Egyévesek a budapesti méhlegelők: megsokszorozódott az élővilág, és egy hódcsalád is megjelent
2022. június 20. – 16:10
frissítve
Tavaly indult Budapest méhlegelősítése Vadvirágos Budapest néven 28, átlagosan egy-egy hektárnyi mintaterületen, amelyek száma idén néggyel nőtt. Bár a Városházán az első év után még nem számítottak jelentős sikerekre, a természet mégis meglepte őket: már egy év alatt megsokszorozódott a növények és az állatok száma a vadvirágos réteken, az egyik helyszínen előbújt a hazai természetvédelem egyik legfontosabb növénye, a másikra pedig egy hódcsalád költözött. Az még kérdéses, hogy a kémiai szúnyogirtás vagy az influenszerek jelentenek-e nagyobb veszélyt a városi vadvirágos foltokra, az viszont biztos, hogy egyre inkább a nagyvárosok zöldfelületei lesznek a beporzók menedékei. Bardóczi Sándorral, Budapest főtájépítészével vettük végig az eredményeket, meglepetéseket és konfliktusokat.
Az első év adatai alapján a méhlegelőkön 2-5-szörösére nőtt az élővilág.
Ezt onnan tudja a területeket kezelő Főváros, hogy a 28-ról idén 32-re bővült vadvirágos foltokat az Ökológiai Központtal együttműködésben monitorozzák: vizsgálják a növényi és állati biodiverzitást, figyelik, hogyan változik a fajok száma. A módszerükben a kontroll is jelen van, ugyanis a helyszínekhez közeli kaszált területeket, az úgynevezett kontrollnégyzeteket is vizsgálják.
Egyre több helyen alakítanak ki méhlegelőket a világ számos pontján azért, hogy növeljék a beporzó rovarok városi életterét. A Városháza csapata a Nyugat-Európában 10-15 éve zajló hasonló esetekből inspirálódott és indította el 2021-ben közel harminc hektáron a Vadvirágos Budapest nevű programját.
Mi is az a méhlegelő, és hogy lehet bárkinek olyan?
A méhlegelő röviden: nem bolygatott zöld felület. Nyugat-Európában már szinte minden kiskertben – még a pár négyzetméteresekben is – van szabadon hagyott rész, amit a többség egyszerűen csak hagy nőni, míg mások vadvirág-keverékkel támogatják meg az itt élő növényeket. Évente legfeljebb kétszer ajánlott lekaszálni az ilyen területeket, ennek az egyik legjobb időszaka az első magszórás utáni, a másik az ősz beállta előtti. A kaszálékot érdemes a helyszínen hagyni, ez táplálja a talajt. Akinek nincs kiskertje, akár az erkélyén is kialakíthat méhlegelőt minimálisan több energiaráfordítással. Ide érdemes olyan virágkeveréket vásárolni, amely jó mézelőféléket tartalmaz.
Meglepetések nőttek ki a földből
A legtöbb kísérleti területen nem vetettek, hanem arra voltak kíváncsiak, mi nő ki magától a békén hagyott földből. Egyáltalán nem számítottak arra, hogy már az első évben felbukkannak védett növények, mivel „általában ők hosszabban kelletik magukat” – ahogyan Bardóczi Sándor okleveles tájépítészmérnök, a Főpolgármesteri Hivatal Tájépítészeti Osztályának vezetője fogalmaz a Telexnek.
Ugyanakkor idén három védett és egy fokozottan védett növény jelent meg a méhlegelők egyikén:
„Köztük a hazai természetvédelem zászlós faja, a méhbangó; erre annyira vigyázunk, hogy még a kerületet sem merjük elárulni, hol bukkant fel. Észrevettük ugyanis, hogy ha valahol megírják, hogy hopp, itt egy pipacsmező, az influenszerek pillanatok alatt szétszedik a területet. Így mondjuk nagyon nehéz eredménykommunikációt folytatni”
– töpreng az influenszerjelenség hátulütőin a főtájépítész.
A méhbangó mellett két védett Duna menti csillagvirág és a budai imola is váratlan visszatérő; utóbbi a budai hegyvidéken is egyedinek számít, a csillagvirág pedig a Duna menti ártéri keményfás ligeterdők virága volt. „Miután ezeket a fákat mind kivágták, nincs már ilyen erdő. Ez a virág jó indikátora annak, hogy a természeti kezelésnek milyen irányba kellene mennie a megtalált élőhelyen” – magyarázza Bardóczi.
A többi visszatérőre, elsősorban a mezei virágokra, tulajdonképpen számítottak, itt a meglepetést az okozta, hogy váratlan helyszíneken – mint a vasúti töltések, út melletti rézsűk – jelentek meg nagy számban és fajgazdagságban. Bardóczi Sándor szerint
ezek a növények már eleve a földben voltak, csak a kaszálás nem hagyta őket érvényesülni.
