A pápalátogatáson sem hagyta ki a magyar kormány, hogy izmozzon a független sajtóval

2023. május 3. – 10:26

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt heti pápalátogatás regisztrációs köreinek egy pontján kiderült, hogy nem alakul majd minden úgy, ahogy korábban kitaláltuk. A minisztérium már az akkreditáció alatt félórás határidővel tesztelte reflexeinket, ahhoz pedig agytekervényeinket is meg kellett mozgatnunk, hol lehet regisztrálni a Bazilikához vagy a Rózsák terére – olyan helyekre, ahová nem küldtek meghívót. Végül ezekre a helyszínekre civilként próbáltunk bejutni, de mivel előre jelezték, hogy a fényképezőgépért majd szólhatnak, biztonsági projektbe kezdtünk: polaroidokkal dokumentáltuk azt, amit magánembert játszó sajtósként láttunk az egyházfőből és a három napból.

Hatalmas dolog és érzés látni a pápát, egy pápalátogatás pedig akkora esemény, amelyről sajtóként kötelességünk beszámolni. Az érdeklődés Ferenc pápa budapesti látogatásakor is nagy volt, a pápai operatív törzs szerint 400 sajtóregisztráció érkezett rá.

Semjén Zsolt és Kovács Zoltán a kedden tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ezeknek az orgánumoknak a beengedésében fizikai korlátok játszottak szerepet, egyszerűen kevés volt a hely. De, mint fogalmaztak: a lelkiismeretük tiszta a sajtó kezelését nézve, aki nem jutott be, annak ott voltak az élőközvetítések, képek. Hogy ez miért nem elég egy újságnak, azt tisztázzuk az elején:

Az újság alapja, hogy az újságíró tud kérdezni embereket, közben pedig gyorsan tud jelenteni a helyszínről. A fotós pedig azonnal képeket tud küldeni, olyan szemszögből, ahogy azt ő látja jónak. Ettől újság egy újság, ez különbözteti meg az újságírót és a fotóriportert a tévés vagy internetes élőközvetítést néző úgynevezett nézőktől.

A római katolikus egyházfő látogatása nem várt egységet teremtett itthon, ennek hatása a sajtó kezelésében is részben érződött: mind a főegyházmegye, mind a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyitott és elképesztően gyorsan segítő volt, ha kerestük őket. De nem náluk dőlt el a dolgok és a beengedések nagy része.

Hanem a minisztériumnál, amely nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva elutasította a 444.hu fotósát, illetve a Telexet is többször próbára tette. A legjobban talán a Magyar Hanggal szúrt ki a kormány. A kormányinfókról évek óta módszeresen távol tartott lapot ugyanis a pápalátogatás egyetlen eseményére sem engedték be, holott több újságíró és fotós is próbált regisztrálni.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Kovács az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt mondta, jelenlétünk azokon a helyszíneken is, ahova egyáltalán nem kaptunk akkreditációt, azt mutatja, hogy nem volt akadályozva a munkánk. Az biztosan igaz, hogy sokkal nagyobb segítőkészséget mutatott a minisztérium a pápalátogatás alatt, mint általánosan szokott: az viszont, hogy félórás határidőket kapunk egy sajtóregisztrációra, nem válaszolnak, civilek tömegében próbál fotósunk egy pápalátogatás alatt valahogy fotózni, vagy nem tudjuk, mi alapján engednek be helyekre sajtót, és mi alapján nem, az azért még messze van attól, ami ideális lenne.

Levelek, félórás reflexversenyek

Március 1-jén megtartotta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az első sajtótájékoztatót, pontosabban háttérbeszélgetést a pápa látogatásáról. Itt előre jelezték: az újságírók nem kérdezhetnek a tájékoztató során, ez most nem ez a nap.

Ez aztán a pápalátogatást megelőző, április 25-én tartott pápalátogatós operatív törzs sajtótájékoztatóján feloldódott – itt kérdezhettek az újságírók, illetve egy kérdésre azt is elmondta Semjén Zsolt, hogy a békemenetelőktől a kordonbontókig ő mindenkit vár a pápa budapesti miséjére.

