan szervezet, amelyik a Mocsároson belül jogviszonyban áll a fővárossal. „A problémát az jelenti, hogy a talajvízszint ezen a területen tovább fog emelkedni, ezért amint elindul a rehabilitáció, el kell menniük innen sajnos. Az új helyük megtalálásában persze segíteni fogunk nekik, ami valószínűleg nem lesz a mostanitól nagyon messze”, tesz ígéretet.

A juhász, az nem adja föl soha

Útban Budapest utolsó juhászához Bardóczi Sándor elmeséli, hogy ő is volt juhász valaha. „Életem első hat évét Hajdú-Biharban, a Polgár melletti Folyás településen, a Hortobágyi Állami Gazdaságban töltöttem, ott laktunk egy szolgálati lakásban. Édesapám a haltenyésztő telepnek volt a vezetője, édesanyám meg a kacsatelepen volt kacsakeltető. A nagybátyámnak volt 100 juha, én meg háromtól hatéves koromig nyaranta juhász voltam, birkákat őriztünk. Mikor iskolás lettem, beköltöztünk Polgárra, és véget ért a bukolikus élet.”

Az egykori juhász azonban nem a gyerekkori élményei miatt ragaszkodik ahhoz, hogy a területen egyébként szintén illegálisan működő, utolsó budapesti pásztor folytathassa a tevékenységét, hanem azért, mert „ezek a területek eredendően is legelők voltak, és ennek köszönhetően jött létre az a lágyszárú vegetáció, amit itt természeti értéknek tekintünk. Ráadásul a birkák nagy mértékben tudnak segíteni az inváziós növények visszaszorításában, és abban is, hogy elterjedjenek a védett növények. Ha jó időben van legeltetve, magérés után, és utána át van hajtva a birka egy másik helyre, ott pottyantja ki a végtermékét a magokkal együtt, ahol mi el szeretnénk terjeszteni azokat. Ezt emberi erővel lehetetlen lenne megcsinálni, olyan feladat lenne, mintha mi akarnánk beporozni kézzel a virágokat”.

Közben meg is érkezünk Huszka Imre tanyájához, ahol ludak gágognak versenyt a területüket hangosan védő kutyákkal. Bent az akolban több tucatnyi kisbárány béget, de hogy hány vannak, arra nem kapunk válasz. „Azt nem fogja a juhász megmondani, még az anyjának sem. Azt viszont tudom, hogyha hiányzik egy is, mert az anyja úgy ordít három napig, hogy megbolondul az ember tőle” – mondja a 72 éves férfi.

Hátramegyünk a kis bárányokhoz, de ahogy megközelítjük őket, őrült bégetésbe kezdenek, és behúzódnak a sarokba. „Csak engem tűrnek, meg az asszonyt, mi mehetünk köztük nyugodtan. Ezek már le vannak választva, nagy a méretkülönbség köztük, mert nem egyszerre ellenek meg, hanem nagyjából hat hét alatt. Tegnap reggelre is volt egy első ellésű.”

Gadó György megkérdezi, hogy Szent György napján megy-e ki velük először a földekre, de Huszka úr szerint ez már csak egy legenda. „Most is megyek, miután bealmoztam, egy óra hosszára valameddig, de figyelni kell, fokozatosan kell átállni a téli takarmányozás után a legeltetésre”.

Mikor megkérdezem, hogy leírhatom-e a nevét a cikkben azt mondja, hogy persze,

„írja azt, hogy Huszka Imre, juhász. Nem birkatartó, mert én attól megőrülök, ha valaki azt mondja, hogy birkás, meg birkatartó. Az a birkás, aki olyan, mint tavalyelőtt is, hogy a szárazságban elmenekült az állatoktól, adta elfelé, meg nem csinálja. A juhász az nem adja föl, én sem adtam föl, az apám sem adta föl soha! Azt mondta apám, mindig van remény, fiam, ha szereted csinálni, akkor csináld, és legalább boldog leszel. Nem fogja elhinni, de ez így van már 60 éve.”

Az önérzetes juhász egyébként az Alföldről, Kiskunfélegyháza térségéből jött el Budapestre. Azt meséli, hogy „engem onnan elzavart a TSZ-elnök azért, mert az én éves fizetésem több volt, mint a TSZ-elnöké, meg a pártbizottsági megbízotté, és a bólogató Karcsi bácsié. Kijöttek lovas fiákerrel a pusztába, és mondták, hogy azonnal szedd ki a saját birkáidat – 400 birkára volt 40 saját birkám –, aztán menjél. Mondom, hát meg miért? Mert az nem igazságos, hogy egy szaros kölöknek több az éves fizetése, mint az enyém. Mondom, elnök elvtárs, hát nem én határoztam meg a maga fizetését. Ne pofázz, szedd a birkádat, és takarodj! Na, én eltakarodtam. Aztán mikor nem bírtak a birkákkal, megpróbált visszacsalogatni az elnök, hogy gyere vissza, legyen annyi a fizetésed, amennyi volt. Elnök elvtárs, mondom, én farkasnak születtem, nem kutyának. A farkas egy darab húsért nem csóválja a farkát, a kutyának, ha megmutat az ember egy csontot, az még a talpát is megnyalja. Na, én azóta vagyok a magam gazdája.”

Az Alföldről aztán 43 éve a felesége miatt költözött Budapestre, akkor keresett egy kiadó istállót, és így akadt a Mocsárosra. Egy öreg állattartóval szerződött, „aki azt mondta, jöjjön ide, gondozza az állataimat, és hozza ide a magáét, azóta fixen itt vagyok.

Én azóta ezt a területet itt a sajátomnak érzem, annak ellenére, hogy nem az. Szedegetem a szemetet, amit tudok szedni, kaszálom, amit lehet kaszálni, és legeltetem a birkákat rajta. Úgy legyen, hogy még sokáig lehessen csinálni. Nagyon fáj a derekam, meg a térdem, és mondta a feleségem, hogy hagyjam abba akkor, de hát azt nem lehet, mert munka nélkül a juhász megbolondul”.

Arra a kérdésre, hogy mit szól a Mocsáros fejlesztési tervéhez azt feleli, hogy „én örülök, hogy sok lesz a víz, mert akkor van jó széna, meg legelő és madár is. Egyszer volt idő, hogy augusztus végén tudtam itt kaszálni a leapadt tóban, de jó széna volt az. Hát mostantól már többször lesz ilyen jó dolgom”.