Családi házra kértek engedélyt, munkásszállót akartak csinálni belőle – a győri kormányhivatal közbelépett
2023. augusztus 8. – 05:07
Alig egy héttel a hatósági bejárás után meghozta határozatát a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal. Elutasította annak a győr-bácsai családi háznak a bővítésére irányuló engedélyezési kérelmet, amit a helyiek szerint a tulajdonosok valójában vendégmunkások elszállásolására alkalmas panziónak akarnak használni. Ez az elsőfokú döntés.
A Telexen szombaton olvashattak riportot arról a házbővítésről, amely kiverte a biztosítékot a helyieknél. Egy befektetői társaság Győr kertvárosi negyedének csendes utcácskájában épít át egy ingatlant, amelynek alapterületét a korábbi épület sokszorosára növelnék. Mostanáig a ház tulajdonosa élt csak itt, a szomszédok viszont akár negyven új beköltözővel is számoltak.
A tervrajzok szerint ugyanis új szárny épül közvetlenül a kibővített és felújított régi ház mellé, és az ingatlanba három szinten összesen 38 helyiséget terveztek. A szobák jórésze ugyanolyan – kilenc-tíz négyzetméteres –, és bármit is írtak papíron a funkciójukhoz (gardróbok, mindenféle tárolók, tanulószoba stb.), a szomszédok szerint minimum gyanús, hogy valaki padlófűtést tervez egy „kerékpártárolónak”, és kerámiaburkolatot az egész házba.
De nem az számít, hogy ők mit gondolnak, hanem az, hogy a hatóság emberei miként látják a tervet, illetve a már épülő szobákat:
a kérdés az, hogy ezek valóban egy család lakhatását szolgálják majd, vagy az építmény szállónak is alkalmas lehet-e, ezt ugyanis Győr építési szabályzata tiltja ebben a városrészben.
Ahogy szombati cikkünkben írtuk is: azóta, hogy híre ment Hajdúszoboszlón a külföldi vendégmunkások magyarországi érkezésének, Győrben az ipari park bővítésének, a szomszédos településeken (Ácson, Komáromban) pedig a gigaberuházásokénak, egy ennyire látványos házátalakítás szinte egyet jelent a helyiek szemében a munkásszálló építésével. Azt is gondolták, hogy ha ez a terv átmegy, akkor a viszonylag nagy telkekkel rendelkező bácsai városrész sorsa ez lesz: szállók sora épül majd az egykori a Kádár-kockák helyén.
A kormányhivatal július 26-án tartott szemlét a helyszínen. A határozat meghozatalára elvileg harminc nap van, de jóval a határidő előtt megszületett az elsőfokú döntés, ami elutasította az építési engedély iránti kérelmet.
A határozat szerint
- az épület több önálló rendeltetési egységgé is alakítható,
- mivel több helyiségnek a szabadból,
- vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van.
A szakemberek hivatkoztak a már említett győri építési szabályzatra is, amely szerint az ingatlan „falusias lakóövezetben fekszik, ott pedig szálláshely szolgáltató épület nem helyezhető el”.
Az elsőfokú döntés ellen fellebbezési joga van a befektető cégnek, akkor viszont az ügy már a bíróságon folytatódik. Az ingatlanon eddig teljes gőzzel folyt az építkezés.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.