Tovább hosszabbítaná a kormány a háborús veszélyhelyzetet

2023. április 5. – 20:39

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány éjjel benyújtott törvényjavaslata alapján újabb 180 nappal meghosszabbíthatják a háborús veszélyhelyzetet – írja a hvg.hu.

A háborús veszélyhelyzetet még 2022 májusában vezette be a kormány, azóta többször is meghosszabbították, utoljára tavaly novemberben. A Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslatban a korábban már hangoztatott érvekkel indokolták az újabb hosszabbítást: hatékony válaszok a szomszédban zajló háborúra, menekülők segítése és a „káros gazdasági hatások kivédése”.

Ez azt jelenti, hogy tovább folytatódik a rendeleti kormányzás Magyarországon. 2020 márciusa óta – néhány hónapos kihagyással – megállás nélkül veszélyhelyzetek váltják egymást: a koronavírus miatti veszélyhelyzetet, kis szünettel a háborús váltotta, mindeközben pedig „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” is érvényben van 2016 óta, erre jön a tavaly nyáron bevezetett energia-veszélyhelyzet.

David Pressman budapesti amerikai nagykövet a múlt héten arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző veszély- és válsághelyzetek már több mint 2547 napja vannak érvényben Magyarországon, így a kormány rendeleti úton hozhat törvényeket, a magyar parlament kikerülésével. 2022-ben 267 kormányrendelet született ilyen jogcímen, köztük volt a költségvetés vagy az adózási törvények módosítása is. Az is előfordul, hogy a kormány visszaél a különleges jogrend nyújtotta jogaival: adatok titkosítására, de a tanárok kirúgásának átalakítására is használták már – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!