Közérdekű bejelentést tett a Datadat, mert nyolc hónapja jottányit sem haladt az sms-kampány vizsgálata

2022. december 23. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Közérdekű bejelentést tett a Datadat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH) a nyolc hónapja kirobbant, névre szóló sms-küldési kampány ügyében. Erről Szigetvári Viktor, a Datadat ügyvezetője tájékoztatta a Telexet.

Azt szeretnék elérni, hogy a NAIH folytasson érdemi vizsgálatot az ügyben, „és leplezze le a botrányt provokáló valódi elkövetőket”. Mint írták, a konkrét ügyben mindeddig soha, semmilyen hatóság nem kereste meg a Datadatot.

„A most megtett közérdekű bejelentéssel az a célunk, hogy kiderülhessen: kik, kinek a megrendelésére, kinek a pénzéből küldtek törvénytelen módon SMS-eket a parlamenti választásokat megelőzően”

– áll Szigetvári Viktor közleményében.

Az ügyvezető emlékeztetett arra, hogy a bíróság nemrég első fokon egymilliós sérelemdíjat ítélt meg a Datadatnak az Origo cikkei miatt.

Orbán Viktor a választás előtti utolsó rádióinterjújában nagyon súlyos ügynek és orbitális választási csalásnak nevezte azt, hogy a választópolgárok névre szóló sms-eket és telefonhívásokat kaptak az ellenzéktől, amit szerinte ki kell vizsgálni, mert jogsértés történt.

Mit csinál a Datadat?

A Datadat röviden összefoglalva egy digitális cégcsoport, amely közéleti és politikai kampányokat támogat fejlett technológiákkal. A honlapon szereplő leírás szerint az eszközeikkel garantálni tudják, hogy az ügyfeleik a lehető legtöbb embert tudják elérni és a megfelelő üzeneteket el tudják juttatni a kívánt célközönséghez. Ehhez adatbázisokat építenek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a tulajdonukban lennének a magyar választópolgárok adatai. Az EU-s általános adatvédelmi rendeletben (ismertebb nevén GDPR) foglaltak alapján ugyanis a cég nem adatkezelő, hanem adatfeldolgozó, amely kizárólag megbízásból kezel személyes adatokat. Korábbi cikkünk a témában>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!