Fekete zsákot húztak magukra a Parlamentnél, így tiltakozott harminc szervezet a szociális törvény módosítása ellen

2022. november 22. – 16:32

Fekete zsákot húztak magukra a Parlamentnél, így tiltakozott harminc szervezet a szociális törvény módosítása ellen
Fotó: Melegh Noémi Napsugár

Másolás

Vágólapra másolva

„Szívhang” címmel hirdetett meg „hangos tiltakozást” harminc szociális szervezet és a Civil Bázis nevű politikai mozgalom kedd délutánra a Parlamenthez. A tiltakozást akkor tartották, amikor az Országgyűlés megszavazta a szociális törvény módosítását, amivel az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállalna rászoruló állampolgáraiért.

A keddi tiltakozást szervezők szerint a módosítás „szellemisége és tartalma egy szociális krízis, egy talán soha nem látott válság idején a jó kormányzással, a jó erkölccsel teljes mértékben szemben áll. Ezért az egykori és leendő áldozatokért, a szociális szakma ellehetetlenítése miatt, szolidaritásunk jeléül a déli harangszótól, 12 órától kezdődően, a jellegzetes szívhangot, különleges feldolgozásban hangosítjuk ki”. A leírás szerint déltől négyig bárki vihetett mécsest, virágot, táblát, amivel kifejezte a szolidaritását.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Helyszínen lévő tudósítónk szerint az esemény végére, a rövid tiltakozó flashmobra körülbelül harmincan gyűltek össze a Kossuth téren, ők fekete zsákokkal, egyfajta hullazsákokkal a kezükben álltak össze a Parlament lépcsője előtt, majd belebújtak ezekbe a zsákokba, és lefeküdtek a földre, közben hangszórón keresztül szívdobbanásokat játszottak le.

Kovács Vera, az Utcáról Lakásba! Egyesülettől ezután arról beszélt, ahelyett, hogy az állam biztosítaná a szociális jogokat, önmagát sorolja utolsó helyre a segítők sorában, de azt nem tudják, ez a gyakorlatban pontosan „mit fog hozni az emberek számára”, mondta. Kovács szerint az egészségügyi törvény módosítása is érinti az itt megjelent szakmák képviselőit, ha az elfekvős ellátást hozzájuk sorolják át.

Ezután felolvasta a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének levelét, amiben arról írtak, a kormány a törvénymódosításról nem egyeztetett szakmai szervezetekkel, „a kormány a szociális támogatást kommunista örökségnek bélyegezte”.

A törvénymódosítás ellen már az LMP is tüntetett hétfőn a Parlamentnél, a párt szerint az állam ezzel leráz magáról minden felelősséget, és nem hajlandó kellő részt vállalni a szociális biztonság megteremtésében, ami szerintük teljességgel elfogadhatatlan, különösen olyan időkben, amikor súlyos energia- és szociális válság sújtja a családokat.

Kovács Vera a tiltakozáson – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kovács Vera a tiltakozáson – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Miről szól a törvénymódosítás?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közös javaslata alapjaiban írja át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A 160 oldalas salátatörvénybe elbújtatott módosítás szerint az állam ezentúl csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a család és az önkormányzat is kudarcot vallott.

A módosítás azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa. Egészen eddig az állam és az önkormányzat feladata volt ez. A Törvényalkotási Bizottság csütörtökön némileg finomította a szöveget, most már az szerepel ebben, hogy „mindenki felelős önmagáért”, de a lényegen ez nem változtat. Szintén lényeges elem, hogy módosítás értelmében a családoknak képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük lesz segíteni a hozzátartozójukon. Korábban általánosságban írt a törvény a család felelősségéről.

Azt mindenki csak találgatja, mi indokolja a szociális törvény átírását egy közelgő válság előtt, milyen gyakorlati következményei lesznek a szociális ellátásokra nézve.

A szociális törvény módosítási javaslatáról október végén vitázott a parlament, a reggel kilenckor kezdődő ülést csak huszonkét órányi vitát követően tudták lezárni, miután az ellenzék néhány képviselője folyamatos felszólalásokkal tartotta életben. A szociális törvény javasolt módosítása miatt az LMP október végén az Alkotmánybírósághoz fordult.

A törvénymódosítás részleteiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, a módosítás hátteréről és időzítéséről pedig ebben a cikkünkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!