Jogellenesen akadályozta meg a rendőrség, hogy a Telex Orbánt kérdezhesse a Karmelitánál

Legfontosabb

2023. április 17. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék kimondta: szükségtelen és aránytalan volt a rendőrség intézkedése, amikor 2020. december 2-án kordont húztak a Karmelita köré, hogy a helyszínen lévő újságírók ne tudják kérdezni az érkező kormánytagokat és a miniszterelnököt. Az ítélet szerint az eset során a rendőrség megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát.

Ezen a napon arról próbáltuk kérdezni a kormány tagjait, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Szájer József a Covid-szabályokat megszegve lebukott egy brüsszeli orgián, ahol az akkori közlések szerint kábítószert is találtak a táskájában. Varga Juditot és Semjén Zsoltot még meg tudtuk szólaltatni, a többi minisztert azonban már nem, mert egyszer csak a Készenléti Rendőrség tagjai két kordonnal teljesen elkerítették a miniszterelnök hivatalát. Az indoklás annyi volt, hogy védett személy érkezik.

A Telex újságíróiként (Fábián Tamás és Szilágyi Máté) a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtottunk be a rendőrségnél.

Álláspontunk szerint ugyanis a rendőrök jogellenesen zárták le a területet, ezzel pedig megsértették a demokratikus jogállamban kulcsfontosságú, fontos közügyeket érintő újságírói munkát és véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogunkat. A panaszt a rendőrség elutasította, emiatt a civil jogvédők segítségével bíróság elé vittük az ügyet.

Az első bírósági eljárásban a bíróság azért kötelezte új eljárásra a Készenléti Rendőrséget, mert semmilyen „tényállásfeltárást” nem végeztek, senkit nem hallgattak meg, még a rendőröket sem. Ezt pótolták 2021 nyarán, de mind a Készenléti Rendőrség, mind a másodfokon eljáró ORFK újra elutasította a panaszt, arra hivatkozva, hogy védett személy, a miniszterelnök érkezése miatt kellett úgynevezett létesítménybiztosítási intézkedést alkalmazni – olvasható a Helsinki közleményében.

Az újabb ítéletében, 2022 nyarán a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy védett személy érkezése önmagában nem indok a terület lezárására, és a rendőrségnek meg kell indokolnia, hogy konkrétan miért volt szükséges és arányos a lezárás.

2023. április 13-án, a harmadik bírósági tárgyalás után a Fővárosi Törvényszék kimondta:

szükségtelen és aránytalan volt az intézkedés, ráadásul az újságírók véleménynyilvánításhoz való jogát is csorbította, ezért a két újságíró panasza megalapozott.

A kordon felhúzását a rendőrök ködös érvelésekkel indokolták. Ezek között szerepelt, hogy védett személy érkezik, illetve „a korábbi időszakhoz képest jelentősebb számú ellenőrizetlen személy megjelenése a Karmelita Kolostor főbejárata és a volt Honvéd Főparancsnokság közötti területen”.

Azonban a videónkon látszik, hogy a „jelentősebb számú ellenőrizetlen személy” nagyjából öt, közérdekű munkáját végző újságíróban merült ki (a helyszínen a munkáját próbálta végezni a HVG háromfős videostábja is, az eljárásban őket is kihallgatták tanúként). A bíróság a telexesek által készített videó alapján úgy találta, hogy a rendőrség által hivatkozott „nagyszámú csoportosulás” csak az újságírókat jelentette, rajtuk kívül senki nem volt a helyszínen, ehhez képest a rendőrség csak a „jogsértések megelőzését” jelölte meg a lezárás indokaként – írta a Helsinki.

Ezek azonban nem elegendő indokok a lezárás szükségességének az igazolásához, ezért a bíróság megállapította, hogy a lezárás jogellenes volt, és megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, hiszen megakadályozta, hogy az újságírói munkájukat megfelelő keretek között végezzék. Ugyan a bíróság nem foglalhatott állást a lezárás valódi indokával kapcsolatban, a Helsinki szerint egyértelműnek tűnik, hogy annak célja már akkor is kizárólag az újságírói munka ellehetetlenítése volt.

Azt mondják, csak az építkezés végéig marad

A Szájer botrányát követő egy évben viszonylag problémamentesen meg lehetett szólaltatni kormánytagokat a Karmelitánál, a kérdésekre adott válaszoknak pedig sok esetben volt információértékük. Ez volt az utolsó hely, ahol még érdemben lehetett kérdezni vezető politikusokat – írtuk korábban.

A Pegasus-ügy kipattanása után itt készítettük az utolsó interjút Völner Pállal, itt közölte Varga Judit igazságügyi miniszter, hogy nem ő írja alá a titkos megfigyeléseket jóváhagyó engedélyeket, és itt tudtuk megmutatni azt is, hogy a miniszterek többségével ellentétben hogyan bujkál Rogán Antal a sajtó elől.

2021 novemberében elkezdtünk forgatni egy videót, amelyben azt próbáltuk megmutatni, kik azok a hivatalosan a kormányhoz nem kapcsolódó szereplők, akik rendszeresen megjelennek a miniszterelnök hivatalánál.

November 25-én még zavartalanul forgattunk a közterületnek számító Színház utcában, majd másnap reggel váratlanul tapasztaltuk, hogy teljes hosszában lezárták az utcát, amelyen keresztül meg lehet közelíteni a Miniszterelnökség épületegyüttesét.

Építkezésre hivatkozva azóta le van zárva a Színház utca, Gulyás Gergely miniszter pedig egy kormányinfón azt mondta, hogy ha rajta múlva, az építkezés befejezése után sem tenné lehetővé a sajtónak, hogy ott is kérdezhessen. Az elmúlt hetekben a Momentum parlamenti frakciójának tagjai, valamint Hadházy Ákos többször lebontották a kordont, amelyről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kijelentette: csak addig marad, míg tart az építkezés.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!