Eddig is éhen lehetett halni ebben az országban, de most törvénybe is írnák

• A kormány alapjaiban írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A módosítás szerint az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, az állam csak végső esetben segít a rászorulókon, amikor már a családtagok, az önkormányzat és a karitatív szervezetek is kudarcot vallottak.
• A módosítás lényeges eleme, hogy ezentúl a családnak kötelessége lesz segíteni a hozzátartozókon, amennyiben önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Korábban általánosságban írt a törvény a család felelősségéről.
• Mindenki csak találgatja, hogy mi indokolta a törvénymódosítást egy közelgő válság előtt, és hogy milyen gyakorlati következményei lesznek a szociális ellátásokra nézve. Szikra Dorottya szociálpolitikussal, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársával kerestük a választ ezekre a kérdésekre.

Mit gondol, mi indokolhatja a törvénymódosítást, amiről a parlamentben aligha lehetett érdemi vita, még ha több mint 22 órán át obstrukciót is rendezett miatta az LMP és Párbeszéd? Miért pont most, egy közelgő válság előtt írják át ezeket a részeket?

Csak találgatni tudunk, hogy mi indokolta a változtatást. Érdemes arra is kitérni, hogyan született meg ez a törvénymódosítás. A szociális területre is jellemző, hogy a kormány mindenféle társadalmi vita és egyeztetés nélkül hoz meg fontos törvényeket. Egy teljesen más témáról szóló salátatörvényben rejtenek el egy ilyen fontos változtatást. Hiányzik a transzparencia, ami egy autokratizálódó államtól szinte már természetes. Maga a törvénymódosítás szerintem paradigmatikus váltást jelent, amin azt értem, hogy a rendszer logikáját igyekszik megváltoztatni. Tehát nem arról van szó, hogy az állam valamiből többet vagy kevesebbet ad szociális ellátás címén. Hanem a szociális gondoskodás logikáját változtatja meg. Ez mégiscsak egy olyan fajsúlyú ügy, amit fontos lett szélesebb körben megvitatni.

Milyen gyakorlati változások következhetnek a módosításból? Milyen hatással lehet a szociális ellátásra?

Szerintem többféle változtatás készül, kormányzati szereplők megszólalásaiból is erre lehet következtetni, ha a sorok között olvas az ember. A szociális törvényben szereplő öregséginyugdíj-minimumot szociális vetítési alapra írták át. Ez az a bizonyos nyugdíjminimum, aminek összege 2009 óta nem változott, és amihez viszonyítva határozzák meg a szociális juttatásokat is. A nyugdíjminimum és a vetítési alap különválasztása szerintem arra utal, hogy vissza akarják vágni a rászorulóknak járó segélyeket. Azért gondolom, hogy nem növelni akarják, mert a Fidesz-kormányok alatt még nem volt példa a segélyezés bővítésére. A Fidesz szociálpolitikájának az az egyik alapelve, hogy munka nélkül egy fillért se adjunk a rászorulóknak. Legalábbis azoknak a szegényeknek nem, akiket munkára lehet fogni.

Paradigmatikus változásnak nevezte a törvénymódosítást, de ha megnézzük a Fidesz-kormányok társadalompolitikai intézkedéseit az elmúlt bő 12 évből, akkor azokból logikusan következik a mostani módosítás.

Valóban következik az eddigiekből, ilyen értelemben tehát inkább egy fokozatos változásról van szó. A szociális törvényt komoly viták után fogadták el 1993-ban. Ebben rögzítették azokat a szociális szolgáltatásokat és juttatásokat, amiket az önkormányzatok kötelessége nyújtani, cserébe normatívát kapnak az államtól. Magyarán közös felelősségük volt az önkormányzatoknak és az államnak. Előbbinek végrehajtási, utóbbinak finanszírozási. A mostani módosítás ezt a logikát fordítja meg: nem az állam feladatát, hanem az egyénét és a családét definiálja elsősorban, ezért mondom, hogy ez egy paradigmatikus változás.

Azzal, hogy az egyén felelőssége lesz a szociális biztonság megteremtése, azt mondják, hogy nem strukturális problémák állnak a szegénység mögött. Nem mindenütt előforduló problémákról van szó, amit például egy gazdasági válság okoz. Az állam pedig leveszi róluk a kezét, jöhetnek a családtagok. Természetesen eddig is működött, hogy az ember segített a hozzátartozóinak. De mi van akkor, ha például egy idős ember nem tudja kifűteni a lakását, vagy nem tudja kifizetni a rezsit? A családnak kell majd kifizetnie helyette? Vagy ha a család másik városban, esetleg másik országban él, akkor is kötelezni fogják őket, hogy menjenek oda, és vágják fel az idősnek a tűzifát? És felelősségre lehet vonni őket, ha nem teszik meg? Ki fogja mindezt nyomon követni, ellenőrizni?

