A Fidesz nagyon igyekszik összezavarni a saját híveit, de csak nem sikerül

Legfontosabb

2022. december 4. – 15:01

A Fidesz nagyon igyekszik összezavarni a saját híveit, de csak nem sikerül
Illusztráció: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért egy újabb hónap, amit – most már hagyományosan – a havi lájkbajnokság aktuális fordulójával zárunk le itt a Telexen. Ha kicsit visszatekintünk az elmúlt hetekre, azt mondhatjuk, a magyar közéletben elég bizarr és szürreális időszakon vagyunk túl. A közösségi média kommunikációs csataterei pedig azt mutatják, hogy ez enyhe kifejezés.

A november nem szokott nagyon mozgalmas hónap lenni a lájkbajnokságban, legfeljebb az adventi koszorúkkal pörgetik szégyentelenül a lájkszivattyúkat (nem úgy a december karácsonnyal, szilveszterrel!). Most azonban nem egy szokványos novemberen vagyunk túl, hanem egy háborús-válságoson, amit tanártüntetések, és az EU-s pénzek körüli huzavona is súlyosbított, plusz focivébé. Ez elméletileg kedvezhetett a kormánynak (válságos időkben a biztonságvágy, az erős vezetőhöz húzás), de az ellenzéknek is (hiszen rengeteg mindenre mutogathatnak, hogy ez a sok baj mind a kormány hibája). Lássuk, ki használta ki jobban a helyzetet!

Ennyi lájkot söpörtek be a politikusaink novemberben a Facebookon:

InterakciókPosztok száma
1.Orbán Viktor735 00060
2.Szijjártó Péter634 000183
3.Mesterházy Attila453 000192
4.Hadházy Ákos439 000103
5.Jakab Péter371 00051
6.Zsigmond Barna333 000223
7.Varga Judit278 00085
8.Ujhelyi István269 000113
9.Karácsony Gergely228 00070
10.Novák Katalin204 00074
11.Márki-Zay Péter173 000114
12.Molnár Csaba167 00040
13.Kocsis Máté152 00053
14.Hidvéghi Balázs138 00044
15.Dobrev Klára132 00041

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a november 1. és 30. közötti időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok a legutóbbi pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, stagnáló helyezést, illetve a lista új belépőit mutatják.)

Zavar az Erőben

Az Orbán-Szijjártó duó magabiztosan húzta be ezt a hónapot is. Amúgy egészen november 14-ig Hadházy vezette a versenyt, aztán beelőzte őt Szijjártó Péter, majd két nap után a dzsudzsákbalázsos posztokkal Orbán, és a hónap utolsó napjaiban Mesterházy is. A rend kedvéért lássuk az egyes hetek külön befutóit, mint a Tour de France-on az egyes szakaszokat:

  • első hét: Hadházy – Szijjártó – Orbán
  • második: Szijjártó – Mesterházy – Hadházy
  • harmadik: Orbán – Szijjártó – Mesterházy
  • negyedik: Orbán – Szijjártó – Mesterházy
  • ötödik: Orbán – Szijjártó – Karácsony

Szóval a fideszes kommunikációs gépezet hasít, annak ellenére, hogy – ahogy már októberben is pedzegettük – egyre jobban recseg-ropog a formállogika a fogaskerekek között. Az önellentmondások azóta is csak nőnek, ennek szép illusztrációja maga Orbán Viktor, aki folyamatosan azt mondja, hogy a béke az egyetlen megoldás mindenre, de közben olyan szinten van a háborús-katonás retorika pszichózisában, hogy már az adventi készülődést is egy hadműveletnek látja. Kíváncsian várjuk a karácsony-háború szentesti csatájában a kisjézus-hadtest bevetését, taktikai Mennyből az angyal precíziós csapásokkal támogatva. Csak közben béke legyen.

De a fideszes valóságtorzítás leglátványosabb példája a hónapban Novák Katalin ukrajnai látogatása volt, amiért az oroszbaráttá hangolt közönségétől olyan szinten kapott hideget-meleget, mintha Gyurcsány Ferenc kezébe adogatta volna a szikét meg a törlést, miközben az egy teljes óvodai kiscsoporton végez nemátalakító műtétet önnön két kezével, miközben az óvónők a tüntetésekért kapott baloldali Soros-dollárokon éppen trópusi nyaralásra repülnek Ryanairrel.

