Orbán brüsszelezett, Karácsony plusz öt évet ígért, Magyar Péter pártot szervez

2024. március 15. – 08:17

frissítve

Orbán brüsszelezett, Karácsony plusz öt évet ígért, Magyar Péter pártot szervez
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Március 15-én Orbán Viktor arról beszélt, hogy a magyarok szuverenitását nem lehet sérteni, el kell foglalni Brüsszelt, azaz az EU központjában kell elérni változást.
  • Az ellenzéki pártok közül a DK szerint Orbán Brüsszel elfoglalásáról álmodik, miközben még Budapestet sem sikerült neki. A Momentum szerint a kormányfő beszéde totális valósághamisítás volt, egy gátlástalan és szégyentelen megafonos el akarja hitetni, hogy ő az új Petőfi.
  • A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a lezárt Szabadságon hídon tartott pikniket, a társelnökök odaszúrtak Magyar Péternek.
  • A NER-rel szembeforduló Magyar Péter bejelentett egy 12 pontos programot, és azt is, hogy először közösséget, majd párt szervezésébe kezd.
  • Karácsony Gergely szerint Magyarország napról napra közeledik Oroszországhoz, a kormánynak pedig nem ajánlata van a budapestieknek, hanem hadüzenete. A főpolgármester azt ígérte, 5 évvel tovább fognak élni a budapestiek, ha megválasztják.
  • A Mi Hazánk a Pilvax közben emlékezett, az MSZP koszorúzott, a Jobbik a Batthyány Lajos-örökmécsesnél ünnepelt, a Momentum Nagytétényben tartott pikniket.

Röser Ferenc, Kolozsvár híres Röser Antikváriumának tulajdonosa azt mondja, legalább hatvan éve gyűjti az 1848-49-es forradalommal kapcsolatos emlékeket, papírnyomtatványokat, korai kiadású könyveket, kitüntetéseket, pénzérméket, papírpénzeket.

Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Először emlékérmeket, plaketteket kezdett gyűjteni, és csak utána fordult az érdeklődése az 1848-49-es forradalom felé, és alakult ki egy kötődés iránta, amikor „már nemcsak a plaketteket kezdtem gyűjteni a témában, hanem mindent, ami a forradalommal kapcsolatos”.

Elmondása szerint sok ellentmondó dolgot lehetett hallani a témában, és erős volt a kíváncsisága, és a korabeli újságok böngészése sokban árnyalta azt a képet, amit az iskolában megtanítottak. (Transtelex)

„Ha ma megkérdezhetnénk a márciusi ifjakat, hogy egy ilyen országért lázadtak-e föl, ezért kötöttek-e kardot, ezért tettek-e kockára mindent, biztosan azt válaszolnák, hogy nem! Mert a közös hazában közös a törvény, közös a teherviselés és közös a felelősség” – mondta ünnepi beszédében Dobrev Klára, a DK EP-képviselője.

Úgy fogalmazott, hogy „Magyarország ma nem a miénk. Elvették tőlünk, mert elfelejtették, hogy képesek vagyunk visszavenni, ahogy a ’48-asok tették”.

A teljes beszédet itt lehet meghallgatni:

Donáth Anna, a Momentum elnöke a 12 pontot keretbe foglaló két mondatra emlékeztetett.

„Megvan, hogy hogyan is kezdték Petőfiék a 12 pontot? Mert a »Mit kíván a magyar nemzet« alatt nagybetűvel ott van egy nulladik pont: »Legyen béke, szabadság és egyetértés«. A 12 pont végén pedig van egy tizenharmadik pont is, még nagyobb betűmérettel: »Egyenlőség, szabadság, testvériség!«.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

A miniszterelnök idén visszatér Budapestre, ahol utoljára 2022-ben mondott beszédet, akkor a Békemeneten a Kossuth téren. Tavaly Kiskőrösre vonult le március 15-én, ahol főleg Petőfi Sándorról beszélt, meg arról, hogy szinte látja, hogy Petőfi odakanyarítja a tizenkét pont elé, hogy legyen béke. Az újságírókat ide akkor nem engedték be. Végül még tavaly október 23-án is lelépett a fővárosból, akkor Veszprémbe, ahol szintén a sajtó kizárásával beszélt magyar géniuszról és parodisztikus Brüsszelről. Most a Nemzeti Múzeumnál fog beszélni, az Astoria és a Kálvin tér közé. Ez lesz az úgynevezett díszünnepség.

Ahogy az már az ilyen eseményeknél megszokott, lesz egy csomó lezárás és elterelés a fővárosban. A BKK és a rendőrség szerint lezárják

  • péntek este 22 óráig a Múzeum körút két külső sávját,
  • péntek 24 óráig a Pollack Mihály teret,
  • péntek 16 óráig a Nemzeti Múzeum környéki utcák egy részét,
  • március 15-én 6 órától március 16 3 óráig az Erzsébet hidat, a Szabad sajtó utat és a Kossuth Lajos utcát,
  • március 15-én 7-14 óra között a Rákóczi utat az Astoria és a Blaha Lujza tér között,
  • március 15-én 8-21 között az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között,
  • március 15-én 12-20 között a Szabadság hidat,
  • március 15-én 9:20-tól 10:30-ig a Kossuth Lajos tér – Akadémia utca – József Attila utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria útvonalat.
  • A lezárások és események érintik a tömegközlekedést is, a metrók, villamosok és buszok is vagy megállókat kihagyva, vagy rövidebb/terelt útvonalon közlekednek.

A forradalom és szabadságharc évfordulójára március 15. és 17. között piros-fehér-zöldbe öltöztetik a Megyeri híd középső, üveges részét. Az ünnepi látványosságra idén először kerít sort a Magyar Közút. A nemzeti színű fénylobogók alatt pénteken, szombaton és vasárnap estétől másnap reggelig kelhetnek át a hídon közlekedők.

A Közút szakemberei felhívják a figyelmet arra, hogy aki nemcsak menet közben szeretné szemügyre venni a különleges díszvilágítást, semmiképpen se álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni. Aki fotózni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatti részen keresztül pedig biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre.

Továbbá azt is kérik a közútkezelő munkatársai, hogy óvatosan, a követési távolságot betartva, a többi közlekedőre figyelve haladjanak át a hídon, ezt a pályán található digitális kijelzőkön is külön jelzik majd. A közútkezelő dunakeszi mérnökségének szakemberei pedig a forgalom zavartalan lefolyását és a leállósáv szabályos használatát is rendszeresen ellenőrzik majd az útellenőri szolgálatukon és a hídon található forgalomfigyelő kamerákon keresztül. (Magyar Közút Nonprofit Zrt.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!