Kevesen vagyunk, én is csak azért jövök ki, hogy reggel tükörbe tudjak nézni

„Ne legyünk szomorúak, legyünk dühösek” – mondta Gajzágó József, az Egységes Diákfront (EDF) aktivistája a Kossuth téren összegyűlteknek a státusztörvény elfogadása után. Nem véletlen a felszólítás, mert kedd délelőtt leginkább a szomorúság, a csalódottság és tehetetlenség érzése uralkodott a téren. Az EDF hivatalosan nem tüntetést szervezett, a diákok és a szakszervezetek a státusztörvény előre borítékolható elfogadása utáni jövőről beszéltek.

Reggel kilenc óra után – ekkora hirdették meg az aHang és az EDF eseményét a Kossuth térre – 30-40 ember gyülekezett a szemerkélő esőben. Szomorú, sőt nyomasztó hatást keltett, ahogy a krétával felrajzolt JÖVŐ feliratot nemcsak az aktivisták által később odaöntött jég, hanem már az eső is elkezdte elmosni. A Kossuth tér zászlórúdját körülvevő láncon is az eső áztatta azt a 20 plakátot, amin a státusztörvény miatt felmondását tervező vagy már felmondott tanárokat mutattak be.

„Ő is fel fog mondani! X éve a pályán” – állt a tanárok arcképe és üzenete mellett. „40 éve a pályán: A pedagógushiányt nem a munkaerő idecsábításával akarják megoldani, hanem jogi alapot teremtenek arra, hogy a meglévő, megmaradó munkaerőből facsarják ki a fokozódó hiányok pótlását” – olvasható az egyik molinón. Eddig közel ötezren jelezték, ha bevezetik a státusztörvényt, felmondanak.

„Lázongunk itt, aztán nem is figyelünk, mi megy bent, lehet, el sem fogadják”

– viccelődött Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi elnöke, mielőtt az EDF tagjával, Gajzágó Józseffel és Gosztonyi Gáborral, a Pedagógusok Szakszervezet (PSZ) alelnökével elmondták volna, mik a terveik, hogy folytatják a törvény elfogadása után. Gajzágó arról beszélt, hogy hiába utasították el mind a hét népszavazási kérdésüket, a döntést megtámadják a Kúrián, különösen, hogy a sztrájktörvényre vonatkozó kérdést vélhetően jogszerűnek fogják majd találni.

Komjáthy Anna felidézte az elmúlt két év történéseit. A legnagyobb problémák közé sorolta, hogy itthon úgy működik a szakszervezetekkel az egyeztetés, hogy mindenki elmondja, amit gondol vagy szeretne, azt meghallhatják, leírják, majd jól nem történik semmi. Komjáthy szerint ezt bizonyítja az is, hogy hivatalosan máig tárgyalnak a követeléseikről, de semmilyen előrelépést sem sikerült elérniük. Cserébe viszont a kormány korlátozta a tanárok sztrájkjogait. Ezt a döntést már megtámadták a strasbourgi bíróságon, Komjáthy szerint hamarosan kiderülhet, hogy a nemzetközi jognak is ellentmond a sztrájkjogaik csorbítása.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke abban bízik, hogy két jóváhagyott népszavazási kérdésük mellé még egy-két Egységes Diákfront által kezdeményezett kérdést is jóváhagynak majd. „Ha lehetne népszavazás, azzal már erős üzenetet tudnánk küldeni az Országgyűlésnek” – mondta. Gajzágó ehhez hozzátette, folyton keresik az aktivistákat, akikkel megmutathatnák, hogy lehet változást elérni ebben a rendszerben. „Nemcsak a diákoknak, hanem a szülőknek, nagyszülőknek és mindenkinek meg kellene mozdulnia, mert az oktatás nem csak a mi ügyünk” – mondta. „Próbáljatok valamit tenni, 75 éves vagyok, 40 évet tanítottam, én már nem számítok, de ti igen, ti vagytok a jövő” – vágott közbe egy nyugdíjas pedagógus.

Miközben a szakszervezetetek és a diákok a terveikről beszéltek, a Kossuth téren bekapcsolták a parlamenti közvetítést. Egy esernyő alá bújtatott hangfalból kiabált Latorcai János ülésvezető elnök hangja: „Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a…?”

A nagyjából száz összegyűlt ember feszülten figyelte, hogy mikor jön már a T/4255-ös, mert „az lesz a miénk”.

Miközben a parlament átnyomkodta magát az építési, a költségvetést megalapozó és a nemzetiségi törvényen, néha megszólalt a Kossuth téren a „mocskos Fidesz” és a „ne szavazd meg” , de hiába: az nem hallatszik be az Országgyűlésbe. A rendszer és a zöld gombok pedig működtek: 134 igen, 60 nem, tartózkodás nélkül.

A döntést nem bekiabálások fogadták a Kossuth téren, hanem nagyjából félperces, szinte néma csend, hosszú, értetlenkedő egymásra nézésekkel. Egy diák mérgében még felrajzolta krétával a Kossuth tér közepére, hogy

„Szopd ki a faszom, Viktor!”,

majd miután a téren mindenki elgyászolta a döntést, folytatódott minden, ahogyan az szokott. A parlamentben tovább nyomkodták a gombokat, a jövő felirat teljesen elmosódott a Kossuth tér burkolatán, az emberek pedig elkezdtek hazaszivárogni. A diákok és a szakszervezetek arról beszéltek, hogy nem adják fel, még akkor sem, ha most reménytelennek tűnik a helyzet. „Menjetek haza, ma pihenjetek, holnap pedig legyetek dühösek!” – mondta az EDF-es Gajzágó a téren maradt embereknek.

„Kevesen vagyunk, én is csak azért jövök ki, hogy tükörbe tudjak nézni reggelenként”

– mondta az egyik tizenéves diák a népszavazási aláírópult mögött társának.

Arról, hogy hogyan jutottunk el négy hónap alatt a státusztörvény elfogadásáig, ebben a cikkünkben írtunk, arról pedig, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek, és miért tüntettek ellene, itt írtunk.