ATV: Nem fizetné ki a kormány a Lánchíd felújítására szánt 6 milliárd forintot a fővárosnak

2022. december 18. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fizeti ki a kormány a Lánchíd beruházásának támogatására ígért 6 milliárd forintot – legalább is ezt a következtetést vonta le az ATV Híradója a területfejlesztési miniszter hivatalának nekik küldött leveléből.

A levél szerint a kormány és a főváros egyezsége úgy szólt, hogy akkor jár a Lánchíd felújítására a hatmilliárd forint támogatás, ha a beruházás kezdetétől számított másfél éven belül az autósok újra használhatják a hidat. A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről csak 2023 végén születik majd döntés, addig csak a BKK járatai, a taxik, a kerékpárok és a motorosok hajthatnak át rajta, a gyalogosok és az autósok nem vehetik igénybe. A kormány szerint ezzel a főváros nem teljesíti a megállapodást – írja az ATV.

A főpolgármester kabinetfőnöke szerint viszont teljesítették a feltételt. „A következő pontja azt mondta ki a Közfejlesztések Tanácsának döntése szerint, hogy a végleges forgalmi állapotról pedig a híd felújításának a végéig kell dönteni” – mondta a híradónak Balogh Samu.

A kormány döntésére Karácsony Gergely is reagált a Facebookon. „Amikor meghoztuk az ideiglenes forgalmi rendre vonatkozó javaslatunkat, fel sem merült bennünk, hogy a kormány ne értene ezzel egyet, hiszen – ahogy ez egy két évvel ezelőtti interjúból kiderül – a kormány közlekedési államtitkára, Vitézy Dávid is ezt támogatta” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!