Csák János: Mi nem cancelözünk és woke-olunk

2023. december 4. – 12:03

Csák János: Mi nem cancelözünk és woke-olunk
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Az a szerencsés helyzet, hogy egy olyan kormány tagja vagyok, ami 2010 óta következetes és nemzeti érdeket szolgáló kultúramenedzselést végez. Ez a kormány nem pusztán a művészeti alkotásokat tekinti kultúrának, hanem az észjárásunkat, életmódunkat is”. Nem a bolsevista, marxista vonalat követi, „nem cancelözünk meg woke-olunk”, hanem a kultúra hosszú nemzedékek alatt alakul ki – mondta Csák János a parlament kulturális bizottságának meghallgatásán hétfőn.

De mi is a kultúra a kulturális és innovációs miniszter szerint? Identitás, mert „identitás nélkül nincs öncselekvés”. A magyar kultúrát pedig nem a vas és a fegyverek tartják egyben, hanem a gondolat. A kultúra GDP-t termel, a kultúra prosperál, mondta Csák János. A kormánynak pedig az a célja, hogy a világban mindenhol ismerjék a magyar teljesítményt és azokat az embereket, akik a kultúrát jellemzik.

„Minden gyermek olyan, mint a hárfa, gyerekkorában minden húrját meg kell pengetni, mert az felnőttkorában esetleg visszhangzik. Akinek nem pengették meg a húrjait, az nem fogja tudni, amikor operát lát, hogy az szép vagy sem” – fejtegette a miniszter, aki szerint még egy kunbajai kisiskolásnak is így kell pengetni a húrjait, neki is látnia kell az operaházat vagy a Várat.

Csák szerint ő most lett 61 éves, nagyjából harminc éve tanít, így „nem kenhetem másra, ha valami korcsosul, és önök sem. Önök képviselők, sportolók” – mutatott a kulturális bizottság tagjaira.

Ezután bejelentette, hogy új kulturális szabályozást fog benyújtatni a bizottságnak, majd a parlamentnek, várhatóan jövő nyáron. Egy olyan javaslatot, „ami méltó a krisztusi korba lépett magyar szabadsághoz”.

A miniszter szerint követelmény lesz majd a színházaknál, hogy megváltozzon az a helyzet, ami néhányuknál fennáll, miszerint egyharmad bevételük jön csak a jegybevételekből, a többi pedig támogatás. „Ezt meg kell változtatni. (…) A kultúra fenntartása nem pusztán állami feladat. Nem azért jöttem miniszternek, hogy újabb és újabb téglaépületeket húzzak fel, hanem hogy elősegítsem, hogy tartalom legyen bennük”, mondta.

Ehhez hozzátette, hogy ő nem helyeket akar megszüntetni, „viszont megmérek mindenkit”. Jövőre minden intézménynek az eddigi féléves jelentések helyett már negyedéves jelentéseket kell leadniuk, és Csák azt is nézni fogja, hogy egy-egy előadással mennyi nézőt tudnak bevonzani.

Ő csak egy egyszerű miniszter, nem kell értelmeznie a törvényeket, csak be kell azokat tartatnia

Az LMP-s Ungár Péter arra volt kíváncsi, hogy Csák János hogy definiálná azt a kifejezést, hogy a szexualitás öncélú ábrázolása? Hiszen erről írnak a gyerekvédelminek nevezett törvényben, és ez alapján rúgták ki a Nemzeti Múzeum éléről L. Simon Lászlót. L. Simont azután menesztette Csák János a Nemzeti Múzeum éléről, hogy a Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa LMBTQ-propaganda terjesztésével vádolta meg a múzeumot, és vizsgálatot követelt.

L. Simon kirúgásáról Csák most azt mondta, ő többször konzultált vele, és „ő azt mondta, ezt a törvényt nem tudja betartani. Mi lenne, ha egy hadsereg főtisztje azt mondaná, hogy hát, bocsi, nem tudom betartani az előírásokat?”.

