Döntött a főváros: átmenetileg átveszik az Oltalom szociális intézményeinek dolgozóit

2023. október 25. – 14:36

Döntött a főváros: átmenetileg átveszik az Oltalom szociális intézményeinek dolgozóit
Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Közgyűlés többsége elfogadta azt a javaslatot, aminek értelmében a főváros, illetve cége a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) átmenetileg átveszi az Oltalom és a MET egyházához tartozó szociális intézményekben dolgozókat. A Fidesz módosítót nyújtott be, amivel teljesen átvették volna az Iványiék által működtett intézmények üzemeltetését, de a Közgyűlés többsége ezt elutasította.

A főváros előző héten jelentette be, hogy határozatlan időre átvállalná az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület budapesti szociális intézményeiben dolgozók fizetését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az érintett dolgozók átmenetileg a főváros cégéhez, a BMSZKI-hez kerülnek.

Az ehhez kapcsolódó előterjesztéshez Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy olyan módosító javaslatot nyújtott be, aminek értelmében a MET és az Oltalom által fenntartott férőhelyeket a főváros egy az egyben átvenné. Hassay Zsófia a Fidesz képviselője ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezzel „még jobban alányúlnának” a témának, amivel a főváros még jobban részt venne a hajléktalanellátásban. Erre szerinte azért is szükség van, mert az Oltalom jelenleg nem tudja ellátni ezt a feladatot.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a Fidesz javaslata azt jelentené, hogy ezeket a szolgáltatásokat „kicsavarják” az Oltalom és a MET kezéből. Elmondta, hogy ők abban reménykednek, hogy a kormány és a MET közti vita rendezhető, ezért nem akarják elvenni tőlük az üzemeltetést. Hassay szerint ők azért szeretnék a fenntartóváltást, mert nem tudják, hogy mennyire átmeneti a mostani helyzet, ezért ha a dolgozók érdekeit veszik figyelembe, akkor nekik is az lenne a legjobb, ha a főváros átvenné az intézményeket. Wintermantel Zsolt a Fidesz frakcióvezetője szerint az ő javaslatuk nem zárja ki, hogy a MET visszavegye ezt a feladatot, ha rendeződik a helyzet. „Ez egy félmegoldás, ez egy nem jó megoldás. Értem a jó szándékot, önök ezt a helyzetet meg szerették volna oldani, de nem a jó megoldást választották” – mondta.

Niedermüller Péter a VII. kerület DK-s polgármester arról beszélt, hogy az ügyet az oldaná meg, ha a kormány megegyezne a MET-el. „Szóljanak oda a képviselőtársaiknak, hogy hassanak oda azért, hogy a kormány adja oda azt a pénzt, ami jár az adott egyháznak és az Oltalomnak” – mondta.

A Fidesz módosítóját végül a közgyűlési többség elutasította, arra csak a kormánypártok képviselői szavaztak igennel.

Az eredeti javaslatot 19 igen szavazattal elfogadták, a kormánypárti politikusok nem nyomtak gombot.

Karácsonyék szerint lépni kellett, hogy stabil maradjon a szociális ellátás Budapesten

A MET és az állam közti vita miatt az egyházhoz tartozó intézmények napról-napra egyre bizonytalanabb helyzetbe kerülnek, van ahol a dolgozók hónapok óta nem kapják meg rendesen a fizetésüket. A főváros vezetése az elmúlt napokban egyeztetett a Magyar Evangéliumi Testvérközösséggel, illetve az Oltalom Karitatív Egyesülettel.

„Ahhoz, hogy Budapesten stabil maradjon a szociális ellátás, lépni kell”– mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen. Kiss elmondta, hogy a MET és az Oltalom Budapesten működtet 260 fős éjjeli menedéket, átmeneti szállást, ápolási osztályt, nappali melegedőt,népkonyhát,szociális szolgálatot, női szállót és családok átmeneti otthonát is. A főpolgármester-helyettes szerint azt elmúlt napok egyeztetései alapján az látszódott, hogy a legszűkebb keresztmetszetet a hónapok óta nem rendezett nettó bérfizetés okozza a dolgozók körében.

