Az IKEA, az HBO és a Sziget mellett több mint negyven márka állt ki a szivárványcsaládok mellett

2021. február 18. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több, mint negyven márka csatlakozott a szivárványcsaládok közössége által indított kampányhoz, „a család, az család”-hoz, írja a Szivárványcsaládokért Alapítvány közleménye.

A kezdeményezéshez olyan nagy világmárkák adták nevüket, mint például az IKEA, az HBO vagy a Levi's. A magyar cégek közül csatlakozott a Sziget, a Fruccola és a Netpincér is, de mellettük szerepel például a holland nagykövetség is. A csatlakozó cégek célja, hogy kifejezzék egyetértésüket azzal, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes családban nőjön fel. A cégek #acsaládazcsalád hashtag használatával fejezik ki állásfoglalásukat, vannak olyanok, amelyek külön terméket hoztak létre egyetértésük kifejezésére.

Az HBO például külön polcot nyitott felületén #acsaládazcsalád címen, az RTL pedig egy külön videóval állt ki a családok mellett, erről itt írtunk.

A szivárványcsaládok melletti kiállások és kampányok azután indultak el, hogy az Országgyűlés tavaly december 15-én megszavazta az Alaptörvény módosítását, azaz szigorította az örökbefogadás szabályait és törvénybe foglalta, hogy az anya nő, az apa férfi.

Az említett márkák mellett csatlakozott a kezdeményezéshez a Cinemacity, a Joy, az RTL Magyarország, a Chezdodo, a Nosalty, a Glamour, az RTVszínes, a Marie Claire, a Loffice, a 360Bar, az MTV Hungary, a Paramount Network, a Comedy Central, a Comedy Central Family, a Humen, a Liliputilove, a Kioszk, a Bábel étterem, a Nyx, a Fastbridge, a Kristinus borbirtok, a Panarom, az Adrienne Feller Cosmetics, a Franziska Organic, a Gardrobemini, a Lovebugvintage, az Incababy, a Herbarting, az Adamo hinta, a Pippadu, a Centrum, az Up Music management, a Share Now, a Kreatív, a DoraNatura, az Anyaparadicsom, a Mörk, az Antonia Vai, a holland nagykövetség, a Pagony és a Freyja is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!