A kísérleti területek közül az egyik legmeglepőbb a Rákóczi híd pesti hídfőjénél található rézsű volt: „Érdekes, hogy ez az egyik legszuperebb vadvirágos rétünk, a botanikusok is a fajgazdagság csodájára jártak itt”.
Négyféle élőhelytípus van Budapesten
Három jellegzetes helyszínen jelöltek ki méhlegelőket:
- természetközeli állapotban lévő területeken, amelyeket korábban intenzíven kaszáltak,
- nagyon meredek rézsűkön,
- útelválasztó zöld sávokon.
A zöld sávoknál arra is kíváncsiak, hogy milyen az úgynevezett hőszigethatás, hiszen ezek a területek természetes légkondicionálóként működnek.
További lehetőséget látnak még a városi vízfolyások medrében, például a Rákos- vagy a Szilas-pataknál. Utóbbinál például a természetvédelmi terület mellett már megtiltották a kaszálást, és ennek a hasznát mi sem mutatja jobban, mint hogy
az egyik ilyen területre beköltözött egy hódcsalád.
Jelenleg egyeztetnek néhány olyan kerülettel, ahol patak is csörgedezik, hogy némely patakszakaszokon évi két alkalomra csökkentsék a kaszálások számát.
A szakembereket talán nem lepte meg, a városlakók számára viszont újdonság lehet, hogy Budapesten négy eltérő élőhelytípus van, ezek pedig annyira elkülönülnek egymástól, hogy a fajkészletük is más. Mindegyikben alakítottak ki méhlegelőket. Ezek:
- a hegyvidéki,
- a pesti homoki pusztagyepszerű képződmény,
- a Duna menti nedves láprét jellegű
- és a nagyon urbanizált városi (a főtájépítész szerint még itt is meg lehet szólítani a természetet).
Emberi reakciók: a politikai akciókaszálástól a képregényig
Az állat- és növényvilág tehát meglepően jól reagált a programra, ugyanakkor a humán reakciók sem mellékesek – itt már színesebb a kép, mint egy frissen kialakított méhlegelő látványa. Pozitív meglepetésként érte a szakembereket, amikor június elején egy grafikus hölgy küldött nekik egy gyerekeknek szánt képregényt, amit a programjuk ihletett: az egyik főszereplők a vadvirágok, a másik a kullancsok. De ugyanilyen pozitív meglepetés volt az, hogy
a budapesti kerttulajdonosok tömegével kezdték el másolni a módszereiket, illetve a legutolsó közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a budapestiek 74 százalékban támogatják a programot.
És a másik oldal: elhíresült az akció, amikor a Fidelitas aktivistái a klímaválságot és az arra adandó válaszokat balos hóbortként értelmezték, pedig csak Székesfehérvár fideszes polgármesteréhez kellett volna elugraniuk mentorálásra, aki – mialatt ők épp kaszával estek neki a budapesti méhlegelőknek – városában a leendő vadvirágos réteket alakítgatta.
De végső soron akciókaszálásuk is csak a biodiverzitást fokozta: „Rossz élmény volt, amikor bekerültek a politikai influenszerek látómezejébe a méhlegelők, mert meg sem hallgatták vagy lehurrogták az érveinket. De például a Fidelitas kaszálása átfordította a közvéleményt, miután így mindenki megismerte a programunkat, és ezért nagyon hálásak voltunk” – keretezi át a történteket a szakember.
A méhlegelő kiszorítja a kutyakínzó egérárpát
A Fidelitas szabadcsapatán kívül a szénanáthások (erről később még lesz szó) és a kutyatartók fogadták ellenérzéssel vagy kritikával a programot. „Budapesten a legnagyobb közterület-használók a kutyások. Sok gazda úgy élte meg a méhlegelők megjelenését, hogy elvettük tőlük a területüket, pedig a meredek rézsűkön például nem annyira szívesen sétálnak a kutyák” – mondja Bardóczi.
Jelenleg három olyan, konfliktusokkal övezett terület van, ahol a kutyások türelmét és megértését kérik: az Óbudai-sziget, a Tabán és a Vérmező. A főtájépítész megnyugtatásként elmondta, hogy a kutyák orrát és fülét irritáló egérárpa pont a méhlegelőket utálja a legjobban, idővel vissza is szorul onnan, mivel elnyomják a versenytársak. Ezzel szemben vidáman terjed mindenütt, ahol kaszálják, tapossák, zavarják a területet.
Mérgezett méz, kutyák, allergiások – kinek jó ez?