Ez következik a törvénymódosítás logikájából, de a szövegből nem derül ki, pontosan mit értenek azon, hogy önhibáján kívül, vagy hogy a hozzátartozóknak kötelességük segíteni.

Itt tulajdonképpen az érdemesség kérdéséről van szó: kik azok a szegények, akik érdemesek az állam segítségére? Hagyományosan a kisgyermekes anyákat, a súlyos betegeket, az időseket és fogyatékossággal élőket szokták ide sorolni. Szerintem a törvénymódosítás is valami ilyesmire fut majd ki. A Fidesz logikája szerint ők lesznek az érdemes szegények. Azok a rászoruló felnőtt férfiak és nők, akik képesek dolgozni, pedig az érdemtelenek. Ezt a fajta gondolkodásmódot már a közmunkaprogram felduzzasztásával behozta a Fidesz.

Ha jól értem, akkor lesznek az érdemes szegények, például a rokkantak, fogyatékossággal élő személyek, idősek, és ők ezentúl is számíthatnak az állam segítségére.

Aggódom, hogy még ők sem kapnak majd automatikusan állami ellátást. Gondolkodtam, hogy volt-e a mostanihoz fogható lépés a Fidesz-kormányzás elmúlt 12 évéből. A 2013-as temetkezési törvény jutott eszembe, amit szerencsére nem hajtottak végre. Ebben az állt, hogy az állam adja a sírhelyet és a koporsót, cserébe az embereknek részt kell venniük a hozzátartozójuk eltemetésében, a halott előkészítésétől a sírásásig. Tehát itt is egy hasonló gondolatot látok: legyen ott fizikailag a családtag, gondoskodjon a nehéz helyzetbe került hozzátartozójáról, és akkor talán érdemessé válik az állam segítségére.

Mi lesz azokkal, akik mélyszegénységben élnek, olyan helyen, ahol csak közmunka van, és nem tudják kifizetni a megnövekedett gáz- és villanyszámlákat, vagy a drága tűzifát? A módosítás szerint rájuk lehet majd azt mondani, hogy ez az ő hibájuk?

Ebben a helyzetben végképp azt mondja az állam, hogy „mosom kezeimet”. Eddig is ezt mondta egyébként, csak nem ilyen explicit módon. Manapság a munkanélküliek kétharmada nem kap semmiféle pénzbeli ellátást az államtól, százezrek hullottak ki a rendszerből az elmúlt évtizedben. És a gazdasági helyzet csak romlani fog, tényleg lesznek, akik nem fogják tudni kifűteni a lakásukat. Az egymást követő válságok miatt Európában sok szó esik mostanában a szociális minimumjövedelemről. Az Európai Bizottság épp szeptember végén jött ki egy ajánlással, amely részletes javaslatot tesz a tagországoknak ennek szabályozására.

Ez kvázi olyasmi lenne, mint az alapjövedelem, csak rászorultsági alapon?

Igen, egy olyan típusú segélyről van szó, amit minden rászorulónak meg kell kapnia. Szinte az összes európai országban létezik ehhez hasonló szociális minimum. Magyarországon viszont olyan szorosan kötik a segélyt a közmunkában való részvételhez, hogy aki emiatt kiesik belőle, az teljesen ellátás nélkül maradhat. Abszurd, hogy pont akkor írják ezt bele a szociális törvénybe, amikor rekordokat dönt az infláció, elszállnak a rezsiköltségek, és nincs elég tűzifa. Ebben a helyzetben azt mondja ki az állam, hogy nagy baj közeleg, de a hozzátartozók, az önkormányzatok vagy a karitatív szervezetek hibája lesz, ha valakiről nem gondoskodnak, és, mondjuk, megfagy.

Eddig is éhen lehetett halni ebben az országban, most még törvénybe is írnák.

Ön szerint gyakorlati következményei is lesznek a módosításnak. Lehet-e esetleg spórolási szándék a módosítás mögött, azaz még tovább faragnának a szociális kiadásokon?

