Nem hanyagság vagy pénzhiány az oka, hogy a parkokban hagyják az elpusztult fákat

Az erdőkben nem úgy állnak a fák, mint egy IKEA-katalógusban a bútorok – ha olyan erdőben járunk, az bizonyára telepített erdő, aminek nagyrészt fakitermelés a célja. Egy igazi erdőben, vagy akár egy régi, városi parkban is úgy nőnek a fák, ahogy a kedvük tartja, illetve ahogy a környezet megengedi nekik.

Egy igazi, természetes zöldterületen vannak hatalmas, több évtizede ott álló fák, amiken szajkók rikácsolnak, vörös mókusok ugrálnak az ágakon, rovarok rakják le bennük petéiket, majd kelnek ki. De ahogy telnek-múlnak az évek, a fák is megöregszenek, kevesebb hajtást hoznak, leszáradnak, letörnek az ágaik – a lakóik azonban ilyenkor sem hagyják magukra őket. Még akkor sem, amikor már rég odvas barlang a belsejük, és egy fia zöld levelet sem hoznak.

Ezek a fák holtukban kezdik második életüket – átadják magukat az enyészetnek, a természetes lebontó szervezeteknek. Baktériumok, gombák, giliszták és lárvák emésztik fel őket, friss humusszal táplálva az alattuk lévő talajt, miközben egyre tágasabb odvaikban dideregnek a madárfiókák, vagy alszanak egymáshoz bújva a denevérek.

Egy-egy ilyen elpusztult fa akár egy teljes táplálékláncot fenntarthat, tehát minden látszat ellenére nagyon is élő, organikus szervezet. Ráadásul a holt faanyag képes például az aszályos időszakokban „szivacsként” működve víztartalékot is biztosítani a növényzetnek, de az sem elhanyagolható éghajlati szempontból, hogy hosszú távú szénraktárként működik.

Éppen ezért, ahogy az erdőkben már évtizedek óta hagyomány, hogy a földben (vagy ha kidőlt, a földön) hagyják a holtfákat, ugyanúgy kívánatos, hogy a régóta létező városi parkokban is hozzászokjunk a holtfák látványához – erre tesz most kísérletet nyugat-európai példák után a Főkert.

Élvezet lesz végignézni a pusztulását

„Egy laikus szempontjából nézve lehet, hogy nem túl szívderítő látvány egy parkban egy teljesen kiszáradt, élettelen fa, ezért rendszeresen írnak nekünk, hogy vágjuk ki ezeket. Nem hanyagság vagy pénzhiány az oka, hogy egyre kevesebbszer teszünk eleget ilyen kéréseknek, hanem az, hogy szakmai szempontból ezeknek a fáknak fontos szerepük van”

– mondja Zakar András, a Budapesti Közművek kertészeti divíziójának főigazgatója, aki 3 éve vezeti a Főkertet. A fővárosi cég gondozásában a városi parkokon túl közel 1300 hektár természetvédelmi terület van, ahol a holtfák megőrzését már régóta végzik, ezért adta magát az ötlet, hogy Budapesten is legyen ilyen edukációs kezdeményezés.

Zakar tavaly területbejáráson volt a Népligetben, amikor megtudta, hogy néhány héttel azelőtt a földből kidőlt egy több mint 100 éves, legalább 15 méter magas nyárfa. Mint mondja,

„még holtában is hihetetlenül méltóságos, olyan, mint egy dinoszaurusz-csontváz, amit a múzeumokban állítanak ki. Ugyanúgy lehet tanulmányozni órákig, végigkövetni, hogy hol hiányzik már teljesen a kérge, megvizsgálni a törzsében a hatalmas korhadást, ami mutatja, hogy már jó régóta pusztulófélben lehetett. Nézegetni a rengeteg, harkályok által kivájt lukat, amikből kiették a rovarokat, megkülönböztetni a vörös és fehér korhasztó gombákat, amik dolgoznak rajta, kiszúrni az apró gombákat, amik elszaporodtak rajta, és észrevenni a púpos avart mellette, amiben sünök húzták meg magukat télire. Szépen lassan, évtizedek alatt fogja lebontani a természet, amit szakmai élvezet lesz végig követni”.

