Gulyás szerint lehet, hogy a Roszatom helyett egy projektcég viszi tovább Paks II.-t

2023. április 20. – 09:35

frissítve

Gulyás szerint lehet, hogy a Roszatom helyett egy projektcég viszi tovább Paks II.-t
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Ha csütörtök, akkor újabb kormányinfó. Most Gulyás Gergely például arról beszélt, az árstopok június 30-ig biztosan maradnak, a boltokat akciókra kötelezik, a Roszatom helyett pedig egy projektcég viheti tovább Paks II.-t.

A kormány azt látja, hogy mindkét oldalon egyre több fegyver kerül a frontra, meg azt is, hogy „sugárzó anyagtartalmú fegyverek is megjelentek”, amit nyugati országok is szállítanak, az oroszok közben nukleáris bombákat tesztelnek, mondta Gulyás Gergely a kormányinfó elején. A magyar kormány arra jutott, hogy ha a NATO belekeveredik ebbe, akkor abból világháború és atomháború lesz, így aztán „tántoríthatatlanul” a béke pártján áll a kormány. A gazdasági következményeket is látják.

A főváros „túlélőcsomagot” készített, mert Karácsony Gergely szerint enélkül már az idei évet sem tudná végigcsinálni Budapest. Ennek egyik eleme, hogy pert indítanak a közigazgatási bíróságon a Pénzügyminisztérium ellen a szolidaritási hozzájárulás miatt, mert jogi álláspontjuk szerint annak mértéke 25 milliárd forinttal több, mint amire a törvény lehetőséget ad. Karácsony szerint a hozzájárulás törvényes részét (az érvelés szerint 33 milliárdot) befizetik, de a vitatott 25 milliárdot nem tudják és nem is akarják kifizetni.

Kivonul Magyarországról a Nemzetközi Beruházási Bank azután, hogy az Egyesült Államok szankciói miatt nem végezhet pénzügyi műveleteket. A magyar kormány már az amerikai szankciós bejelentés másnapján döntést hozott arról, hogy visszahívja a bankból a kormányzati delegáltakat. Ezzel az uniós államok közül utolsóként Magyarország is távozik az orosz befolyás alatt álló bank tagjai közül, pedig idén év elejére 25 százalék fölé emelkedett az ország tulajdonrésze abban.

A Nemzetközi Beruházási Bankról ebben a cikkünkben írtunk hosszabban, itt pedig arról a három bankvezetőről olvashat, akiket szankciós listára tett az Egyesült Államok.

A Fővárosi Törvényszék kimondta: szükségtelen és aránytalan volt a rendőrség intézkedése, amikor 2020. december 2-án kordont húztak a Karmelita köré, hogy a helyszínen lévő újságírók ne tudják kérdezni az érkező kormánytagokat és a miniszterelnököt. Az ítélet szerint az eset során a rendőrség megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát.

Ezen a napon arról próbáltuk kérdezni a kormány tagjait, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Szájer József a Covid-szabályokat megszegve lebukott egy brüsszeli orgián, ahol az akkori közlések szerint kábítószert is találtak a táskájában. Varga Juditot és Semjén Zsoltot még meg tudtuk szólaltatni, a többi minisztert azonban már nem, mert egyszer csak a Készenléti Rendőrség tagjai két kordonnal teljesen elkerítették a miniszterelnök hivatalát. Az indoklás annyi volt, hogy védett személy érkezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!