Ungár arról kérdezte a minisztert, hogy mit gondol Petri György verséről, a Hogy elérjek a napsütötte sávig címűről, amiben egy női nemi szerv jelenik meg, vagy Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvéről, amiben megjelenik a homoszexualitás, vagy Kristóf Ágota A nagy füzet című regényéről, amiben meg szexuális aktusok vannak. „Boccaccio-t is mondhatná” – vetette közbe Csák.

Ungár Péter – Fotó Melegh Noémi Napsugár / Telex
Ungár Péter – Fotó Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Van egy törvényünk, én azt betartatom. Nincs véleményem életstílusokról, bízom a vezetőinkben. Én miniszterként nem tudnék stratégiai kérdésekkel foglalkozni, ha én mondanám meg, mi az az öncélú szexualitás”

– felelte a miniszter Ungár kérdésére. Felemlegette, hogy a tavalyi meghallgatásán azt mondta, ő nem akarja ráerőltetni a kultúrára a saját esztétikai ízlését: „Nekem egy semleges terepet kell fenntartani, amiben a törvények keretein belül kell működni”. Ezután azt is mondta, nem az Ungár által felsorolt műveket olvassa szabadidejében.

Csák szerint egyébként ezt a gyerekvédelminek nevezett törvényt a bizottságban ülő országgyűlési képviselők hozták meg, ő azt csak betartatja.

„Nekem mint egyszerű miniszternek, ezt kell tennem. Én nem értelmezem a törvényt. A gyerekvédelmi törvény nem a kulturális minisztériumra vonatkozó törvény, hanem a teljes magyar életvilágra vonatkozó. A kormány nem áshatja alá az Országgyűlés szuverenitását”.

A törvény egyik ágaként a könyvesboltok kénytelenek fóliázni, de néha nem tudják, mit kell lefóliázni és mit nem, hozta fel a momentumos Szabó Szabolcs. Csák szerint az „teljesen elfogadható”, hogy egy új törvény értelmezése néha gondot okoz, szerinte ez be fog állni majd, hiszen a könyvesboltoknak is az az érdeke, hogy tiszta helyzet teremtődjön.

A kormány nem fog szülni tehetségeket

Az MSZP-s Hiller István felemlegette, hogy a Nemzeti Múzeumnak most megbízott vezetője van, a Nemzeti Színháznak éléről lemondott a vezérigazgató:, Vidnyánszky Attila, az Operaház élére pedig újra Ókovács Szilvesztert nevezték ki, pedig a szakmai bizottságtól ő kapta a kevesebb szavazatot.

„Ez tudatosan vállalt konfliktussorozat, vagy rendszerhiba? Mi a kormány kultúrpolitikája? Látom a kultúrharcot, látok erős és befolyásos arcokat a múzeumok, színházak, az irodalom területén, de a kulturális koncepcióra legjobb alkalom egy miniszteri beszámoló. A kultúrharc a kormány kultúrpolitikája? Valakit legyőzni, valakinek a helyébe bekerülni?” – kérdezte Hiller Csákot.

Csák szerint a kormány kultúrpolitikája arról szól, hogy „teret és lehetőséget nyissunk, és a tehetségeket ebben segítsük. A kormány nem fog szülni tehetségeket, a kormány csak felismerheti őket, és őket gondozni kell”. A miniszter szerint „ez a kultúraváltás folyamata. Én ezt jó dolognak tartom.

Ennek a rendszernek ki kell forrnia magát, én nem fogok diktálni. Én nem fogok támogatni, tűrni, tiltani, de támadni se. Mindenki csinálja, amit akar”.

A Nemzeti Színházban történt balesetről egyébként azt mondta, nem csak belső vizsgálat, de rendőrségi vizsgálat is zajlik, ő megvárná ennek eredményeit, mielőtt végső döntéseket hoznának Vidnyánszky ügyéről.