A főigazgató semmiképpen sem szerette volna, ha ezt a fát feldarabolják és elviszik onnan, nem akart volna beengedni oda egy darusautót, ami komoly pusztítást végezhetett volna. Így adódott az ötlet, hogy inkább tájékoztató táblát készítenek hozzá, amin a holtfák szerepét magyarázzák el a parklátogatóknak.

A Népligetben még két másik holtfa kapott ilyen táblát. Egy szintén fekvő nyárfa, aminek olyan hatalmas törzsátmérője van, hogy egyben nem is lett volna elszállítható, és egy lábon álló holtfa. A második, fekvő holtfában van a legtöbb élet, a törzsét borító kis lukakból látni, hogy rengeteg bogár lárvája repült ki belőle, sőt még kalapos gombák is megtelepedtek a korhadt törzsében, ami elég ritka, mert a kihalt fák törzsén inkább tuskógombák szoktak megjelenni.

A lábon álló holtfa törzse és ágai vissza lettek vágva, és elég szomorú látványt nyújtana, ha nem díszelegne az oldalán egy denevérodú, amit már a Főkert szerelt fel oda. Ez a nyárfa két éve pusztult el, és a Népliget történetéből, illetve a fa vastagságából arra következtetnek, hogy legalább 80 éves volt.

A Népliget a hírével ellentétben egy csodálatos, erdőhangulatú park, aminek gazdag élővilága van, például sok pele és mókus otthona, ezért is szomorú, hogy kevesen járnak ki oda – viszont éppen a kevés parklátogató miatt fordulhat elő az, hogy Budapesten a legtöbb holtfát itt hagyhatták meg.

Nyugi, nem hagynak meg minden elpusztult fát

Budapesten a kezdeményezés most téli elindulása óta egy tucatnyi holtfát tábláztak ki, de parkonként csak legfeljebb 1-2 példányt. A Népliget után a Hajógyári sziget volt a második helyszín, ezt követte a Margitszigeten, az egyik legforgalmasabb budapesti parkban a felújított zenélő kút mellett egy nagy méretű nyárfa. Ott sajnos nemsokára Budapest legidősebb gesztenyefája is teljesen ki fog pusztulni, az 1827-ben ültetett matuzsálem szintén kap majd egy tájékoztató táblát.

A Vérmezőn két kitáblázott holtfa van, közel százéves, egymás mellett álló fák, amik azt is túlélték, hogy a Vérmezőt a világháború alatt szükségrepülőtérnek használták. A Tabánban, az új játszótér melletti holtfa már évekkel ezelőtt kipusztult, de már akkor is úgy döntöttek, hogy meghagyják, mivel az a lakhelye egy szarvasbogár kolónia lárváinak – táblát viszont csak most kapott. Ahogy az a Nagyvárad téri picike zöldfelületen lévő juharfa is, ami szintén kipusztult, majd megmetszették nagyjából másfél méter magasra. Az eddigi utolsó helyszíni, ahol tájékoztató táblát kapott egy holtfa, az a Gellért-hegyen van, de ott is a várományos listán van még egy pusztulásnak indult társa.

Zakar András elmondása szerint azt, hogy egy elpusztult fa megmaradjon-e egy parkban holtfaként, a Főkert zoológusai és a favizsgálók döntik el. Korábban a favágások előtt nem volt zoológiai vizsgálat, előfordulhatott olyan, hogy volt természetbeni kár egy-egy fakivágáskor. Mint mondja, most három éve működik az a metódus, hogy elsőként a zoológusok vizsgálják át a fákat, és ha úgy látják, hogy valamelyik lakott, akkor az felkerül a nem kivágandó holtfák listájára. Ezután a favizsgálók nézik meg, hogy vissza lehet-e úgy vágni, hogy biztonságosan megálljon a lábán. Ha elkészült egy teljes körű szakvélemény, akkor döntik el, hogy mi legyen a végső sorsa.

Még akkor sem kellene azonban arra számítani, hogy parkokban mindenhol szomorúan pusztuló holtfákat fogunk látni, ha a favizsgálóknak és a zoológusoknak minden holtfáról ez lenne a szakvéleményük, ugyanis a legeslegfontosabb szempont az, hogy a holtfa nem lehet út mellett vagy annak a közelében, nehogy egy villámcsapás vagy egy szélvihar kidöntse. Ráadásul a Főkertnek ez nem is célja, Zakar szerint ugyanis

„edukációs szempontból a cél az, hogy minden parkban legyen legalább egy holtfa, egy rovarhotel, egy méhlegelő, egy közösségi komposztáló és minél több madárodú”.

