Akkugyárról szondázza telefonon a pécsieket a polgármester, a Fidesz visszaélést, álproblémát emleget

2023. április 15. – 07:59

Akkugyárról szondázza telefonon a pécsieket a polgármester, a Fidesz visszaélést, álproblémát emleget
A pécsi városháza – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Pécs ellenzéki polgármestere, Péterffy Attila április elején telefonos kampányt indított, hogy megkérdezze a helyieket egy esetleges akkumulátorgyárról. A Fidesz szerint mindez indokolatlan riogatás, ráadásul személyes adatokkal élhettek vissza. A pécsi vezetés szerint ugyanakkor tavaly 16 akkumulátorgyárral kapcsolatos megkeresést utasítottak vissza. A Telex kérdésére azt közölték, az automata hívásokat a Pécs Jövője Egyesület rendelhette meg. A telefonos kampányfogás nem ismeretlen a városban, de volt már durvább is.

„Ha egy beruházás megítélése kétséges, akkor csak a pécsiek segítségével hozunk döntést” – mondja Pécs polgármestere egy április elején rögzített telefonhívásban, amit az egyik városházi képviselő, Berényi Zoltán le is játszott a Fidesz pénteki sajtótájékoztatóján. A hívásban a polgármester ezután véleménynyilvánításra buzdít: szeretné-e, hogy a pécsiek jövőjéről a pécsiek dönthessenek? Egyes gomb. A másik, kevésbé kecsegtető ajánlat, hogy a pécsieknek „bármi áron el kell fogadniuk egy rájuk kényszerített akkumulátorgyárat”. Kettes gomb.

Berényi Zoltán (b), a KDNP–ÖPE-frakció és Csizmadia Péter (j), a Fidesz-frakció képviselője – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Berényi Zoltán (b), a KDNP–ÖPE-frakció és Csizmadia Péter (j), a Fidesz-frakció képviselője – Fotó: Gűth Ervin / Telex

A pécsi Fidesz szerint a „helyi közélet közelmúltjában példa nélküli” (erre majd még később visszatérünk) telefonhívással tartalmi és formai problémák is vannak. Csizmadia Péter, városházi frakcióvezető szerint jogosulatlan adatkezelés gyanúja merül fel, ugyanis az automatikus hívások miatt sokan arra panaszkodtak, hogy senkinek, pláne a „külföldről támogatott dollárbaloldalnak” nem adták meg a telefonszámukat.

A képviselő szerint a városvezetés nem tisztázta a helyzetet. Ugyanakkor, a Fidesz-közeli Pécs Aktuál kérdéseire

az önkormányzat érdekes módon azt közölte: nem tudnak a telefonos megkeresésekről, és nem a város megbízásából zajlik ez a kampány.

Csizmadia elmondta, a hatóságokhoz fordulnak, mert egyértelmű válaszokat szeretnének az adatkezelés-körülményeivel és a kampány finanszírozásával kapcsolatban. A képviselő felemlegette az egy évvel ezelőtti választási kampányt, illetve kiemelte az akkor az ellenzéki összefogást segítő Datadat szerepét, ami ellen nyomozás folyik. A cég egyébként saját maga tett bejelentést a hatóságnál, hogy tisztázódjanak az adatkezelésük és az elhúzódó vizsgálat körülményei. A kormányközeli média ellen pedig sorra nyerik a pereket, mert hazugságokat terjesztettek róluk.

A tartalmi szempontokra rátérve, Csizmadia szerint politikai haszonszerzés céljából felépített álproblémáról van szó: Pécsen jelenleg nem kell arról dönteni, hogy legyen-e akkumulátorgyár. Nincsenek információik azokról az állítólagos megkeresésekről sem, amelyeket a városvezetés 2022-ben visszautasított. „Ilyet Péterffy Attila sem nevezett meg, ugyanis nem tud ilyet megnevezni” – mondta a képviselő, aki később hozzátette, hogy a hasonló beruházásokról szóló megkeresések általában nem nyilvánosak, de akár egy zárt ülésen velük, vagyis a városházi ellenzékkel is meg lehetne beszélni ezeket.

A frakcióvezető szerint semmilyen beruházás nem valósulhat meg Pécsen, ami nem tud megfelelni a szigorú munka-, egészség-, és környezetvédelmi előírásoknak. Amennyiben napirenden lenne egy ilyen beruházás, akkor ők is támogatják, hogy erről tájékoztassák a pécsieket és kérjék ki a véleményüket.

A Telex is megkereste a pécsi önkormányzatot, de érdemben csak annyit válaszoltak, hogy nem a város, hanem tudomásuk szerint a Pécs Jövője Egyesület megbízásából zajlik a telefonos kampány.

Közben a várost irányító Pécs Jövője frakciószövetség egyik vezetője egy közleményt juttatott el az önkormányzati tulajdonú PécsMának. „Mi fontos ügyekben, valódi kérdésekkel keressük fel a pécsieket, nem úgy, mint például a fideszes vezetésű Debrecenben, ahol akkor tartottak közmeghallgatást, amikor már épült a gyár” – írta Csaba István, az MSZP képviselője.

Az önkormányzati újság cikke arra is felhívja a figyelmet, hogy a 2019-es önkormányzati választási kampányban közvélemény-kutatásnak álcázva próbálták meg lejáratni az akkor még csak polgármesterjelölt Péterffy Attilát. Emiatt nyomozás indult, a polgármester pedig két évvel később pert nyert a cég ellen. De a fideszes jelölt mellett is kéretlen telefonhívásokra épülő kampány zajlott.

Pécsi töltés

Magyarország akkumulátorgyár nagyhatalom lett, a dolog minden árnyoldalával együtt, így nem csoda, hogy a kérdéskör többször szóba került az elmúlt hónapokban a pécsi közgyűlésben is. Decemberben Ruzsa Csaba, gazdasági ügyekért felelős alpolgármester egy volt laktanyai terület megvásárlásáról és ipari területté alakításáról szóló vitában elmondta, hogy Pécsen el akarják kerülni a gödi példát.

A gödi Samsung-gyár az elmúlt években számtalanszor szegte meg a rá vonatkozó katasztrófavédelmi, iparbiztonsági, munkaügyi és építési szabályokat, amiért többnyire 2-3 milliós bírságokat kapott, ami a cég árbevételét figyelembe véve nem számít jelentős büntetésnek. A talajba pedig olyan szennyező anyag jutott, ami komoly problémákra utal.

A februári pécsi közgyűlésen hosszas, szürreális elemeket sem nélkülöző vita után egy olyan határozatot is elfogadtak, ami egyetért „azzal a városvezetői szemlélettel, amely a 2022. évben az akkumulátoriparhoz kapcsolódó pécsi beruházási szándék visszautasítását eredményezte”, és „felkéri a polgármestert, hogy a jövőbeni befektetési tárgyalásokon a pécsiek egészségének és környezetének megóvása érdekében továbbra is a fenti álláspontot képviselje”.

A városvezetés szerint csak 2022-ben 16 akkumulátorgyártással kapcsolatos megkeresést utasítottak vissza.

A fideszes képviselők nem támogatták a határozatot, inkább arról nyújtottak be módosítót, hogy akkor már unikornisszarv-gyár se épülhessen a városban.

És, ha már abszurdumok: a pécsi származású fideszes influencer, Trombitás Kristóf párnák között, lo-fi muzsikára éppen egy Telex-cikk kapcsán improvizált arról, hogy ha a debrecenieknek nem kell az akkumulátorgyár, akkor vigyék inkább a Mecsekbe a beruházást.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!