Ahogy föntebb is írtuk, a méhlegelők egyik fő célja, hogy a beporzók száma nőjön – és ezzel egy újabb gyakori félreértéshez érkeztünk: nem azért vannak a méhlegelők a városban, hogy a szakemberek szmogos mézet állítsanak elő belőlük, és azzal mérgezzék a lakosságot. A fajgazdagság mellett az élőhely-helyreállítás, a városklimatikus hatás szabályozása szerepel a célok között.
Ráadásul a beporzókat – tévesen – a többség kizárólag a háziméhekkel azonosítja, miközben például a lepkék vagy a zengőlegyek is hasonlóan viselkednek. A méheket ugyanakkor azért szokták megtenni az efféle programok címerállatának, mert a legtöbb ember már hallott arról, hogy veszélyben vannak. A szakemberek szomorú statisztikája, hogy az utóbbi húsz évben a beporzó rovarok 40 százaléka kipusztult Európában, márpedig a termesztett haszonnövények – élelmiszereink alapjai – nagy részét ezek a rovarok porozzák be.
„Paradox módon az utóbbi évtizedekben a mezőgazdasági vegyszerhasználat miatt a nagyvárosok zöldfelületei lettek a beporzók ökológiai menedékei”
– fűzi hozzá Bardóczi Sándor.
Oké, akkor nem lesznek tömeges mézmérgezések, de mi a helyzet a pollenallergiásokkal? Ha minden csak úgy nőhet mindenhonnan, hogyan lehet majd kordában tartani a parlagfüvet?
„Részben úgy, hogy pont a július-augusztusi pollenképzés idejére szoktuk időzíteni a kaszálást. De a beállt gyepen, ahol a terület minden négyzetméterét növény takarja, úgysincs parlagfű, így indokolatlan ez a fajta félelem. A parlagfű ott tud megtelepedni, ahol nincs gyökerekkel sűrűn átszőtt terület, például a szántóföldek szélén, vagy ahol lebontottak egy épületet” – magyarázza a főtájépítész.
Ez mind szép, de ha jön a légi szúnyogirtás, mi lesz a beporzókkal?
A szúnyoggyérítés továbbra is erősen megosztó téma, különösen a drasztikus kémiai szúnyogirtás (ami az EU-országaiban két éve elvileg be van tiltva, csak aztán nálunk mégsem; és amit a lakosság úgy ismerhet, hogy jön a kisrepülő, és jól megszór mindent vegyszerrel). Hogy ez mennyire veti vissza a méhlegelők állatvilágát, még nem egyértelmű, ahogyan az emberre gyakorolt káros hatásait is vizsgálják.
Egy biztos, a főváros mintaterületein ez nem a legszerencsésebb szúnyoggyérítési módszer: „Vegyszerezni mindig olcsóbb, de mi arra törekszünk, hogy ott, ahol átálltunk az extenzív gyepkezelésre, inkább a sokkal kíméletesebb biológiai szúnyogirtás legyen jellemző.” Utóbbiról azt érdemes tudni, hogy nem kémiai vegyszerekkel hat a már kifejlett szúnyogokra, hanem célzottan a szúnyoglárvákra irányuló megelőző intézkedés, a szaporodóképességüket gátolja biológiai úton. Ezt a módszert a földön kialakult vizenyős területeken alkalmazzák nagyjából tavasz végén. A Katasztrófavédelem büdzséjét lényegesen jobban megterheli, mint a légi, vegyszeres módszer, plusz Magyarország jelentősen el van ebben maradva több EU-s országhoz képest.
A Monet-festményre még pár évet várni kell
Összegezve: nagyobb biodiverzitást szeretne Budapesten a főtájépítész, és ez mozgatja az apró ötleteiket is, mint amilyenek a parkokban kiállított bogárhotelek. Végső soron mire jó a biodiverz zöldfelület? „Sokkal jobban tud alkalmazkodni a klíma változásához, mert mindig van olyan faj, amely túlél valamilyen extremitást” – mondja.
Szeretne továbbá a fent említett négy fő terület jellemző virágaiból egy-egy magkeverékcsomagot létrehozni, amellyel bárki bevethetné a kertjét. Ez viszont még nagyon sok munkát igényel, így ideális esetben is csak egy évtized múlva szórhatják szét az első magokat a budapestiek.
A növényvilág kialakítása és helyreállítása nem úgy zajlik ugyanis, mint egy épületé, ahol az utolsó festékréteg felvitelével elkészül a mű. A növényekhez türelem kell, így a budapestieknek még legalább 3-4 évnyi türelemre van szükségük ahhoz is, hogy „ne gazos, elhagyatott területként érzékeljék a méhlegelőket, hanem úgy, mint egy Monet-festményt”
– mondja Bardóczi.