Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

2023. december 2. – 13:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP Választmánya szombati ülésén elfogadta a párt európai parlamenti listáját – közölte a párt.

A párt EP-listáját a 2024-es választáson Tüttő Kata, a párt alelnöke, főpolgármester-helyettes vezeti majd.

  • Tüttő Katát dr. Gurmai Zita, az MSZP Nőtagozatának elnöke, frakcióvezető-helyettes,
  • Harangozó Gábor korábbi EP-képviselő, a párt egyik alelnöke,
  • Andor László volt EU-biztos és
  • Bazin Levente miskolci önkormányzati képviselő, a párt elnökségi tagja követi a listán.

Tüttő Kata az MSZP szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, európai parlamenti képviselő-jelöltként öt fontos feladatot lát maga előtt. Az első, hogy haza kell hozni az uniós forrásokat. A második, hogy barátokat kell szerezni az unión belül is. A harmadik, hogy meg kell erősíteni az európai szociáldemokráciát. „A szociáldemokrata út a biztonságból, az esélyegyenlőségből, a fenntarthatóságból és a szolidaritásból áll” – fogalmazott Tüttő. Negyedik feladatként át kell gondolni Európa jövőjét. „Erősebb Európára van szükség: erősebb önkormányzatok és helyi közösségek kellenek.” Az ötödik teendő pedig az, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a nőügyekre. Tüttő szerint a nőknek olyan vezetőkre van szükségük, akik értik a mindennapos valóságot, a nők félelmeit, álmait, küzdelmeit, és amikor döntéseket kell hozni, akkor ezek megjelennek a döntéseikben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!