Április 3-án a Nemzetközi Kommunikációért és Kapcsolatokért felelős Államtitkárság kiküldte a meghívót a pápalátogatásra a sajtó felé. A regisztrációhoz le kellett már ekkor adni minden adatot, személyitől a születési dátumig. Két helyszínre nem lehetett regisztrálni a minisztérium meghívója alapján: a Bazilikában tartott pápai találkozóra, illetve a Rózsák terén lévő eseményre, ahol az egyházfő menekültekkel, szegényekkel, hajléktalanokkal találkozott. Megkerestük az MKPK-t ekkor, ők készséggel elmondták, hogy az általunk fontosnak tartott Rózsák terére egy másik mailcímen lehet regisztrálni, a Ferenc2023 nevű esemény egyik, sajtónak szolgáló címére kell írni. Írtunk.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Telt és múlt az idő, repültek a napok, míg április 25-én levelet kaptunk a minisztériumtól. Akkor még nem értettük, hogy bár a cégtől heten regisztráltak (újságírók, fotósok, videósok) összesen a különböző eseményekre, mégis látszólag szúrópróbaszerűen kaptunk visszajelzéseket. „Tájékoztatjuk, hogy a következő eseményre tudunk akkreditációt biztosítani ön/önök számára:” – írta a levél, amely a regisztrációhoz ismét elkérte a kollégák szükséges (részben korábban leadott) adatait.

A dolognak volt pikantériája is, a levelek ugyanis 25-én délután negyed 6 és háromnegyed 6 között jöttek meg. A pénteki programra például, a Sándor-palotánál lévő pápafogadásra 17:16-kor kaptunk levelet, a határidő a regisztrációra pedig ugyanezen nap 17:45 volt: jelezte a minisztérium, hogy az ezután küldött akkreditációkat nem áll módjában elfogadni. A Papp László Sportaréna esetében pár perccel több időt kaptunk, itt 17:29-kor érkezett a levél, 18:00-ról szóló határidővel.

A munkaidő után érkezett levelekről futótűzként riasztották lapunk kollégái egymást, hogy a meghívót kapók el tudják küldeni azoknak az adatait is, akik, bár regisztráltak, mégsem kaptak meghívót. 29-31 perceink végül elegendők voltak a pánikszerű regisztrációra, minden sikeresnek tűnt, még annak ellenére is, hogy néhányunk képét a minisztérium kérésére kétszer is el kellett küldeni. Jött aztán április 27-e, amikor 11:15-kor megérkezett a levél arról, hogy aznap délután 3-tól 7-ig átvehetjük a médiabadge-einket. Felsóhajtottunk: talán sikerült mindenkinek beregisztrálnia. Hát, nem igazán.

  • A Papp László Sportarénában tartott ifjúsági találkozóra két videós és egy újságíró ment volna lapunktól, ide egyik videós kollégánkat nem akkreditálták. Felhívta a minisztériumot a levél érkezése után, ők azonban sajnálattal közölték: már elküldték a TEK-nek a beregisztráltak listáját.
  • A Sándor-palotánál lévő pápai fogadásra egy újságíró és egy fotós regisztrált tőlünk – csak az újságírót akkreditálták.
  • A Kossuth téri szentmisére két újságíró és két fotós ment volna tőlünk, ide egy újságíró kivételével kaptunk regisztrációt.

A Rózsák terén és a Bazilikánál tartott eseménynél megkerestük a minisztériumot is, van-e lehetőségünk bemenni. Az MKPK-t is megkérdeztük, akik megerősítették, a minisztériumnak érdemes írnunk.

