Budaházy szerint bátor döntés volt Novák Katalintól, hogy kegyelmet adott neki
2023. május 7. – 21:24
Bátor döntésnek nevezte a terrorizmusért jogerősen elítélt Budaházy György, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott neki és társainak. Nemcsak Nováknak, hanem Varga Judit igazságügyi miniszternek is megköszönte az elnöki kegyelmet. A Nyílt Sisak című műsorban úgy fogalmazott:
„Ez egy bátor döntés volt. Sokan kritizálják a radikális oldalról, hogy csak egy enyhítést kaptunk, mintha csak egy harmadfokú ítélet lett volna, ami fölfüggesztettre váltja a büntetést. De látva ezt a baloldali hisztériát, ami nem feltétlenül csak nekem szól, hanem a kormányt akarják lejáratni ezáltal. Azért mégiscsak kellett hozzá bátorság, hogy meglépje, ezért köszönöm a köztársasági elnök asszonynak, igazságügyi miniszter asszonynak, meg minden döntéshozónak, aki a háttérben mozgott, mert gondolom, ez egy ilyen összehangoltabb dolog volt. Mindannyiunk nevében köszönöm.”
A köztársasági elnök Ferenc pápa magyarországi látogatásával indokolta döntését. Budaházy arról beszélt a műsorban, hogy a rabok várták a pápát, mert úgy tudták, hogy a szokás szerint ilyenkor amnesztiát kapnak. Szerinte Novák Katalin úgy cselekedett, ahogy ilyenkor szokás cselekedni. Arra a kérdésre, hogy akkor is kegyelmet kapott volna-e, ha nincs a pápalátogatás, azt válaszolta, hogy valószínűleg igen.
„Nyilván ez egy szerencsés vagy kellemes összekapcsolás volt, de egyébként ez szokás, szerintem Novák Katalin jól csinálta, mert ha amúgy is jön a pápa, miért ne akkor?”
Budaházy szerint a 2022-es országgyűlési választások kimenetelét is befolyásolhatta az ügyében született ítélet, mert lehet, hogy a Mi Hazánk Mozgalmat ez lendítette át a parlamenti bejutást jelentő 5 százalékon. Azt is mondta, hogy nem kapott egy törvényes, igazságos eljárást, hanem kapott egy megoldást az ügyre. „Köszönöm szépen, így is jó.”
Budaházy neve az úgynevezett Hunnia-perben vált ismertté, ami annak idején összesen 17 vádlott ellen indult meg. A Hunnia Mozgalom alapítója terrorizmus vádjával került hosszú időre letartóztatásba, márciusban ezért ítélték el másodfokon jogerősen 6 év fegyházbüntetésre.
A csoport először kis értékű rongálásokkal kezdte tevékenységét, majd Molotov-koktélos támadásokat hajtottak végre SZDSZ- és MSZP-pártirodák, két melegbár és egy jegyiroda ellen. Hat országgyűlési képviselő ellen hajtottak végre összehangolt gyújtogatásos támadást, Kóka János miniszter épülő nyaralójára több Molotov-koktélt dobtak, rálőttek az egykori oktatási miniszter, Hiller István házára, és robbantásos merényletsorozattal akarták megakadályozni a lemondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utódjának megválasztását.
Budaházy Novák Katalin kegyelme után április 27-én lóháton távozott a váci börtönből. Ekkor azt is megfogadta, hogy elmegy hálát adni Ferenc pápának a vasárnapi Kossuth téri miséjére, hogy ott kisemberként elmormoljon egy köszönőimát a tömegben. A Mi Hazánk majálisán azt mondta, hogy nagy dolog volt Novák Katalintól az elnöki kegyelem.