A tájékoztató, nevelő munka azonban nem teljes – ugyanis fafajtól, elhelyezkedésétől és a rajta élő életközösségtől függetlenül mindenhova ugyanaz a tájékoztató tábla került ki. Ez azonban szándékos volt, nem szeretnék ugyanis a gyakran védett, magas eszmei értékű élőlényeket – mint például a diófacincér – azzal veszélyeztetni, hogy elárulják a lakóhelyüket. Cserébe, bár nem lenne kötelező, úgy döntöttek, hogy a holtfák után is ültetnek újakat.

Zakar nem számít rá, hogy a holtfák meghagyása olyan ellenállást szül majd, mint a méhlegelők pár éve,

„inkább abban bízom, hogy amikor ilyen új kezdeményezéseket elkezdünk, akkor sokan lesznek bátrak és átveszik, akár a magánemberek a saját kertjükben, akár a kollégák az önkormányzati vagy állami területeken”.

Ha ment a svájciaknak, menni fog a magyaroknak is

Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor a Telexnek azt mondta, hogy ő sem számít tiltakozásra, egyes holtfák parkokban hagyásával azonban teljes mértékben egyetért, mint mondja,

„meg kell változtatni azt a szemléletet, hogy kisterilizáljuk a parkokat, és mindent szépen megmetszünk és formára vágunk, netán letérkövezünk, a maradék gyepet pedig ötcenti magasan már levágjuk, ugyanis ezzel a természeti környezetet, a parkokban élő élőlényeket pusztítjuk el, nem lesz búvóhelyük és nem tudnak mivel táplálkozni.

A parkokban szeretjük a madárcsicsergést, ez viszont csak úgy lehetséges, ha a madarak találnak ott táplálékot helyben – ez pedig gyakran csak a holtfák segítségével lehetséges. Ami új, az mindig ellenállásba ütközik, de azt gondolom, hogy a tavalyi aszályos nyár után sokan megváltoztatták a hozzáállásukat a természetvédelmi kérdésekhez, például a méhlegelőkhöz, amelyeknek nagy szerepük lesz klímaadaptációban” – mondta. Tudomása szerint Budapesten belül néhány évtizeddel ezelőtt a Pilisi Parkerdő Zrt. gondolkodott először a holtfában, a Normafa és az azt övező tájvédelmi körzet területén. A Normafa ugyanis egy park és egy erdő közötti átmenet, ami ráadásul természetvédelmi terület is, ott pedig nagyon bevált és elfogadott lett a holtfák helyben hagyása.

Bardóczi szerint az erdők esetében nagyjából 10 éve változott meg az attitűd, addig mindenki szörnyülködött, hogy miért vannak kipusztult fák az erdőkben, most pedig a legtöbben már természetesnek veszik és értik is a holt fák jelentőségét. Ez egy tanulási folyamat, szerinte „az az üzenet, hogy a holtfák önmagukban képesek a biodiverzitást megsokszorozni, át fog menni a városi, laikus környezetbe is”.

Mint meséli, szerencsére ma már ennek van jele, mivel amikor a Pünkösfürdő park fejlesztését elindították, és felmerült a korábbi, part menti, nagyon elöregedett fekete nyárfák kivágása, maguk az egyeztetésben részt vevő helyi civilek vetették fel, hogy maradjanak meg a fák holtukban is. Ezek között vannak olyanok, amik lábon állnak és vissza vannak vágva kétméteresre, és voltak olyan egyedek is, amiket muszáj volt kidönteni, de egyes részeiket megőrizték természetközeli padok formájában.

„Én azt gondolom, ez a jó irány, szépen lassan a kizárólagos esztétikai elveinket át kellene alakítani legalább részben etikai elvekké – és ebben benne van az, hogy élőhelyet, menedéket biztosítunk lebontó szervezeteknek, rovaroknak, rágcsálóknak, kis méretű ragadozóknak, madaraknak, közöttük nagyon sok védett, esetleg már a kipusztulás szélén álló fajnak, szóval egy teljes táplálékláncnak.”