Kiss Ambrus korábban is hangsúlyozta, hogy nem fenntartók lesznek, nem is szeretnének azok lenni, ők kizárólag az ott dolgozók felmondását szeretnék megelőzni. Kiss elmondta, hogy ez egy átmeneti helyzet, ami addig tart míg a magyar kormány és a MET meg nem állapodnak egymással. A főváros bízik abban, hogy ez minél hamarabb megtörténik.

A segítségre azért is szükség van, mert Budapesten az éjszakai szállásokon rendelkezésre álló 1264 éjszaki férőhelyből nagyjából 260 férőhelyet a MET és az Oltalom üzemeltet, ezek kiesése problémát okozna. Az intézkedés egyelőre határozatlan idejű, hogy a dolgozóknak ne kelljen azon aggódnia, hogy adott határidő után ismét nem lesz fizetésük – indokolt korábban a főpolgármester-helyettes. Kiss Ambrus hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés csak a fővárosi intézményekre vonatkozik, azok közül is csak a szociális ellátásban résztvevőkre. Az Oltalomnak és a MET-nek iskoláik és egyéb intézményeik is vannak, az ott dolgozók bérét a főváros nem tudja átvállalni.

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek

Iványi Gáboréknak a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházi státuszával kapcsolatos vitája van a kormánnyal. A MET-et 2011-ben fosztotta meg státuszától az állam az új egyházi törvénnyel. A MET később pert nyert a magyar állammal szemben, az ítélet szerint a magyar állam alkotmánysértő módon vette el az egyházi státuszt, és azt köteles visszaállítani. Eszerint tehát az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amit a MET akkor kapott volna, ha megmarad az egyházi besorolása. A kormány azonban azóta sem hajlandó úgynevezett „közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást” kötni velük, ami miatt a MET komoly összegektől esik el, és adósságcsapdába került.

2022 februárjában a NAV azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék úgy reagáltak, hogy az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és az egyház elleni támadásról beszéltek. A MET és a kormány viszonya egyre rosszabb, az egyház Iványi szeptemberi kiáltványa szerint már alapnormatívát sem kap.

Miután a NAV még a karitatív munka után járó alapnormatívájukat is csökkentette, a nehéz pénzügyi helyzetben lévő egyház, és az egyesület működése is veszélybe került, ami miatt Iványi Gábor nemrég segélykérő kiáltványt fogalmazott meg. Adománygyűjtés indult, hogy a szervezet ki tudja fizetni azt a több ezer dolgozót, akik a MET iskoláiban, tanodáiban, kórházában és hajléktalanszállóján dolgoznak. Iványi Gáborék a hónapban határozatlan idejű tüntetést hirdettek a Dankó utcába, illetve segélykérő kiadványt is megfogalmaztak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szeptember 13-i kormányinfón azt mondta: a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek 2010 óta közel 25 milliárd forintot fizettek ki. A miniszter szerint idén is a szociális területre 963 millió forintot biztosítottak, a köznevelés és szakképzés támogatására 1,8 milliárdot. Közben pedig a személyi jövedelemadó 1 százalékából magánszemélyek 820 millió forintot ajánlottak fel nekik.

Múlt hét szerdán a Belügyminisztérium azt üzente Iványinak, hogy az elmúlt 13 évben 8,6 milliárd forint állami támogatásban részesült csak a szociális feladatokra a MET és az Oltalom Karitatív Egyesület. „Fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot” – üzenték Iványinak.

A MET korábban bírósági úton próbálta elérni, hogy hozzájussanak az igényelt támogatáshoz. Mivel a keresetüket a Fővárosi Törvényszék elutasította, a Kúria pedig be sem fogadta a felülvizsgálati kérelmüket, így az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság nemrég elutasította.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!