Már-már úgy tűnik, mintha a Fidesz a kommunikációjával direkt próbálná minél jobban megzavarni a saját híveit. Aztán persze mindig előkerül valamelyik bejáratott ellenségkép a nagy csapatból, és ez üzembiztosan megnyomja a resetgombot a hardcore követőtábor kollektív tudatán.

Eközben a túloldalon

Az ellenzéki oldal fő híre, hogy úgy tűnik, Mesterházy Attila lett a közösségi médiában legnépszerűbb és legaktívabb figurája. Elég sokatmondó, hogy 2022 végén egy 8 évvel ezelőtti MSZP-elnököt sikerül felmutatni ezen a pályán, aki amúgy már az előválasztáson kikapott tavaly, és a facebookos tartalma abból áll, hogy havi kétszáz posztban közli a követőivel, hogy Orbán Viktor a patás ördög.

Ennél sokkal viccesebb azonban, hogy úgy tűnik, Mesterházynak van egy klónja, méghozzá nem is a saját pártjában. Szakács László DK-s politikusról van szó, akinek az oldalán olykor pár perc különbséggel jelennek meg szó szerint ugyanazok a posztok, mint Mesterházynál, hol itt egy kicsit előbb, hol ott. Lásd például csak az elmúlt pár napból ezt a posztot és ezt. Vagy ezt és ezt. Esetleg ezt és ezt. Vagy akár ezt és ezt. Telepátia? Hatdimenziós háttérhatami hekkertevékenység? Egy kétfelé dolgozó közösségimédiás munkatárs kicsit erősebben optimalizálja a kreatív munkát a kelleténél? Ki tudja.

További random érdekességek

  • A top15 összteljesítménye 4,8 millió lájk volt, ami az októberi 7 millióhoz képest elég harmatos. Ez heti átlagban kevesebb mint 1,2 milliót jelent, azt pedig a lájkbajnokság régi, heti kiadásából tudjuk, hogy nagyjából másfél millió jelenti az átlagosan mozgalmas hetet, és egymillió a totális uborkaszezont.
  • Hidvéghi Balázs teljesen új szereplő a toplistán, Molnár Csaba másodszor jutott be a top15-be. A hónap első 2-3 hetében még úgy nézett ki, hogy lesznek további újoncok is, de aztán Baranyi Krisztina és Simicskó István is kicsúszott az élmezőnyből.
  • Gyurcsány sehol, Dobrev Klára éppen csak a 15. helyen – úgy tűnik, Facebookon kifulladt a DK árnyékkormányos mutatványa. Na majd a DK tévé!
  • Dúró Dóra továbbra is Facebook-börtönben.
  • Az egy posztra eső átlag lájkokban Jakab Péter és Molnár Csaba mutat látványosan magas számokat, elvileg nekik jóval magasabb helyük lenne a toplistán, ha szorgalmasabban posztolnának

Money, money, money, must be funny

A szponzorált posztokra költött pénzek toplistáján egészen jellemző a dobogó állása: Magyarország kormánya, plusz két olyan szereplő, akik mindig, minden körülmények között, mindenben pontosan ugyanazt gondolják és mondják, mint Magyarország kormánya. Kész csoda, hogy mégsincs köztük semmilyen formális kapcsolat!

A Megafon megint 3 nap alatt füstölt (sőt: trombitált!) el bő tízmilliót, úgy tűnik, az eddigi állandó kommunikációs szőnyegbombázás taktikáját felváltotta a néhány hetente elindított egy-egy nagyon intenzív, precíziós csapás.

Ha már Facebook-hirdetések, az elmúlt hetek érdekes fejleménye, hogy kiderült, a rövid úton hírhedtté vált ellenzéki amerikai kampánytámogatásból egymilliárd forint jutott az Ezalényeg nevű oldal kiadójának, ami ennek a toplistának sokáig állandó szereplője volt. A tavaszi összesítésünk szerint csak a hivatalos választási kampányidőszak 50 napja alatt közel 400 millió forintot hirdettek el az ehhez a körhöz köthető oldalak. Két kérdés adódik: egyrészt hova mehetett a maradék 600 millió, másrészt vajon honnan jött a túloldalon a kormány üzeneteit erősítő, de hivatalosan nem a Fideszhez köthető oldalak másfél milliárdos facebookos hirdetési büdzséje.

