Vitézy: Lázár János nem sikeres közlekedési miniszter. Lázár: Milyen szerencse, hogy ezt nem Vitézy dönti el

2024. március 21. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

„A frakció álláspontját Máté kiválóan foglalta össze”

– mondta Lázár János a Telexnek, mikor arról kérdeztük, mi a véleménye Kocsis Máté Magyar Péterről tett nyilatkozatáról.

Kocsis, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott szerdán, hogy „Magyart elhagyta a felesége, elvesztette a felesége által szerzett munkahelyeit, és ezért bosszút akar állni”. Megkérdeztük az építési és közlekedési minisztert, tényleg így megy-e, hogy az igazságügyi miniszter szerez állásokat. Lázár – akit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszán, a Kormányzati Szakmai Nap szünetében kérdeztük – azt válaszolta, hogy ő a Fidesz-frakció tagjaként nem szívesen kommentálná a frakcióvezető véleményét, de egyetért vele.

Vitézy Dávid indulásáról is kérdeztük, hiszen Vitézynek főpolgármesterként Lázár Jánossal kellene egyeztetni rengeteg kérdésben, miközben Vitázy a Telexnek adott interjújában úgy fogalmazott, nem tartja sikeres közlekedési miniszternek Lázárt.

„Milyen szerencse, hogy ezt nem ő dönti el”

– reagált Lázár, és hozzátette, ő mindenkivel tárgyal, akit megválasztanak Magyarországon, így tárgyalni fog a megválasztott főpolgármesterrel is, függetlenül attól, ki lesz az. Hozzátette, ugyanígy tett Karácsony Gergellyel is, „kötöttünk is egy jó megegyezést”.

Csütörtök délelőtt jelent meg a Telexen egy cikk a Déli Körvasútról, amiből kiderül, hogy már elkezdték kivágni a fákat a területen. Erre is rákérdeztünk Lázárnál, aki megismételte, hogy nem tudja megakadályozni a beruházás megvalósítását, de a civileket épp ma, csütörtök délutánra hívta meg magához, hogy beszéljenek. „Én abban tudok segíteni nekik, hogy ha van olyan kérésük, ami akceptálható abban az értelemben, hogy az ott élők életkörülményeit tudjuk javítani, abban szívesen leszek partner. Nem zárkózom el a párbeszédtől, de a beruházást nem tudom megakadályozni. Abban tudok segíteni hogy a beruházás alatt és után az ő személyes helyzetük hogyan lehet jobb vagy javítható” – mondta. Hozzátette, hogy 1000 fa ültetését vállalták, azzal tudja pótolni a kivágott fákat, és arra tud még garanciát vállalni, hogy ennél is többet ültetnek majd.

Magyar Péter szerdán volt az ügyészségen, ahol a Völner-Schadl-ügyben hallgatták meg. A meghallgatás utáni sajtótájékoztatón Magyar azt mondta, Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és meghamisították, hozzátettek vagy kivettek a nyomozati iratokból. Erre is rákérdeztünk Lázárnál, aki erre azt válaszolta:

„Nem akarom kommentálni, szeretném megvárni, hogy ennek az ügynek mi lesz a vége. Súlyos állítások hangzottak el, kíváncsi vagyok, mi lesz ennek az egésznek a vége”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!