Hvg.hu: Egy jósnőt is megkenhettek Schadlék, hogy a kellő dolgokat mondja egy ügyfelüknek

2023. február 16. – 09:47

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb részletek derültek ki a Schadl-ügy vádiratából, most a Hvg.hu írt az ügyről. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és egy R. Róbert nevű ember közötti telefonbeszélgetés egyes elemei szivárogtak ki. Ő szintén vádlott az ügyben, Schadl régi kecskeméti cimborájának tartják, a sikerét az egészen Oroszországig érő kontaktjainak is köszönhette. Az emailcíme beszédes, így kezdődik: vagyonkiraly.fontos@.

Schadl és R. Róbert „mestermunkának” nevezik, hogy még egy jósnőt is lefizettek, hogy az azt mondja az aktuálisan tejelő ügyfelüknek, ami az ő érdekükben áll.

R. Róberték egyebek mellett úgy keresték a pénzt, hogy adóhatósági, versenyhivatali, felszámolási, társadalombiztosítási, örökösödési és sok más fennforgás elintézésének módját és árát tárgyalták telefonon vagy a törzshelyeiken. Jellemzően a budapesti InterContinental szálloda teraszán, a kormánytagok által is kedvelt Félix étteremben vagy a MOM parkbeli Leroy bisztróban tartották a megbeszéléseiket. Arról is szó volt a vádiratban, hogy melyik cégek érdeklik „Rogán üzleti köreit”.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot tavaly október 24-én Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár – ellen. A vádirat szerint Schadl a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2021 júliusáig legalább 83 millió forint kenőpénzt juttatott Völnernek, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

A Schadl–Völner-ügyről – amelyben Schadl György pere most pénteken, február 17-én kezdődik – az elmúlt hetekben több részletet is nyilvánosságra hoztunk a Telexen, ezek a fontosabb cikkeink születtek a témában:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!