Kirúgták L. Simon Lászlót, a kormány szerint a gyermekek védelme miatt

2023. november 6. – 16:54

Másolás

Vágólapra másolva

Csák János miniszter azonnali hatállyal menesztette L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját hétfőn. A döntést azzal indokolta a múzeumot fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium, hogy L. Simon „olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette”.

A főigazgató menesztése hátterében az LMBTQ-propagandával megvádolt World Press Photo kiállítás körüli ügy állhat, amit a Mi Hazánk országgyűlési képviselője robbantott ki múlt héten. Dúró Dóra törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák Jánostól a Nemzetközi Sajtófotó Kiállítás tartalma miatt. A miniszter pedig meg is állapította a törvénysértést, és a családok védelméről szóló törvény értelmében arra kérte L. Simon László, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be.

A főigazgató erre azt reagálta, hogy „a Nemzeti Múzeum jogszerűen nem tudja végrehajtani Csák János felszólítását, ugyanis senki személyi igazolványát nem kérhetik el”, és megköszönte Dúrónak a hírverést, a múzeum előtt ugyanis napokig kígyóztak a sorok, annyian voltak kíváncsiak a 18-as karikát kapó kiállításra.

„A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg” – reagált a menesztésére L. Simon hétfőn. Dúró Dóra köszönetet mondott Csáknak a parlamentben, az LMP-s Ungár Péter szerint pedig csak azért menesztették a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, mert nem engedheti meg magának a Fidesz, hogy a Mi Hazánk homofób szavazókat vegyen el tőlük. Csák János helyettese, Vitályos Eszter erre úgy reagált, hogy nem homofóbiáról van szó, hanem gyermekvédelemről, a Nemzeti Múzeum vezetése nem tartotta be a gyermekvédelminek nevezett törvényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!