Írtunk, választ nem kaptunk.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Így maradt a B terv: megkérdeztük a badge átvételekor, bemehetünk-e ilyen esetekben oda legalább, ahol a civilek vannak. Azt a választ kaptuk, hogy bemenni bemehetünk, de számítsunk arra, hogy a TEK kiszedheti a fényképezőgép miatt a fotósunkat. Minél komolyabb a gép, annál rizikósabb – mondták: mi pedig úgy döntöttünk, viszünk magunkkal biztos, ami biztos alapon egy egyszerűbbnél is egyszerűbb gépet, megörökítünk pár polaroidot is, legalább azért biztos nem szólnak. A Bazilikában tartott eseménynél az MKPK egyébként próbált segíteni fotósunknak bejutni, később azonban azt a választ kaptuk, ez mégsem megoldható.

Pápalátogatás a gyakorlatban

Pápalátogatásunk igazi kalandozássá ezután alakult át. A Sándor-palotánál segítőkészséggel találkoztunk, a beléptetéskor megengedték a helyi szervezők, hogy újságíróként átadjam helyemet fotós kollégámnak, így átvehette ő azt az egy helyet, amelyet a Telex kapott: a felosztást nem is értettük igazán, a sajtólistát nézve meglepőnek tűnt, hogy a mi egy helyünkkel szemben több újság és televízió, ATV-től Hír TV-n és Blikken, Vasárnap.hu-ig bezárólag két-három helyet kapott.

Kovács Zoltán erre az operatív törzs sajtótájékoztatóján azt mondta, szűkös volt a Várban a hely, az MTVA-tól is ketten mehettek csak be. Hozzátette ugyan azt is, hogy „bár úgy tűnt, mintha lennének még helyek”, az csak amiatt volt, mert az akkreditációt kapó újságírók harmada eljött, de erről már nem a kormány tehet, mondta Kovács. Ugyanúgy kifejtette azt is, hogy voltak ingyenesen elérhető képek és élő közvetítés, így az összes programot tudta követni minden médium.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Hogy ez mennyire nem ugyanolyan, mint saját fotós és újságíró párossal dolgozni, azt hamar meg tudtuk mutatni azokon a helyeken, a Rózsák terén és a Bazilikánál, ahova egyébként semmilyen úton-módon nem engedtek be. Ezekre hiába próbáltuk megtudni, hogyan lehetséges regisztrálni, még ez sem derült ki teljesen. Kérdésünkre utólag az operatív törzs sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán aztán elmondta, hogy ezeket a helyszíneket egyházi jellegű helyszínnek tekintették, így a preferenciát itt „az egyházi sajtó élvezte mind nemzetközi, mind pedig a hazai egyházi sajtót nézve”. Hozzátette azt is: „ha ott lettünk volna, sem látunk mást”, mint a tévéből.

Ott is voltunk, a civilek között, amire Kovács Zoltán hozzátette, szerinte ez is bizonyítja, hogy nem akadályozták senki munkáját. A helyszíni riport más műfaj, mint egy tévés közvetítés figyelemmel kísérése: a helyszínen ugyanis tudunk beszélgetni emberekkel, meg tudjuk mutatni, milyen fontos nekik a pápalátogatás, a vallás, mik az ő benyomásaik. A Rózsák terén többen fejtették ki véleményüket a szegények, menekültek, hajléktalanok hazai helyzetéről is.

A Bazilikánál a korábbi fényképezőgépes intelem ellenére fotósunkat beengedték a tér hátsó részére, oda, ahova a civilként látogatók számára volt lekülönítve egy rész. Ezt később egyébként lezárták: két opciónk volt, vagy ülőhelyet foglalni úgy, hogy a fotós onnan nem állhat fel, vagy elmenni leghátra, az állóhelyekre, ahol tömegben nyomorogva kell valahogy a fotósnak első sorban megpróbálnia dolgozni. Utóbbit választottuk, folyamatos lökdösődések mellett fotózott kollégánk, akire rendre rá is szóltak, hogy ne emelje fel például a tömeg felé sem a fényképezőgépét.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Újságírói oldalról sem volt egyszerű azonban a Bazilikánál: amikor át akartam menni a fémdetektoron, a nálam lévő médiabadge miatt szóltak, hogy nem engedhetnek be. Megkérdeztem, hogy de nem mehetek-e be civilként, ha egyszer nem akkreditáltak, mire a válasz az volt a biztonságiak oldaláról, hogy

„ha sajtósként regisztráltam a pápalátogatásra, akkor ide sem mehetek be civilként”.

