Átadták a részben felújított Lánchidat, de a kemény menet csak most kezdődik

2022. december 16. – 18:58

Átadták a részben felújított Lánchidat, de a kemény menet csak most kezdődik
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárt járdákkal, díszkorlátok nélkül, a magánautó-forgalom elől lezárva adták át a Lánchidat, amely tizennyolc hónap után kezdi elnyerni végleges formáját. Budapest fontos szimbóluma még egy évig egyszerre lesz turistalátványosság és munkaterület, Karácsony Gergely főpolgármester pedig társadalmi egyeztetéssel döntené el, hogy végül visszatérhet-e majd rá a teljes forgalom, vagy örökre kizárják a magánautókat.

Szemerkélő eső, linóleummal takart feljárók, felszerelésre váró, kékesszürke fém borítóelemek és itt-ott a dunai szélnek feszülő hegesztőpalackok. Nem egészen ilyen kulisszák közt képzeltük Budapest egyik fontos szimbólumának átadását, de a Lánchíd felújításának 2021 nyarától tizennyolc hónapon át tartó első szakasza nem véletlenül zárult csupán részeredményekkel.

Délután négy óra körül engedték vissza a forgalmat az úttestre, de már három előtt nekivágott volna néhány külföldi turista a sétának Pest felé, a Clark Ádám tér irányából. Pechjük volt, egy bordó kabátos szervező értésükre adta, hogy „egyelőre no-no”, majd eloldalogtak.

Hasonló helyzetben találja magát mostantól mindenki más is, aki gyalog, vagy saját autóval szeretne felmenni a Lánchídra, mivel éppen ezt a két lehetőséget zárják ki a hídfőknél felszerelt táblák. Ezeken jelzik, hogy a menetrend szerinti buszokon, kerékpárosokon, taxikon, illetve a motorkerékpárokon kívül egyelőre senki más nem használhatja a háromnegyed részben kész hidat.

Bizonytalan, hogy ki és hogyan tudja betartatni az átmeneti szabályokat az autósokkal, de dr. Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója szerint nem véletlenül szerelték fel a forgalomfigyelő kamerákat mindkét partra, ráadásul ahogyan azt korábbi véleménycikkünkben megírtuk, a híd kiesése miatt nem omlott össze a fővárosi közlekedés, vagyis okos útvonaltervezéssel el lehet kerülni. A rendőröknek szintén lesz dolguk a környéken, hiszen Budapesten gyakorlatilag csak oda nem hajtanak be az autók, ahol fizikailag akadályozzák őket a szabálysértésben.

Karácsony Gergely főpolgármester valódi társadalmi egyeztetést ígért a híd végleges forgalmi rendje kapcsán, de beszédében kiemelte, hogy a nem autóval közlekedők és a városlakók többsége számára jobb volna, ha végül megmaradna a forgalomkorlátozás a hídon, amikor jövő nyárra teljesen elkészül a rekonstrukció.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Lánchíd felújítása legalább olyan sok érdekes mozzanatból állt, mint a kezdést megelőző, nagyrészt a kormány és a főváros közt a finanszírozás miatt kirobbant politikai csatározások, amelyek hatottak a végleges koncepcióra is. A korábbi tervek legfontosabb részlete talán az volt, hogy a korábbi 2,2-ről három-négy méterre szélesítették volna a járdákat. Az ötletet végül műemlékvédelmi és statikai okból elvetették, pedig aki akár csak egyszer áttekert már az úttesten, a dugóban, pontosan tudja, mennyire nem lett volna haszontalan a bővítés.

A második világháborút követő újjáépítés óta ez volt a Lánchíd legnagyobb rekonstrukciója. Mind a 350 méterén elbontották az elöregedett vasbeton útpályát, majd egyedileg gyártott, 3,5 méter széles, egyenként nyolc tonna tömegű acél pályatáblákból újjáépítették. Az eredeti szerkezet több helyen még viselte a háború nyomait amikor munkához láttak, ráadásul, ahogy az utóbbi években ez már látható volt, alaposan elrohadtak a tartóelemek, és bár a híd nem vált életveszélyessé, nem lehetett tovább halogatni a lezárást. A főbb hídelemeket megtartották, de megerősítették, a kőburkolatokat lecsiszolták, a négy oroszlánt is teljesen felújították, de ezek közül semmit nem gyártottak újra, mert az összkép így hitelesebb.

Fotó: Huszti István / Telex Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Nettó 18,8 milliárd forintba kerül összesen a Lánchíd megmentése, de a már meglévő részek minőséginek tűnnek. Az aszfaltozás mindenhol pontos és sima, a dilatációs hézagokon a bringák sem fognak zöttyenni és a fémelemek felületkezelése is nyugat-európai színvonalú. Jó volna persze látni, hogy mit kapnak majd a gyalogosok, mert egyelőre egyetlen korlát sincs a helyén, így egy darabig egyszerre turistalátványosság és zord munkahely a sok helyen most is felállványozott híd.

Bizonyos részletekben, például a ledes, változtatható színképű megvilágításban naprakész megoldásokat választottak a tervezők. Ezeket a végső átadáskor kapcsolják majd be, addig a háromágú kandeláberek adják a megvilágítást. Ugyanakkor például a tartólánc part menti bekötési pontjainak közelében lévő úgynevezett láncpapucsok most nyerték vissza a világháború előtti formájukat, és a közelben felszerelt, korhű lámpaoszlopokat is először építették újjá. Rengeteg elemüket, például a díszes öntöttvas borításokat újra kellett gyártani, de a régi tervek nem álltak rendelkezésre, így korabeli fotók alapján rekonstruálták az összeset.

Ezekre még további fedelek kerülnek, nyugtatott meg két műemlékvédelmi szakember amikor rákérdeztem, mennyire jó ötlet háztartási szerszámokkal bontható csavarfejeket hagyni a látható és elérhető helyeken. Gyanítom, hogy rengeteg munka lesz a hídfőknél lévő lépcsőkkel és kő dekorációs elemekkel is, mert ezek sok helyről szintén hiányoznak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Még így, nyolcvan százalékig kész állapotban is különleges élmény volt visszamenni a járda és korlát nélküli Lánchídra, hiszen a város kellős közepén lévő átkelőt évtizedek óta nem lehetett olyan jó állapotban látni, mint most. A hosszú lezárást követő részleges megnyitás elég erős élmény ahhoz, hogy érezzük, ez a híd emberléptékű és otthonos, elválaszthatatlan a budapesti életformától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!