A Belügyminisztérium Iványinak: Fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot

2023. október 18. – 23:45

Másolás

Vágólapra másolva

Iványi Gábor, a MET Egyház és az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője a napokban azt kommunikálta, hogy tartozásaik miatt kikapcsolhatják a gázt és az áramot az intézményeikben, amelyek között hajléktalanszállók és idősotthonok is vannak. Egy helyen azt nyilatkozta a kialakult helyzetről, hogy:

„most ki fogom tolni az utcára a végtag nélküli hajléktalanokat, mert nem fogok tudni mit csinálni.”

Erre a kijelentésére reagált szerdai közleményében a Belügyminisztérium, amihez a szociális ellátás is tartozik. Azt írták: „De tud mit csinálni. Fizesse meg az adót, fizesse meg a dolgozók után a járulékot, ne halmozzon fel köztartozást, és lássa el azt a feladatot, amit állami támogatás fejében saját maga vállalt.”

A minisztérium választ vár Iványiéktól, hogy az elmúlt 13 évben kapott 8,6 milliárd forint állami támogatás mire ment el, miért lett annyi tartozása a MET-nek, hogy nem tud fizetést adni a saját dolgozóinak. A Belügyminisztérium szerint Iványi Gábor nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, hanem „helyette ma már nyíltan és büszkén használja túszul a legkiszolgáltatottabbakat személyes harcához. Visszataszító és aljas dolog a rászorulókra és a kiszolgáltatott emberekre hivatkozva kötelezettséget nem teljesíteni. Márpedig itt ez a helyzet.”

A Belügyminisztérium azt is írta közleményében, hogy Iványiék valótlanságot állítanak arról, hány férőhelyet tartanak fenn, és hogy mindezt milyen forrásokból teszik. Minden szociális szolgáltatónak 3 vagy 6 hónappal előre jeleznie kell a kormányhivatal felé, ha meg akarja szüntetni a szolgáltatást, de a MET eddig nem élt ilyen jelzéssel. A közlemény azzal zárul, hogy Iványi Gábor tetteivel és kiállásával veszélyezteti a rászorulókat és munkavállalóival szemben is felelőtlenül jár el.

Iványiék szerint az állam miatt kerültek nehéz helyzetbe

Iványiéknak a MET egyházi státuszával kapcsolatos vitája van a kormánnyal. A MET-et 2011-ben fosztotta meg státuszától az állam az új egyházi törvénnyel. A MET később pert nyert a magyar állammal szemben, az ítélet szerint a magyar állam alkotmánysértő módon vette el az egyházi státuszt, és azt köteles visszaállítani. Eszerint tehát az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amit a MET akkor kapott volna, ha megmarad az egyházi besorolása.

Iványiék állítása szerint az állam eddig 700 millió forint normatív támogatást és 71 millió forint 1 százalékos felajánlást vont el tőlük, amivel veszélybe sodorták 20 ezer rászoruló ellátását. A kialakult helyzet miatt határozatlan idejű tüntetést hirdettek a budapesti Dankó utcába.

2022 februárjában a NAV azzal vádolta meg az egyházat, hogy 3 milliárd forint járulékot nem fizettek be a dolgozóik után. Iványiék úgy reagáltak, hogy az állam ennek négyszeresét halmozta fel velük szemben, és az egyház elleni támadásról beszéltek. A MET és a kormány viszonya egyre rosszabb, az egyház Iványi szeptemberi kiáltványa szerint már alapnormatívát sem kap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!