Logikus lenne a kormány részéről, hiszen eddig is következetesen csökkentette a szociális szolgáltatásokra, az egészségügyre és az oktatásra fordított összegeket. GDP-arányosan is egyre kevesebbet költ a magyar állam szociális kiadásokra, 2019-ben 16 százalék volt ez az arány, míg 2009-ben még 22 százalék, miközben azt látjuk, hogy a csokon és a családi adókedvezményen keresztül jelentős összegekkel támogatta a jobb helyzetű, gazdag családokat. Összességében tehát nem lehet azt mondani, hogy a Fidesz-kormányok a szociálpolitika minden ágát leépítették volna. Alulról vágtak nagyot, középre és fölfelé pedig soha nem látott mértékben osztottak.

Európában van még olyan ország, amelyben ennyire nyíltan kimondja az állam, hogy csak akkor segít a rászorulókon, ha nagyon muszáj?

Nem tudok róla, de nem tartom valószínűnek. Németországot tudom ellenpéldaként felhozni. Egy, a magyarnál sokkal kevésbé szekuláris országban az állam az alkotmányban rögzíti, hogy felelőssége van ezen a téren. Sőt, alkotmánybírósági döntések alapján még azt is meghatározták, hogy mekkora az az összeg, amit minden rászorulónak meg kell kapnia. Egyszóval nagyon nem jellemző ez a gondolkodás Európában, de a világon máshol sem.

A Fidesz megközelítése, ami az egyén felelősségét hangsúlyozza és az államét minimalizálja, szélsőségesen liberálisnak vagy akár neoliberálisnak is tekinthető.

Miközben egyre több hírt lehet arról olvasni, hogy a nyugati országok hogyan próbálják támogatni a lakosságot az elszálló energiaárak miatt.

A Covid alatt is azt láttuk, hogy az egyébként liberális vagy konzervatív elveket valló kormányok is megmozdultak, hogy támogassák a bajbajutottakat, és ezeket az ellátásokat később is megtartották. Például Lengyelországban sok év után kiterjesztették a munkanélküli-ellátást, és az összegét is növelték, az egyéni vállalkozóknak egyösszegű támogatást fizettek. Magyarország megint nem ebbe az irányba ment, semmilyen készpénzes támogatást nem fizetett azoknak, akik a Covid miatt elvesztették a munkájukat. A 2009 utáni válság után drasztikusan csökkentették a munkanélkülieknek járó ellátásokat, ami nemcsak hogy szembe ment az európai szociális modellel, de az adott helyzetben kegyetlenségnek tűnt, és teljesen nélkülözte a szolidaritás gondolatát. Részt veszek egy nemzetközi projektben, ami azt vizsgálja, hogy a jobboldali populista kormányok vezetése alatt – például Argentínában, Oroszországban, Törökországban – milyen szociálpolitikai intézkedéseket hoztak a Covid alatt. Az derült ki, hogy Magyarországon kívül minden országban meglepően bőkezű volt az állam azokkal, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat. Tehát nemcsak a munkáltatókat támogatták, mint nálunk, hanem azokra is figyeltek, akik a munkanélkülivé váltak.

Vagyis a Fidesz még a hasonló ideológiát képviselő kormányokhoz képest is külön utas társadalompolitikát folytatott?

Igen, már a 2009-es válságnál is így volt, de most egy még szélsőségesebb irányba mozdultak el ezzel a törvénymódosítással.

A kormány érvelhet azzal, hogy az állam nem vonul ki a szociális ellátásból, hiszen ugyanúgy odaadja ezentúl is a normatívát az önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményeknek.

Nem sok jót sejtek, de majd akkor látjuk, mi van a módosítás mögött, ha megjelennek a végrehajtási utasítások. Ami már a törvénymódosítás szövegéből kiderül, az az, hogy az eleve nehéz helyzetben lévő családokra raknának egy újabb óriási terhet azzal, hogy elvárják a személyes gondoskodást. Amit sokszor még akkor sem könnyű megoldani, ha az embernek van pénze, és meg tudja fizetni a segítséget.

Látjuk azt, hogy az idős- vagy a fogyatékkal élő gyerekek ellátása sokszor a családok nyakába szakad, és most még több terhet pakolnának rájuk. Ez a módosítás mennyiben mond ellent a kormány családbarát imázsának?

A premodernitásban, amíg nem vált el egymástól a családi élet és a munka, természetes volt, hogy a nagycsalád tagjai gondoskodtak egymásról. A városiasodással, iparosodással ez felbomlott. Az 1600-as években született az első olyan törvény Angliában, amely kimondta, hogy a helyi tehetőseknek kell gondoskodniuk a rászorulókról. Magyarországon a századfordulóra tesszük az első törvényeket, amelyek kimondták, milyen kötelességei vannak az államnak a gyerekvédelemben és a szociális gondoskodásban.