Hirdetésre költött pénz
1.Magyarország kormánya13 700 000
2.Megafon11 700 000
3.Mediaworks8 000 000
4.Nyugati pályán6 500 000
5.Alapjogokért központ5 800 000
6.hirado.hu3 800 000
7.Magyar Állampapír2 800 000
8.Győrffy Balázs1 200 000
9.Dobrev Klára1 100 000
10.Demokratikus koalíció1 000 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az október 29. és november 27. közti időszak költéseit mutatják.)

A 37-es úton várhatsz rám dideregve

A legnépszerűbb posztok toplistáját a hónap két meglepetésszerű sztárja vezeti: egy ártalmatlan, aranyos, de ezzel együtt is indokolatlanul nagyot futó, totál politikatávoli poszt, és annak teljes ellenkezője. Hidvéghi Balázsnak egyébként már a védjegye ez, az idei tíz legnépszerűbb posztjából tíz ugyanerre a sémára épül: saját, vagy külföldi fideszbarát EP-s felszólalás arról, hogy fúj Brüsszel. Érdekes, hogy a fideszes közönségnek mennyire imponál az, hogy valaki ezt hogy meg meri mondani odakinn, a balliberális oroszlán globalista barlangjában is.

Ja, és Orbán nem jutott még a dobogóra se, ez merőben szokatlan. De az is, hogy Jakab Péter egy parlamenti felszólalása ekkorát szóljon, ez már-már Jakab lájkbajnokságos fénykorát, a tavaly tavaszi időszakot idézi.

  1. Koncz Zsófia videója a 37-es zenélő útról – 86 ezer interakció
  2. Hidvéghi Balázs videója egy szuperkonzervatív lengyel képviselő EP-s felszólalásáról (az EP borzalmas, nincs demokrácia, baloldali összeesküvés stb.) – 60 ezer
  3. Jakab Péter beolvas a kormánynak és új választást követel – 48 ezer
  4. Orbán Viktor Dzsudzsák Balázzsal pózol – 42 ezer
  5. Orbán adventi koszorút vásárol – 33 ezer

Lássuk ugyanezt az egyes reakciótípusokra lebontva!

  • A legtöbb megosztás: Koncz Zsófia és a zenélő út
  • A legtöbb komment: Orbán kijelenti, hogy a foci nem politika
  • A legtöbb mérges emoji: Jakab Péter megméri, hány fok van a Parlamentben (23)
  • A legtöbb meglepett emoji: Hadházy fotója a KDNP-s Nacsa Lőrincről, amint egy Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv feliratú paksamétával vár a villamosra
  • A legtöbb szomorú emoji: Orbán gyászposztja Mészöly Kálmán halála után
  • A legtöbb szívecske: Koncz Zsófia és a zenélő utas videó
  • A legtöbb nevető emoji: Orbán kijelenti, hogy kiáll a rezsicsökkentés mellett

Sok meglepetést az eddigiek után nem tartogat ez a lista, és ebben az az igazán erős, hogy már nem számít meglepetésnek, hogy Orbán rezsicsökkentéses posztjait gúnyos röhögéssel fogadja a Facebook népe (még két hasonló volt nevetős emojik toplistáján). És még ott volt „a foci nem politika” poszt is, ami tényleg, objektíve az abszurd humor Monty Python-i szféráiban jár pont a miniszterelnöktől.

A virális posztok toplistáján az első kettő ugyanaz mint a legnépszerűbb posztoknál, ami jól megmutatja, mennyire kiugróak voltak ezek a szerzőik általános facebookos munkásságából. Amúgy szépen vegyül itt a totális bulvár a politikai pankrációval (úgy is mint látványos, végletesen eltúlzott, de teljesen értelmetlen műbunyó):

  1. Hidvéghi és a lengyel EP-képviselő videója – 53,1x szorzó
  2. Koncz Zsófia, és a zenélő út – 48,8x
  3. Keresztes László Lóránt arról, hogy a Fidesz „megvédte” a súlyos korrupciós bűncselekményekkel vádolt Schadl Györgyöt – 37,8x
  4. Gurmai Zita boldog születésnapot kíván Vitray Tamásnak – 28,1x
  5. Mirkóczki Ádám bemutatja Eger karácsonyfáját – 25,7x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak.)

