Németh Szilárd: A szuverenitásvédelmi törvény lesz a heti főmenü

2023. november 20. – 10:12

Másolás

Vágólapra másolva

„Hamarosan indulunk az Országgyűlésbe, ahol a szuverenitásvédelmi törvénycsomag lesz a heti főmenü”

– írta Németh Szilárd Facebook-oldalán, ami arra enged következtetni, hogy a héten akár újabb lépést is tehet a kormány a szuverenitásvédelmi törvény felé. Annak ellenére, hogy a tervek szerint múlt kedden nyújtotta volna be a Fidesz parlamenti frakciója a szuverenitásvédelminek nevezett törvény tervezetét, egyelőre ez elmaradt. Bár Németh Szilárd posztja a hétre ígéri, hogy ez téma lesz, a napirendi pontok között mégsem szerepel a törvénycsomag.

Az elmúlt hetekben a Telexen több cikkben is jeleztük, mennyire komoly a tétje a Kocsis Máté által szeptemberben bejelentett szuverenitásvédelmi törvénycsomagnak, amivel a Fidesz „borsot akar törni” „a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá.

A törvénycsomag az EU-ügyi miniszterek tanácskozásán is felmerült már. Volt, aki szerint az kedvezőtlenül hathat például a civil társadalom működésére, Bóka János uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős miniszter válaszában erre úgy reagált, hogy a jogszabálytervezet még vita tárgya, elfogadása pedig összhangban lenne az EU küzdelmével a politikai folyamatokba való külföldi beavatkozás ellen.

A készülő törvényről Rogán Antal propagandaminisztert is megkérdeztük a Parlamentben, erről készült videónkat itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!