Orbán Viktor Ferenc pápával közös családi fotót posztolt, a szivárványcsaládok jelmondatát idézve

2023. április 28. – 19:03

Másolás

Vágólapra másolva

A pápával közös családi fotót posztolt Orbán Viktor, a magyar kormányfő gyerekeinek és unokáinak nagy része látható a fényképen. A Facebookra posztolt fotóhoz a miniszterelnök a szivárványcsaládok melletti kiállás jelmondatává vált „A család az család” mondatot írta, bár vélhetően nem abban az értelmében használja, ahogy a melegek elfogadásáért küzdők.

A család az család elnevezésű kampány 2020 decemberében indult el a közösségi médiában, azután, hogy az Országgyűlés megszavazta az Alaptörvény módosítását, amivel szigorította az örökbefogadás szabályait, és törvénybe foglalta, hogy az anya nő, az apa férfi.

Gulácsi Péter, a magyar futballválogatott egyik legjobb játékosa akkor a Facebook-oldalán állt ki a kampány mellett, azt írta:

„Minden embernek joga van az egyenlőséghez, és minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy boldog családban nőjön fel, attól függetlenül, hogy mennyien vannak és hogy milyen neműek, vallásúak vagy bőrszínűek a családtagok.”

Azokban a hónapokban több mint negyven márka, köztük az IKEA, az HBO és a Sziget is csatlakozott a kampányhoz. Korábban kiállt a családok sokszínűsége és a melegek jogai mellett Istenes Bence műsorvezető, Hrutka János korábbi magyar válogatott focista, Ördög Nóra, a kormányközeli TV2 műsorvezetője és az RTL Klub is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!