Keller András: A rektori pályázat körül történtekből nem érdemes politikát csinálni

Interjút adott a Mandinernek Keller András hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest művészeti vezetője, akinek személyével kapcsolatban hetek óta jelentős vita zajlik a nyilvánosságban. Keller is indult a Zeneakadémia rektori pályázatán, ami azért keltett feltűnést, mert sokak szerint azt az ő személyére írhatta ki a kulturális minisztérium. A Zeneakadémia 171 oktatója közös levélben tiltakozott a pályázat ellen, aminek egyik oka a Keller András agresszív vezetői stílusával kapcsolatos vádak voltak. A pályázatot végül visszavonták, és új kiírást jelentettek meg, de ez továbbra is kizárja annak a jelöltnek az indulását, akit a Zeneakadémia szeretne rektornak, míg Keller Andrást nem.

Az interjúban a karmester már az első kérdés után leszögezte, hogy

szerinte a rektori pályázat körül történtekből nem érdemes politikát csinálni, mert a Zeneakadémia nemzeti ügy.

Az pedig szerinte közismert, hogy az eredményeit nem a politikának köszönheti, hanem a munkájának. Úgy fogalmazott, neki esze ágában sem volt pályázni, de abból indult ki, hogy „ide fanatikus muzsikus kell, akinek ez az intézmény a szívügye”. Szerinte működő kapcsolatokkal és a zenei élet átfogó ismeretével rendelkező személy szükséges a Zeneakadémia élére, ő pedig ilyen menedzsert jelenleg nem ismer Magyarországon. Őt viszont többen megkerestek az ötlettel, mi lenne, ha vállalná.

„Persze próbáltam elhárítani, majd azzal érveltek, ha nem vállalom, én is tehetek majd arról, ha nem lesz méltó sorsa a Zeneakadémiának.”

Keller András úgy fogalmazott, leginkább magát kellett meggyőznie, hogy valóban tud majd valamit tenni a Zeneakadémia jövőjéért. „Nem könnyű lelkierőt venni egy ilyen nagy feladathoz, de ha arra gondolok, hogy mindazt a tanítást és főleg szellemiséget, amit a mestereimtől kaptam, tovább tudnám örökíteni, nem kérdés, hogy elvállalom.”

Szerinte a Zeneakadémia körüli konfliktusok miatt most negatív spirálba került a zene ügye, és fontos lenne végre azon dolgozni, hogy rendet tegyenek a zenei élet minden szegmensében. „Ebben szeretnénk a kultúrpolitika munkáját is segíteni.”

Arra a kérdésre, hogy egyetért-e az intézmény szenátusával és a szakmai szervezetekkel, akik tiltakoztak a diszkriminatív pályázati kiírás miatt, Keller azt válaszolta, hogy a kulturális minisztériumnak az a szándéka, hogy jelentős életpályájú személyt találjon az intézmény élére, és hozzátette:

„ugyanakkor szeretnénk, ha a rektorválasztás a legdemokratikusabb módon zajlana, és mindenki előtt nyitva állna a lehetőség az indulásra. Ezt a szövetség is kezdeményezte a miniszternél, aki egyetértett az elveinkkel.”

Szerinte a hazai zenészek soha nem tudtak egymással kiegyezni, de legalább a főbb kérdésekben, mint a zeneoktatás, a közönségnevelés, a támogatási források ügye, egyezséget kellene tudni kötni. „A Zeneakadémián és tágabb értelemben a zenei életben a fő célom a konszenzus megteremtése” – mondta.

A beszélgetés végén térnek rá a csellóművész, Molnár Piroska ügyére, aki feljelentést tett Keller András ellen munkahelyi agresszió miatt. A karmester válaszát azzal kezdte, hogy nem szeretne hosszan beszélni erről, nehogy úgy tűnjön, hogy védekezik, majd összefoglalta, szerinte mi történt: a koncertmester egy nehéz hegedűszólót próbált, és vitába keveredtek, mert különböző módon értelmezték a művet, mire a zenész elsírta magát, amire Keller nem tudott jól reagálni. A próba után ezt megbeszélték az érintettel, de ezt Molnár Piroska már nem hallhatta. Keller ezek után azt mondta, vállalja, hogy időnként hibázik, gyarló ember ő is.

„Olyan ez a zenekar nekem, mint a családom, olykor talán túl szigorú vagyok a tagjaival. Maximalista ember lévén elvárom, hogy a zenészek mindig világszínvonalon teljesítsenek, de iszonyatos hajtásban vannak, nem mindig tudják a legjobb formájukat hozni. Én mégis ki akarom hozni belőlük a maximumot.

Ilyenkor nem annyira a szeretetem jön ki, hanem az akaratom, de az előbbi mindig ott van. Ebben az esetben is ez történt”

– hangsúlyozta Keller András.