A legtöbb megosztás

Óriási újdonságokat nem mutat a legtöbb megosztás toplistája, hacsak azt nem, hogy Hadházy Ákos a szokásoshoz képest jóval szorosabb versenyben húzta most be az első helyet. Amúgy az első hat helyen Molnár Csaba látványos feltörése az egyetlen változás októberhez képest. Hidvéghi Balázst és Koncz Zsófiát a már kitárgyalt egy-egy virális posztjuk hozta fel a havi összesítésben a top10-be; eléggé csodálkoznánk, ha decemberben is meg tudnának ragadni itt.

Megosztások%
1.Hadházy Ákos75 00017%
2.Mesterházy Attila61 00013,5%
3.Jakab Péter55 00014,8%
4.Molnár Csaba37 00022,4%
5.Ujhelyi István36 00013,5%
6.Márki-Zay Péter27 00015,5%
7.Hidvéghi Balázs23 00016,9%
8.Szijjártó Péter21 0003,3%
9.Orbán Viktor19 0002,6%
10.Koncz Zsófia18 00017%

(A százalékos érték azt mutatja, hogy az adott politikus posztjain az interakciók mekkora hányadát teszik ki a megosztások. Ez nagyjából analóg azzal, hogy az illető követői mennyire hatékonyan terjeszti a mondanivalóját. Az átlag itt 7 százalék körül mozog, és 10 százalék fölött már elég jónak számít az arány.)

Instagram

Instán már régóta megállni látszik az idő, és bebetonozódni az élmezőny sorrendje. Érdekességeket azért így is látni, például azt hogy Szijjártó Péter milyen keveset posztol ide, miközben Facebookon a legszorgalmasabbak közé tartozik. Vajon a kozosségi médiás stábjában (10 fős csapata van elvileg csak erre!) dedikált Instagram-felelős van, aki nem hajtja agyon magát a munkában, vagy épp hogy nem figyel erre külön senki, és ezért marad el még a Facebook-posztok copy-pastelése is sokszor?

A másik véglet Nagy István, akinél viszont a rengeteg poszt éppen csak hoz száz lájkos átlagot, és a bejegyzések többsége konkrétan nulla kommenttel fut. Elég fura lehet így kommunikálni a követőtáborral, de legalább a moderáció nem okoz gondot. Mit nem adna ezért Elon Musk!

Érdemes még megfigyelni, hogy Dúró Dóra, azzal párhuzamosan, hogy kibombázták Facebookról, nem erősített bele az aktivitásba Instagramon, pedig hát mennyire logikus lenne.

InterakciókPosztok száma
1.Orbán Viktor272 00055
2.Novák Katalin92 00069
3.Varga Judit53 00059
4.Hadházy Ákos36 00064
5.Szijjártó Péter33 00027
6.Szentkirályi Alexandra26 00031
7.Márki-Zay Péter24 00021
8.Karácsony Gergely17 00017
9.Nagy István13 000120
10.Dúró Dóra12 00036

Mindeközben a mocsár mélyén

A szürkezóna leglátványosabb történéseit megint a Vadhajtások szolgáltatta. Elég nehéz követni, mi zajlik a legtrágárabb, és legharsányabban oroszbarát fideszes propagandaoldal háza táján, de azért megpróbáljuk röviden összefoglalni. Még októberben letiltotta őket a Facebook, amikor a tanárokért tüntetők megkínzásáról fantáziáltak → aztán pár nap múlva visszatértek → bejelentették, hogy nem fognak csúnyán beszélni → bejelentették, hogy elhagyják a Facebookot → nem hagyták → újra letiltották őket → indítottak egy új oldalt → ami viszont nem hasít annyira, mint a régi. (Amúgy kb. 30 Vadhajtások oldal van Facebookon, köztük persze egy csomó paródia, troll és inaktív.)

A Megafon a tízmilliós gázfröccs ellenére sem produkált látványosan jobb eredményeket a szokásosnál (az Alapjogokért központ viszont igen!); így aztán az Orosz hírek aránylag lazán húzta be ezt a hónapot is. Mondjuk ők legalább egyenesen vállalják, hogy Putyin oldalán állnak, míg a többiek jellemzően intenzív mismásolás mögé rejtik ezt.

InterakciókPosztok száma
1.Orosz hírek850 000483
2.Deák Dániel / Megafon714 000410
3.Nyugati fény555 000995
4.Elemi329 000888
5.Aki Orbán ellen van, az velünk van317 000433
6.Bohár Dániel / Megafon305 000172
7.Gond-olkodó299 0001113
8.Alapjogokért központ285 000124
9.888.hu228 000679
10.Vadhajtások220 0001074▼▼

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!