Nem tűnt logikusnak, hogy egy szakmáját tekintve újságíró ember nem lehet közben római katolikus civil, aki az egyházfőjét akarja látni. Végül ezzel az érvvel be is engedtek, de szóltak, hogy bent sem válthatok át civilből sajtóssá.

Hogy Kovács Zoltán szavait boncolgassuk, talán azt se mondanám, hogy megkönnyítették a munkánkat. A Rózsák terén, bár úgy volt, látogatható a tér, először minden civilnek azt mondták, hogy csak meghívott csoportok mehetnek be. Erről a káoszról itt írtunk, hosszas várakozásunk vége az lett, hogy két biztonsági megnyitotta a kordonokat, egy kisebb csoportot, köztünk minket is, beengedtek a Rózsák terére. Egy másik biztonsági továbbtessékelt minket a templomkert közepére, ahol aztán ottani szervezetektől tudtuk meg, hogy itt rajtunk kívül mindenki szervezetten, karszalaggal áll. Azóta sem tudjuk, hogyan jutottunk be a Rózsák terére, valójában hogy működött ennek a rendszere: mindenesetre kollégámmal a tömegben lavírozva és a fűben ülve, onnan cikket írva, végül összehoztunk az élő közvetítés megírása helyett egy személyes benyomásokkal, ottani megszólalásokkal tarkított riportot.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Hogy miért is nincs Kovács Zoltánnak igaza abban, hogy az ingyenesen elérhető képeknek és élő közvetítésnek elégnek kell lennie egy újság számára, azt azok az események is bizonyítják, amikre kaptunk akkreditációt. A Papp László Sportaréna, ahol fiatalokat kérdezhettük arról, mit gondolnak a vallásukról, hogyan tehetné az egyház több fiatal számára vonzóvá a kereszténységet. A szentmise, ahol a jelen lévő magyar politikai paletta teljes bemutatása és lefotózása mellett két fotósunk és két újságírónk számolt be kora reggeltől kezdve az eseményről Kossuth téren belülről és kívülről egyaránt. Vagy a Sándor-palota, amiről saját képekkel tudtunk beszámolni.

Ahogy azt cikkünk elején is írtuk, a 444.hu fotóriporterének regisztrációját a kormány nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva visszadobta, név szerint akarta megadni, kiket enged be a pápalátogatásra az újságtól: ezzel végül a lap nem élt. A minisztérium Németh Dániel regisztrációját dobta vissza: Németh volt az, aki lefotózta Szijjártó jachtozását, és akit a Pegasus-kémszoftverrel is lehallgattak.

Nem a római katolikus egyházfő látogatása egyébként az első olyan, ahol a minisztérium sajátosan kezeli a magyar sajtó képviselőit. Ahogy korábban írtuk, a Magyar Hangot például évek óta nem engedik be sem az Orbán Viktor, sem pedig a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által tartott kormányinfókra. Ahogy a pápalátogatáson, úgy ezeken az eseményeken is viszonylag alapvető lenne egy újság számára a megszokott újságíró-fotós páros regisztrációja, ez azonban a kormány reakciói alapján szerintük legalábbis nem annyira fontos.

Cikkünkben említettük, hogy megkerestük a minisztériumot is regisztrációs kérdéseinkkel, de nem kaptunk rá választ. A Telex első száz napja után még anno grafikonon mutattuk be, milyen gyakorisággal szoktunk válaszokat kapni – száz nap alatt 52 különböző megkeresést küldtünk ekkor magyar minisztériumoknak, kilencnél kaptunk mindössze választ.

A büfé ellenben kiváló volt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A büfé ellenben kiváló volt – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!