Már a naplófájlok sem segíthetnek tisztábban látni a pécsi önkormányzati cégtől eltűnt merevlemezek ügyében

2023. január 26. – 15:54

Már a naplófájlok sem segíthetnek tisztábban látni a pécsi önkormányzati cégtől eltűnt merevlemezek ügyében
Fotó: Vári Attila Facebook-oldala
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Informatikai igazságügyi szakértő és egy új tanú meghallgatásával folytatódott az eltűnt merevlemezek ügyében, Vári Attila ellen indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.

A 2019-es önkormányzati választások után 4 nappal vehették ki az egyik gépből és tették át egy másik számítógépbe az egyik olyan merevlemezt, amely az önkormányzati tulajdonú Pécsi Sport Zrt. (PSN) irodáiból tűnt el – derült ki az idevágó eljárás bírósági tárgyalásán. Az ügy előzménye, hogy Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség több kétes ügyet követően távozni kényszerülő elnöke korábban majdnem 10 éven át az önkormányzati tulajdonú Pécsi Sport Zrt. (PSN) vezetője volt. A 2019-es önkormányzati választáson, fideszes polgármesterjelöltként is indult, de veszített. Nem sokkal később pedig távozott az PSN éléről, majd az új vezető érkezésekor kiderült, hogy több számítógépben merevlemezeket cseréltek ki és vezető beosztású munkatársak levelezése tűnt el.

Közben átvilágítások kezdődtek a pécsi önkormányzati cégeknél, tucatnyi feljelentés született. Ez történt a PSN eltűnt adathordozóival kapcsolatban is még 2020-ban, de a nyomozást megszüntette a rendőrség. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy Vári – akinek az önéletrajza szerint bűnmegelőzési szervező végzettsége is van – eljuttatta a keresett merevlemezeket a rendőrségre. Mivel Vári ellen nem emeltek vádat, így a PSN új vezetése pótmagánvádas eljárást kezdeményezett.

Vári korábban nem tett vallomást, a tanúk emlékezete pedig sokat romlott. Fontos körülmény még, hogy az ügy nem eltűnt adatokról, úgynevezett adatvagyonról szól, mivel ezt nem fogadta be a bíróság, hanem kizárólag adathordozókról és azok értékéről. Ennek abszurditására az eljárás során már többször rávilágítottak a szakértők, és így történt ez a csütörtöki tárgyalási napon is.

A vád indítványára az előző tárgyalás óta a bíróság megkereste a levelezések eltűnésekor a PSN-nek távoli tárhelyet szolgáltató Magyar Telekomot, hogy adják át a kérdéses időszak naplózási adatait. A bíróság tájékoztatása szerint a cég azt közölte, hogy ezeket az információkat egy évre visszamenőleg őrzik, így nem tudnak tevékenységi, biztonsági naplókkal, hozzáférési adatokkal szolgálni. A bíróság azt is előadta, hogy

a céget átvilágító jogász tájékoztatása szerint kiderült, hogy a régi merevlemezek helyére betett újakról semmilyen bizonylatok nem voltak a PSN-nél.

A csütörtöki tárgyaláson meghallgatták a rendőrségi nyomozás során felkért igazságügyi szakértőt, aki úgy látta, hogy azok a merevlemezek, amiket Vári bevitt a rendőrségre, több számítógépben is jártak nem sokkal az önkormányzati választások után. A szakértő azt is előadta, hogy

a beszolgáltatott adathordozókon százezres nagyságrendben voltak levelek, és nem lehetett törlés nyomait megállapítani.

Az adatfájlokat rögzítette és átadta a rendőrségnek. Így az egyik merevlemezzel kapcsolatban konkrét dátumokat, időpontokat is megjelölt: 2019. október 17-én – az önkormányzati választások után 4 nappal – vehették ki az egyik gépből és tették át egy másik számítógépbe. Azonban kétséget kizáróan ezt nem lehet rögzíteni, mert az adathordozó a számítógépben található időbélyegekkel dolgozik, aminek hitelessége nem garantálható. A védő kérdésére megerősítette, azt sem lehet megállapítani, hogy ki szerelte ki a számítógépekből a merevlemezeket.

A csütörtökön meghallgatott tanú a PSN létesítményeiben büféket üzemeltető vállalkozó volt. Egy korábban rögzített nyilatkozata szerint 2019 októberében, a választást követő csütörtökön a városi sportcsarnok zárt parkolójában egy metálkék színű Lexus luxusterepjárót látott, ami szokatlan látvány volt. A feljegyzés szerint azt is észrevette, hogy egy ismeretlen, 35 év körüli fiatalember laptoppal és számítógépes alkatrészekkel a kezében többször megfordult a létesítményhez tartozó irodákban. A védő ügyvédjének ezzel kapcsolatos tisztázó kérdéseire, a három évvel ezelőtti eseményekre már nem tudott pontosan válaszolni, de azt mondta, hogy a feljegyzésben rögzített információk a helytállóak.

Az ügy következő, vélhetően utolsó tárgyalási napja áprilisban lesz.

A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!