Azt is elmondta, hogy amikor be tudták mutatni az első év után, milyen eredményeik vannak a méhlegelőknek, azaz hogy megjelentek védett vagy fokozottan védett növények, illetve a tavaly nyáron bemutatott fotók, amelyek látszott, mi a különbség egy ritkábban kaszált gyep és egy nagyon sűrűn kaszált gyep között, mind-mind segítették azt a folyamatot, hogy átalakítsák a budapestiek gondolkodását. Nem gondolja, hogy befejezték ezt a szemléletváltozáshoz szükséges felvilágosító munkát, de jó úton haladnak, hogy ez polgárjogot nyerjen.

Bardóczi szerint azokban a nyugat-európai városokban, ahol elkezdték ezt a munkát 10-15 évvel ezelőtt, is szükség volt néhány évre, hogy a kezdeti meghökkenésből ez egy pozitív, támogatott dologgá váljon. „Érthető, hogy az emberek azt szeretik, ha a parkok rendezettek, de ha a németek és a svájciak – akik nagyon szeretnek rendezett környezetet teremteni maguknak – is elfogadták, hogy Németország és Svájc tele van méhlegelőkkel, közösségi komposztálókkal, holtfákkal és madárodúkkal, akkor menni fog a magyaroknak is. De ha most nem lépünk, akkor soha nem kerülünk hozzájuk közel.”

De pontosan kik is a holtfák lakói?

Ahogy az a WWF Holtfákról szóló kiadványában olvasható, „a holtfa nem olyan többlet érték, amely jó ha van, de akkor sem történik semmi, ha nincsen, hanem az erdő működéséhez szükséges alapvető alkotóelem”. A holtfa az egészséges erdők leggazdagabb élőhelye, az erdei fajok csaknem harmada az öreg fákhoz és a holtfához kötődik.

A holtfáknak a természetes erdő ökológiai folyamataiban öt fő szerepe van:

• fenntartják az erdő produktivitását azáltal, hogy szerves anyagot, nedvességet, tápanyagot biztosítanak.
• Élőhelyet adnak azoknak az élőlényeknek, amelyek a holt faanyagot vagy a fák elhalt üregeit használják táplálkozó- vagy élőhelyül, fontos szerepe van az erdők önszabályozásában is.
• Az erdei vízfolyásokban és állóvizekben felhalmozódó holtfák speciális víztereket alakítanak ki, amelyek számos vízi élőlénynek szolgálnak élőhelyül.
• Viharok, heves esőzések és más éghajlati szélsőségek esetén megakadályozzák a talajeróziót, stabilizálják a felszínt, a vízfolyásokban lassítják a víz levonulását (ezáltal csökkentik az árvízveszélyt).
• Hosszú távú szénraktárnak tekinthetők, ezáltal mérsékelik a növekvő szén-dioxid koncentráció éghajlati hatását.

Az erdők madárfajai különböző mértékben kötődnek a holtfákhoz. A harkályfajok egy része, mint például a zöld küllő vagy a fekete harkály kötődik bizonyos erdőben élő hangyafajokhoz és a holtfák kérge alatt élő más rovarfajokhoz. A közép-fakopáncs például erősen preferálja a holtfákat. A harkályféléken kívül számos énekesmadár is előszeretettel táplálkozik holtfán.

Az odvas fák hiánya azonban megmutatkozhat például a denevérek és a baglyok számának csökkenésében. Ennek hatására számos bagolyfaj természetes odvak hiányában épületek padlásterében, templomok tornyaiban költ.

A természetvédelmi világszervezet éppen a holtfák biodiverzitás-növelő hatása miatt már 2017-ben kérte az európai kormányokat, késlekedés nélkül vállalják, hogy több öreg fát és holtfát hagynak az erdőkben, és 2030-ra hektáronként 20-30 köbméterre növeljék a holtfa mennyiségét. A felmérések szerint ugyanis rendkívül rossz az európai helyzet: a gazdasági célú erdőkben mindössze 5 százalék a holtfa mennyisége a nem bolygatott, természetes erdőkhöz képest.

Magyarországon azonban nemcsak a gazdasági erdőkben, hanem természetvédelmi területeken sincs elegendő holtfa (ld. a WWF kiadványának 13-14. oldalát), bár vannak olyan mintaterületek, ahol ezt maximálisan kihasználják, ilyen például a bükki őserdő, amiről egy csodálatos természetfilm is készült másfél éve.