Rákay Philip Gryllus Dorkának: Én már csak az a maradi, mucsai, árvalányhajazós típus vagyok

2023. június 9. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Rákay Philip fideszes influenszer Gryllus Dorkának is válaszolt a Facebookon, miután a színész csütörtökön egy videóban üzent az egykori zenetévésnek. Gryllus a Krétakör alapítóit, Schilling Árpádot és Sárosdi Lillát vette védelmébe, azt üzente Rákay Philipnek, hogy legyen büszke rájuk és a külföldi sikereikre, és cáfolta a Rákaynak azokat az állításait, hogy a rendező és a színésznő árufeltöltőként dolgozna Németországban. Rákay Philip erre válaszolva azt írta péntek reggeli posztjában, hogy soha nem lesz büszke az egykori Krétakör művészeire.

„Az a helyzet, Dorka, hogy én már csak az a maradi, mucsai, árvalányhajazós típus vagyok, akinek a művészet, s a nagybetűs színház nyújtotta katarzis nem a színpadon pohárba vizeléssel kezdődik, s nem is azzal folytatódik – ahogy a Feketeország című, minden ízében alulmúlhatatlan, abnormális, hungarofób provokációban –, hogy Sárosdi Lilla gumikesztyűs kézzel nyúlkál színész kollégái fenekében, majd ujját szereplőtársai orrába dugdossa”

– írta Rákay, aki posztját azzal zárta, örül Schilling és Sárosdi boldogulásának, és még nagyobb sikereket kíván nekik külföldön, mert „addig sem itt rontják a levegőt…”

Ahogy arról a Telexen is írtunk, a facebookos üzengetés azzal kezdődött, hogy a NER-közeli üzletember június 2-i posztjában kritizálta Nagy Ervint, amiért kiáll a tanárok ügye mellett. Erre a színész „Dear Kálmán” megszólítással, hosszú posztban szólt vissza, megemlítve azt is, hogy személyesen is összefutottak a pesti belvárosban, a Haris közben, de akkor írása szerint az egykori zenetévés úgy vonult el mellette, mint Gőgös Gúnár Gedeon.

„Úgy viselkedtél, mint az egyszeri csivava, aki a gazdi kezében veszettül csahol, ám mihelyt a flaszter valóságára kerül, ijedtében maga alá piszkít” – írta a tanársztrájk mellett nyilvánosan kiálló színész a posztjában, és utalt a NER-közeli üzletember jelentős vagyonára is. Erre Rákay vágott vissza 11 pontban azzal, hogy szívesen elviszi egyszer egy körre a színészt az egyik „aranymercijével”.

Nagy Ervin már jó ideje kiáll a tanárok ügye mellett. A tavaly márciusi tanársztrájk idején felszólalt a Kossuth téri tüntetésen – ekkor interjút is adott a Telexnek –, de azóta is többször kifejezte szolidaritását a pedagógusokkal. Korábban azt mondta, ez az ügy meghatározza az ország következő harminc évét, továbbá hogy a jobboldal és a baloldal is tudja, hogy ehhez a témához nem nyúlt hozzá, és mindkét oldalnak lelkiismeret-furdalása van emiatt.

Június 1-jén tizenöt városban tüntettek újra az oktatásért és a státusztörvény bevezetése ellen. A „Levegőt” elnevezésű eseményt Molnár Áron „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezte. Szerintük ugyanis „a státusztörvény nem a közoktatás minőségének javításáról és az oktatás szabadságának elismeréséről szól, hanem kicsinyes bosszú és hatalomfitogtatás”.

A Belügyminisztérium március 2-án tette közzé a kormány honlapján a pedagógusok és a diákok által „bosszútörvénynek” nevezett státusztörvény tervezetét. A tervezet azért kapta a „bosszútörvény” nevet, mert a kritikusok szerint a kormány ezzel a törvénnyel akar bosszút állni a pedagógusokon és a diákokon. A sokat vitatott státusztörvényt kedden késő este benyújtották a parlamentnek, előtte a pedagógusok levelet kaptak Pintér Sándor belügyminisztertől. Ebben a cikkben összeszedtük, hogyan módosult a státusztörvény tervezetéhez képest a benyújtott törvényjavaslat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!