Eltűnt merevlemezek: a vízilabda-szövetség elnöke nem tett vallomást

2022. szeptember 6. – 17:33

frissítve

Eltűnt merevlemezek: a vízilabda-szövetség elnöke nem tett vallomást
Vári Attila – Fotó: Vári Attila Facebook-oldala
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Tanúk meghallgatásával érdemben is megkezdődött a Vári Attila ellen, adathordozók és levelezések eltűnése miatt indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.

Az ügy még Vári korábbi munkahelyéhez, a Pécsi Sport Nzrt.-hez (PSN) és nem mellesleg a 2019-es helyhatósági választáshoz kapcsolódik. Az önkormányzati cég vezetője fideszes jelöltként a pécsi polgármesteri székért indult, de veszített. A nyertes ellenzéki polgármester, Péterffy Attila közvetlenül a megválasztása után felszólította az önkormányzati cégek, intézmények vezetőit, hogy az átadás-átvételig fokozottan figyeljenek az iratokra, dokumentumokra.

Ebben az időszakban a PSN külsős informatikusától elkérték a levelezőrendszer eléréséhez szükséges jelszavakat. Vári Attila nem sokkal később beadta felmondását. Az új vezérigazgató, Máté János érkezésekor derült ki, hogy több felhasználó teljes levelezése eltűnt a szerverekről, és több számítógépben merevlemezeket cseréltek. Ezt követően feljelentést tettek, ám a rendőrség bűncselekmény hiányára hivatkozva megszüntette a nyomozást. Az ügyészség az ezzel kapcsolatos panaszt elutasította, ezért indult pótmagánvádas eljárás.

A keddi tárgyaláson Vári Attila nem tett vallomást. Ezt követően a PSN jelenlegi vezérigazgatója előadta, hogy érkezésekor, 2019 decemberében észlelték a korábbi céges levelezések hiányát. Elmondta azt is, hogy korábban nem volt informatikai szabályzat, ezt azóta pótolták. Bár az anyagi kár kicsinek mondható a dokumentumok hiánya már problémásabb. Ráadásul semmilyen körülmény nem magyarázta, hogy miért kellett a merevlemezeket kicserélni. Nem lehet tudni, hogy ki hajtotta ezt végre. A levelezésből szinte semmit sem sikerült helyreállítani. Ügyvédi kérdésre azt is elmondta, hogy több másik feljelentés is született a cég átvilágítása során tapasztaltak miatt.

A PSN külsős informatikusa elmondta, hogy a cég egyik munkatársa kérte el tőle a kódokat, de már nem emlékezett, hogy a megváltoztatott jelszavakat kitől kapta vissza. Az informatikusnak nem jutott tudomására, hogy ki törölhette az adatok és ki cserélhette ki a számítógépek merevlemezeit. Összesen négy gépből hat merevlemezt szedtek ki, az egyikben három helyére csak egyet tettek vissza. A gyártási dátumokból és külsőre is látszott, hogy teljesen új adattárolókat kaptak a gépek. A szakember mindezt rendkívülinek minősítette.

Nemcsak Vári Attila, hanem a korábbi üzemeltetési vezető, Gáll Péter levelezése is eltűnt. Várival jelenleg is munkatársak, Gáll a vízilabda-szövetség főtitkára. Tanúként Gáll előadta, hogy nem jelentett problémát neki a levelezésének az eltűnése, mert a szerverről és az asztali gépéről eltűnt adatok egy céges Google-fiókkal is szinkronizálva voltak.

A PSN másik beidézett munkatársa elmondta, hogy a cég akkori titkárságvezetőjének adta át a kérdéses jelszavakat. Azt feltételezte, hogy erre azért volt szükség, mert a levelezéshez használt tárhelyeket szerették volna bővíteni.

A tárgyalás következő napját november 8-ára tűzte ki a bírónő, amin további tanúk meghallgatása várható.

A cikk szerzője a Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!