Leszállt a Novák Katalint szállító honvédségi gép Ferihegyen

2024. február 10. – 12:49

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton, a Flightaware szerint pontban 12 óra 45 perckor leszállt a Novák Katalint szállító HUAF122 jelzésű honvédségi gép, ami helyi idő szerint 9 óra 27 perckor hagyta el Dohát. A köztársasági elnök feltételezett hazautazása váratlannak tekinthető, mivel az MTI pénteki közleménye szerint vasárnap is lenne hivatalos programja Katarban.

Csak találgatások vannak továbbra is a Novák Katalint érintő botrány körül. A pedofilügyben elítélt K. Endre kegyelmi kérvényét aláíró köztársasági elnök érdemben nem nyilatkozott az ügy kirobbanása óta. Pénteken a Momentum szervezett tüntetést a Sándor-palota elé, Bayer Zsolt pedig egy publicisztikában szólította fel a köztársasági elnököt, hogy az amúgy jogilag rendezett üggyel kapcsolatban szólaljon meg.

Kocsis Máté reagált érdemben az általános felháborodásra, hogy „a kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem”, de kifejtette azt is, hogy a baloldal miért hallgasson mélyen ebben a kérdésben, majd később újabb nyilatkozatot adott ki, amiben azt mondta, hogy ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia.

Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy a kormány nevében alkotmánymódosítást nyújtott be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”.

A pénteki tüntetésről készült videónkat itt nézheti meg:



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!