Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény módosítása miatt

2022. október 30. – 12:03

Másolás

Vágólapra másolva

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a szociális törvény javasolt módosítása miatt – jelentette be Bakos Bernadett, az LMP képviselője vasárnap. Bakos elmondta, az elmúlt héten 22 órán át tartották fenn a fenti módosítást is tartalmazó salátatörvény általános vitáját, hogy megtudják a kormánytól, mért éppen most akarják megváltoztatni a szociális ellátás rendjét, és miért jelentenék ki, hogy elsősorban az egyénre terhelnék a felelősséget, és csak a legvégső esetben lépne be az állam. Miért fontos ez most egy szociális válság kezdetén, és miért pont egy 160 oldalas salátatörvénybe elrejtve jelentik ezt ki – teszi fel a kérdést Bakos.

A képviselő szerint a kormány ezzel azt mondja ki, hogy a saját szociális biztonságáért elsősorban az egyén a felelős, ha ő ezt nem tudja megoldani, akkor a hozzátartozói, a családja, utána az önkormányzatok, aztán a civil szervezetek és csak legvégső soron segít az állam.

Azt üzeni ezzel a kormány, hogy nem tudja és nem is akarja segíteni a rászorulókat a jelenlegi helyzetben, szociális és energiaválság idején

– fogalmazott Bakos, aki szerint talán mindenki egyetért abban, hogy ez túl fontos kijelentés ahhoz, hogy egy salátatörvényben rendelkezzenek róla, és együtt tárgyalják például a büntetés-végrehajtási intézmények telephelyeinek megnevezésével. Erről hónapokig kellene intézményekkel és a társadalommal egyeztetni, mondta Bakos.

Hozzátette, hogy elvi szinten sem értenek egyet azzal, hogy a kormány folyamatosan a rászorulókat hibáztatja a helyzetük miatt. Az LMP szerint ez elfogadhatatlan, így minden eszközzel megmentenék a szociális ellátórendszert: hiszen most több segítségre lenne szükségük a rászorulóknak, és ez az állam feladata, mondta.

Ezért a törvény felülvizsgálatát kérik az Alkotmánybíróságtól, és a többi pártot is arra kérik, hogy támogassák őket ebben a kezdeményezésükben.

Csütörtök reggel hétig felszólalásokkal tartották életben a szerda reggel 9 óta zajló ülést, és így az obstrukciót egyes ellenzéki képviselők. Az LMP parlamenti képviselőcsoportja, valamint a Párbeszéd-frakció vezetője, Tordai Bence, és tagja, Jámbor András az élő közvetítés alapján még cikkünk megjelenésekor is kitartott az obstrukció mellett. Az obstrukciót a parlament honlapján élő közvetítésben lehetett követni.

A szociális törvény vitája szerda reggel kilenckor kezdődött a parlamentben, az ellenzéki képviselők folyamatos felszólalásai miatt azonban éjjel sem lehetett azt lezárni. A kormánypártok részéről nagyrészt Rétvári Bence és Nacsa Lőrinc reagált az ellenzéki képviselők felszólalásaira, többnyire gyurcsányozással.

A módosítás úgy írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak.

A módosítás azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, amire eddig nem volt példa.

Szintén lényeges elem, hogy módosítás értelmében a családnak kötelessége lesz segíteni a hozzátartozóján, amennyiben az önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. Korábban általánosságban írt a család felelősségéről a törvény. A módosítás hátteréről és időzítéséről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A törvénymódosítást egy több mint 160 oldalas salátatörvénybe elrejtve nyújtotta be Semjén Zsolt és Pintér Sándor kedden.

„Eddig is éhen lehetett halni ebben az országban, de most törvénybe is írnák”

– mondta a Telexnek Szikra Dorottya szociálpolitikus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa. Mindenki csak találgatja, hogy mi indokolta a törvénymódosítást egy közelgő válság előtt, és hogy milyen gyakorlati következményei lesznek a szociális ellátásokra nézve. Ezekre kerestük a választ a szakemberrel készült interjúnkban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!