Megnéztük, jár-e a Lánchíd hatmilliárdja a fővárosnak, és be tudná-e hajtani

2023. április 24. – 13:02

Megnéztük, jár-e a Lánchíd hatmilliárdja a fővárosnak, és be tudná-e hajtani
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hónapok óta tart a vita arról, hogy jár-e a fővárosnak a kormányhatározatban beígért hatmilliárdos támogatás a Lánchíd felújításához, vagy nem, mert egyelőre nem engedi fel az autóforgalmat az átadott hídra. A kormány és a főváros is mondja a magáét, a két érvrendszer távol van egymástól. Megpróbáltunk utánajárni, milyen alapon követel a főváros, és jogos-e a kormány indoka a fizetés megtagadására.

Feltűnő, hogy bár december óta folyik a vita a Lánchíd hatmilliárdos kormányzati támogatásának folyósításáról, senki sem nyúlt még jogi eszközökhöz az ügyben, és feltehetőleg nem is fog. De vajon miért nem? – próbáltuk megtudni szakértők segítségével.

Az alap

5 éve, még Tarlós István főpolgármestersége idején született a kormányhatározat, ami a fővárosi követelés alapja. Ebben az áll, hogy a kormány támogatja a Lánchíd és a Váralagút teljes körű rekonstrukcióját és egyetért 6 milliárd forint költségvetési támogatás biztosításával a cél érdekében. Ugyanez a határozat tartalmazza a kormányzati vétó alapját: kiköti ugyanis azt a feltételt is, hogy

„a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása nem haladhatja meg a 18 hónap időtartamot”.

A kormányhatározat Tarlósnak tett politikai ígéretét erősítette az a 2020-s FKT-határozat is, ami már Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt kelt, és Karácsony mellett Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter aláírásával büszkélkedhet. A kormányzati szándékot az is erősíti, hogy ez a hatmilliárd forint többször is feltűnt a központi költségvetésben.

Ez a két dokumentum szól tehát a hatmilliárdos támogatásról, más nem. Bár többször is kérte a főváros, hogy kössenek a témában hivatalos támogatási szerződést, sőt, az összes ehhez szükséges adatot el is juttatta a kormánynak, ez a szerződés végül Tüttő Kata főpolgármester-helyettes elmondása szerint nem született meg.

A főváros nem véletlenül erőltette a támogatási szerződést, feltételezhetően sejtették, hogy papír hiányában a pénz bíróságon nem lesz kikényszeríthető. A helyzet tehát nagyjából az, hogy ha a kormány nem akar hatmilliárd forintot adni a Lánchídra, akkor jogi úton nem is nagyon lehet rákényszeríteni erre. Vélhetően ezért nem is indított pert a főváros az ügyben.

Az indok

Persze egy kormány sem engedheti meg magának azt, hogy kormányhatározatban tett ígéretét egyszerűen ne tartsa be, még akkor sem, ha erre nem kényszeríthető. Ezért kellett egy indok arra, hogy miért nem fizet. És itt jön képbe a kormányhatározat fentebb említett kitétele, hogy a támogatást csak akkor folyósítják, ha „a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása nem haladja meg a 18 hónap időtartamot”.

Mivel a főváros vezetése szinte pont a 18 hónap leketyegésének pillanatában, a híd ideiglenes forgalomba helyezésekor döntött úgy, hogy azon egyelőre személygépkocsi nem hajthat át, csak busz, taxi és kerékpár, adta magát az indok:

ha az autók ki vannak tiltva, az részleges korlátozásnak számít, ami a feltétel áthágása, ergo nem jár a pénz.

És bár lényegében a támogatás sorsa már ott eldőlt, hogy nem lehet bevasalni, nézzük meg, igaz-e a fenti észjárás. Köznyelvi értelemben jogos, mert hát mi más lenne az, hogy személyautó nem hajthat fel a hídra, mint korlátozás? Jogi, műszaki értelemben azonban már más a helyzet.

A korlátozás vajon mi?

Egy átépített engedélyköteles létesítmény (itt a Lánchíd) esetén a forgalmat csak ideiglenes vagy végleges hatósági forgalomba helyezési engedély alapján lehet visszaengedni. 18 hónap elteltével ez megtörtént, a közlekedési hatóság a határidő letelte előtt kiadta az ideiglenes (közúti) forgalomba helyezést. Az most irreleváns, hogy a gyalogosok még nem mehetnek fel a hídra, mert nem számítanak a feltételben kikötött gépjárműforgalomnak, azt ugyanis előre lehetett tudni, hogy a járdák felújítása tovább tart.

A forgalomba helyezés tehát megtörtént időben. Az, hogy teherautók és személyautók nem mehetnek fel a hídra, csak busz, taxi és kerékpár, az a forgalmi rend meghatározásának számít. Az pedig a főváros, azaz a BKK kizárólagos joga a törvény és a KRESZ szerint.

A feltétel nem teljesítésének a logikája már ott bukik, hogy a teherautók korábban is ki voltak tiltva a hídról, és a felújítás utánra se tervezte senki, hogy rámehessenek. Tehát egyfajta korlátozás már élt és élni is fog attól függetlenül, hogy kiterjesztik-e azt a személyautókra, vagy sem.

A hídon jelenleg a „mindkét irányból behajtani tilos” tábla van érvényben, kivételt (busz, taxi, kerékpár) meghatározó kiegészítő táblákkal. Nézzük, hogy is van a KRESZ-ben: ha a jelzőtábla alatt „Kivéve engedéllyel”, „Kivéve taxi”, vagy „Kivéve ..... (tömegközlekedési vállalat)” feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani. Az engedélyt az út kezelője adja ki.

Összefoglalva: A jogszabályok arra engednek következtetni, hogy ha bíróság elé kerülne az ügy, akkor a főváros jó eséllyel megnyerné a pert, hiszen a híd forgalomba helyezése megtörtént, a forgalmi rendet pedig törvény adta joga meghatározni. Csakhogy a hatmilliárd forint ügye nem valószínű, hogy valaha is bíróság elé kerül, mert nincs releváns szerződéses alapja. Innentől kezdve pedig a támogatás ügye csak politikai kommunikáció és interpretáció kérdése.

Politikusok mondásai a Lánchídról:

Orbán Viktor:

„A Lánchíd igazi hungarikum: felújítottuk, és most se autóval, se gyalog nem lehet átmenni rajta.”

Gulyás Gergely:

„Három kilométeren keresztül a Dunán nem lehet átkelni, ez középkori helyzet.”

Karácsony Gergely:

„A nem autóval közlekedők és a városlakók többsége számára jobb volna, ha végül megmaradna a forgalomkorlátozás a hídon.”

A Lánchíd használatának a kérdése a hatmilliárdos támogatástól függetlenül nincs még lezárva. Gyalog majd a felújítás végleges szakaszának lezárta után, előreláthatólag 2023 őszén lehet átkelni a hídon. A híd végleges forgalmi rendjéről is csak 2023 nyarán születik majd döntés, addig a főpolgármester egy valódi társadalmi egyeztetést ígért.

Hogy milyen jelek kerülnek fel, milyen járművek hajthatnak a hídra, erről ebben a cikkben olvashat részletesen, arról pedig, hogy miért lenne óriási hiba visszaengedni rá az autóforgalmat, ebben a cikkben fejtette ki álláspontját a Kerékpárosklub. A híd felújításának áráról 2020. december 20-án döntöttek, a felújítás alatt egyszer a helyszínre mehettünk, amikor kiderült, tízvödörnyi lakatot szedtek le a hídról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!