Bécs eddig 38,3 millió eurónyi rezsitámogatással segített

2022. július 14. – 14:31

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sok európai ország igyekszik beszállni a háztartások rezsiköltségeibe. Bécs konkrétan pénzt juttat a rászorulóknak, meg a nem is annyira rászorulóknak.

Kedvezőbb ár, alacsonyabb forgalmi adó, pénzbeli szubvenció – eltérő módszerekkel segítenek a környező országok a magas energiaköltség miatt nehéz helyzetbe kerülő háztartásoknak. A három módszerre sorban Magyarország, Lengyelország és Ausztria ehet a példa.

Mint azt Bécs városa közölte, több mint 190 ezer bécsi háztartás már meg is kapta a korábban megígért 200 eurós rezsitámogatást. Az egyszeri hozzájárulást automatikusan utalták a legszegényebbeknek.

„Az árak emelkedését azok érzik meg először, akiknek amúgy sem könnyű az élete. Mivel ezeknek az embereknek is ki kell fizetniük a számláikat, Bécs – az osztrák tartományok közül elsőként – segít nekik tompítani az áremelkedések hatásait”

– mondta Peter Hacker szociális ügyekért felelős városi tanácsnok annak kapcsán, hogy Bécs 191 545 háztartás számára már át is utalta a 200 eurós rezsitámogatást.

Ez összesen 38,3 millió eurónyi kifizetést jelent a legszegényebbeknek.

A rezsitámogatást automatikusan kapták meg azok, akik munkanélküli járadékra, lakhatási hozzájárulásra vagy vészhelyzeti segélyre jogosultak. Azok, akik közülük gyermeküket egyedül nevelő szülők, még július folyamán további 100 eurót kapnak – szintén automatikusan. Ez a támogatás várhatóan mintegy 13 ezer bécsi családon segít majd. Mintegy 42 ezer egyszülős, szintén rossz anyagi körülmények között élő háztartás pedig augusztustól igényelhet támogatást a várostól.

Bécs emellett az úgynevezett Energiabónuszon is dolgozik, ami mintegy egymillió bécsinek jelent majd könnyebbséget. Az egyszeri, 200 eurós támogatást nemcsak a nehéz anyagi helyzetben élők igényelhetik majd, hanem minden Bécsben bejelentett lakos. Így a támogatásból a bécsiek kétharmada, a középosztály is részesülhet.

Bécs folyamatosan figyeli az energiaárakat és biztosítja, hogy a bécsi lakosok a lehető legkedvezőbb áron jussanak áramhoz. Az osztrák főváros energiaszolgáltatója, a Wien Energie részletfizetési ajánlatot dolgozott ki mindazok számára, akiknek problémát jelenthet a távhő-, az áram- és a gázszámla kifizetése és kikapcsolási moratóriumot hirdetett az elkövetkező téli hónapokra.

Bécs azt is vállalta, hogy lemond az energiaszolgáltató idei és jövő évi osztalékáról. Helyette a Wien Energie köteles az összeget a lakossági energiaárak csökkentésére, illetve olyan fejlesztésekre fordítani, melyek az energiaátállást segítik elő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!