Visszatérni ahhoz a gondolathoz, hogy elsősorban a család dolga gondoskodni a rászorulókról, nagyjából százhúsz évnyi visszalépést jelent.

Az tehát, hogy az államnak igenis dolga van a rászorulók, az elesettek támogatásában, nem a kommunista idők csökevényes gondolkodása, mint ahogyan Fülöp Attila államtitkárállítja. Azt is tudjuk, hogy a Fidesz csak bizonyos családokat támogat. Azok, amelyek nem férnek bele az általuk elképzelt, ideálisnak gondolt családképbe, azok rég kiszorultak a kormány családpolitikájából, nem férnek hozzá az egyébként bőkezű támogatásokhoz. Fontos hangsúlyozni, hogy amikor a család felelősségéről van szó, akkor elsősorban női családtagok további terheléséről beszélünk. A gondoskodási munkát többnyire a „szendvicsgenerációhoz” tartozó, középkorú nők végzik, akik közül sokan emiatt kiszorulnak a munkaerőpiacról.

Ez a módosítás is a nők nem fizetett gondoskodó munkájára épít. Ezzel egyúttal szembemegy a Fidesz azon törekvésével, hogy minél több nő dolgozzon. A jobb anyagi helyzetben lévő családok ezentúl is meg fogják tudni oldani, hogy ápolót fogadjanak például a demens idős vagy fogyatékossággal élő családtag mellé. Azok lesznek nagy bajban, akik ezt nem tehetik meg.

Ezek fényében mit gondol Orbán Viktor azon kijelentéséről, miszerint Magyarország minden válságból erősebben jött ki, mint ahogyan belement?

A kereszténydemokrata gondolattal is szembe megy, ha a válsághelyzetben az állam elengedi a leginkább rászorulók kezét, és nem a szolidaritást, hanem az egyén felelősséget hangsúlyozza. Ha szigorúan gazdasági szempontból nézzük, akkor is komoly lehetőséget szalasztott el az ország az elmúlt tizenkét évben, hiszen ahelyett, hogy az állam befektetésként gondolna a szociális területre vagy az oktatásra, inkább kivonul onnan. Ez aláássa annak esélyét, hogy Magyarország egy gazdaságilag erősebb, innovatívabb országgá váljon a jövőben. Nem szabad eltagadni, hogy voltak, akik gyarapodtak az elmúlt években, egy egészen széles rétegről van szó. A társadalom alsó rétegeit viszont beleragasztotta ebbe a kirekesztett állapotba a Fidesz.

A Fidesz-kormányok szociálpolitikai intézkedéseivel foglalkozó 2018-as tanulmányában van egy Orbán-idézet, aminek az a lényege, hogy a nyugati jóléti állam egy kudarc, nem versenyképes, ezért nekünk munkalapú társadalmat kell építenünk. Ebben már ott van a mostani módosítás előképe.

Orbánnak van egy erős elképzelése arról, hogyan nézzen ki a magyar társadalom; a kormányzati intézkedésekben is ez köszön vissza. Minél nagyobb keresetű valaki, annál több támogatásra számíthat az államtól, és fordítva. A munkaalapú társadalom egyik történeti előzménye maga a szocialista rendszer, amelyben ugyanúgy minden szociálpolitikai ellátás munkaviszonyhoz volt kötve. Különbség persze, hogy akkor kötelező foglalkoztatás volt, és rendelkezésre álltak a munkahelyek. A szocialista társadalom tehát egy munkaalapú társadalom volt. Orbán ehhez nyúl vissza, amikor azt mondja, hogy nem nyugati jóléti államot kell építenünk.

Igaza van Orbánnak abban, hogy a nyugati jóléti államok már nem versenyképesek?

A nemzetközi fórumokon az hangzik el, hogy a példátlan válságsorozat miatt meg kell erősíteni az eddig meglévő jóléti rendszereket, és új típusú ellátásokat kell bevezetni. Nem azon megy a gondolkodás, hogyan vonulhatna ki az állam erről a területről. Együtt dolgozom egy nemzetközi szakértőkből álló csapattal, ami azt vizsgálja, milyen kihívások elé állítják a válságok az európai jóléti államokat. Nem hittek a fülüknek a kollégáim, amikor elmondtam nekik, mire készül a magyar kormány egy újabb nagy válság előtt.