Ellenkérelmet nyújtott be Varga Judit az EU bíróságán a kötelezettségszegési eljárás ügyében

2023. március 8. – 20:36

Másolás

Vágólapra másolva

Ellenkérelmet nyújtott be Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Uniós Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Szerinte „az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga.”

Az Európai Bizottság tavaly decemberben nyújtott be az Európai Bírósághoz kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet a melegellenesre sikerült gyermekvédelmi törvény miatt. Az Európai Bíróság már több magyar törvényt megsemmisített: a lex CEU és a Stop Soros törvény is ilyen eljárásnak esett áldozatul. De mielőtt ez megtörténhet, hosszú, gyakran évekig tartó jogi procedúrának kell lezajlania, aminek a során eldöntik, hogy az adott jogszabály összeegyeztethető-e az uniós jogrenddel. Így ha nem vonja vissza a melegellenes törvénymódosítást a magyar parlament, csak évek múlva számíthatunk eredményre.

A vitatott törvénnyel, mely eredetileg csak a pedofil bűncselekmények komolyabb szankcionálásáról szólt volna, majd az utolsó pillanatban kiegészítették egy, a szexuális kisebbségeket hátrányosan érintő módosítóval, számos cikkben foglalkoztunk. Ebben az 5+1 pontos összefoglalóban azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók, ebben a gyorstalpalóban pedig azt vizsgáltuk, mi is van egészen pontosan a szövegben, és betartható-e így a gyakorlatban a törvény.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!