Botrányba fulladt az akkufeldolgozó miatt szervezett sóskúti lakossági fórum

2024. január 30. – 17:51

frissítve

Botrányba fulladt az akkufeldolgozó miatt szervezett sóskúti lakossági fórum
Középen Sóskút polgármestere, Kőnig Ferenc a meghiúsult fórum után – Forrás: Szilágyi Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Még el sem kezdődött, már botrányba fulladt az a lakossági tájékoztató, amit Sóskút polgármestere, König Ferenc és az Andrada cég részvételével tartottak volna meg a településen kedden.

A tájékoztatót eredetileg csak sóskúti lakosoknak hirdették meg, de az esemény előtt a helyszínen megjelentek a környező települések lakói, az MSZP, a Momentum, az LMP országgyűlési képviselői, a Mi Hazánk aktivistái, illetve a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai is.

Az utóbbi csoportból többen arrébb lökték a biztonsági őrt, amivel megszűnt az akadály az emberek előtt. A mozgalom több tagja azt skandálta, hogy „hazaárulók!” és „mondjon le!”, amin a polgármester láthatóan meg volt döbbenve.

Kőnig Ferenc ezek után úgy döntött, hogy lefújja a tájékoztatót. Amikor a polgármester elhagyta az Andreetti Károly Általános Iskola épületét, az ott várakozó újságírók megpróbáltak kérdéseket feltenni neki, de nem válaszolt. A cég képviselője biztonsági őrök kíséretében távozott.

Kőnig Ferenc gyalog indult haza, majd egy idő után rendőri segítséget kért, az kiérkező rendőrautóba beszállva távozott a helyszínről.

A szlovén tulajdonú Andrada Sóskúton tervezi felépíteni azt az akkufeldolgozó üzemet, amit Alsózsolcán nem sikerült, ugyanis a cég ott is hasonló ellenállásba ütközött egy nyilvános tájékoztatón.

Az eseményről hamarosan videó is látható a Telexen.

A magyarországi akkugyártásról többrészes cikksorozatot készítettünk, ezeket itt lehet elolvasni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!