Ehhez a kérdéshez a kulturális bizottság fideszes elnöke, Pósán László is reagált. Azt mondta, talán indokolt is ez a kultúrharc, látva, hogy a Katona József Színházba a DK-sok kedvezményes jegyeket kaptak. Csák erről az ügyről is beszélt. „Amikor megláttam, hogy egy politikai pártnak adnak olcsóbb jegyeket, akkor hüledeztem. Tényleg, megnéztem a naptáramat, hogy milyen évben vagyunk. Emlékszem, a kommunista pártnak külön előjogaik voltak. De hogy ez 2023-ban megtörténhet! Hallatlan, hüledezem, föl vagyok háborodva!”

A Fudan él és rendben van

A Mi Hazánk-os Szabadi István és a momentumos Tóth Endre is a kínai Fudan egyetem ügyére kérdezett rá, hogy mi a helyzet: jön-e Magyarországra, vagy sem? Tóth szerint a Fudan egy „kormánypárti kifizetőhely”, nem végez érdemi munkát, mire Csák közbeszólt: „Nem igaz, ne mondjon ilyet!” Tóth szerint ők próbálták felvenni a kapcsolatot a Fudan székhelyével, de nem tudták, mire a kulturális miniszter újra közbevágott: „De akkor van székhelye, ha nem találta ott őket, ember!”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„A Fudan él és rendben van, van helye is. Áprilisban jön ki majd az éves jelentés, durván visszavágtam a költségeket, a korábbiak egyharmadára. Így nagyon hatékonyan működik” – felelte Csák, aki szerint „a franciák kezüket-lábukat törik, hogy együtt tudjanak működni a kínaiakkal. Miért akarjuk, hogy kizáródjunk, hogy közvetetten értesüljünk arról, mi történik Kínában? Én értelmiségi üzletemberként azt akarom, hogy minél több kiváló elme legyen Magyarországon”.

Sehonnai bitang emberek lennének, ha feladnák a nemzeti kormányzást

Egy másik színházról is kérdezett Ungár, az Átriumról: „Mit üzen azoknak, akiknek az Átrium Színház fontos értéket jelent, akik szeretnek független színházba járni?” Csák erre úgy felelt, „az Átrium köszöni, jól van”, és sok sikert kívánt a színháznak az előadásaival. Ezzel párhuzamba vonta egy saját ismerősét, aki szobaszínházat tart fenn, havi egy-két előadással, és aki „elvan, mint Marci hevesen”.

Az LMP társelnöke az operaházi sztrájkolókat is felhozta Csáknak, akik jobb és kiszámíthatóbb béreket akarnak, mire az Operaház vezetője, Ókovács Szilveszter úgy reagált, hogy a szakszervezetek „13 éve nem tudnak eredményes sztrájkot összehozni, és ez most is így lesz”. A miniszter viszont bízik Ókovácsban, hogy „kezelni fogja a helyzetet. Ha egy-egy intézménybe bemennék mikromenedzselni, nem lenne időm stratégiai ügyekre. Akkor már a díszleteket is kiválaszthatnám”.

Szóba került még az egyetemek fölé húzott alapítványok kuratóriumok ügye, miszerint nemrégiben a kuratóriumok elnöki posztjairól lemondtak a miniszterek. A momentumos Tóth Endre arról kérdezte Csákot, sikerült-t megfelelő nemzeti szemléletű embereket tenni a kuratóriumok élére, ahogy azt Orbán Viktor is szeretné? Csák erre így reagált: „Nekem furcsa, hogy a nemzeti érdek érvényesítése önnek furcsa. Ön a magyar nemzeti Országgyűlés tagja, azt javaslom, hogy ezt ízlelgesse magában”. A miniszter szerint a Fidesz egyébként is időtlen idők óta tartja magát a nemzeti kormányzáshoz, „sehonnai bitang emberek lennénk, ha ezt feladnánk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!