Deutsch a szankciókról: A katasztrófától meg tudtuk óvni magunkat, a negatív következményektől sajnos nem

2022. november 9. – 07:40

Másolás

Vágólapra másolva

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője kedden Nagykátán tartott lakossági fórumot, ahol többnyire arról beszélt, hogy a magyar kormány miért tartja elhibázottnak az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankciós politikáját. A fórum előtt Deutsch a 444 kérdésére azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a kőolajembargóra vonatkozó kivétel elérésével „meg tudta védeni az eminens magyar érdekeket,

de nem tudta megóvni Európát egy önsorsrontó döntéstől”.

Deutsch szerint az orosz kőolajra kivetett EU-s szankció súlyos következményekkel járt az európai gazdaság szempontjából. „Ez a negatív következmény érződik Magyarországon is. Tehát a katasztrófától meg tudtuk óvni magunkat, a súlyos negatív következményektől pedig sajnos nem” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy mit kéne tenni a harci cselekmények befejezése érdekében, Deutsch azt válaszolta, hogy a háború csak fegyverszünettel, majd béketárgyalással és valamilyen megállapodással fejezhető be. „2014-ben (a Krím orosz megszállása és annektálása után) Franciaország, Németország, maga az Európai Unió kőkemény diplomáciai lépéseket tett, tárgyalásokat kezdeményezett, és ennek megállapodás lett a vége. (…) Tehát nyolc esztendővel ezelőtt az Európai Unió erre képes volt erre, (…) most miért nem tudja ezt tenni az Európai Unió?” – mondta Deutsch.

Azt ugyanakkor már nem tette hozzá, hogy az akkori harci cselekményeket többé-kevésbé lezáró minszki egyezmények előzménye az volt, hogy az ukrán haderő 2014 augusztusában és szeptemberében súlyos, döntő vereséget szenvedett az ilovajszki csatában.

Deutsch a kétórás fórumon leszögezte, hogy „minden félreértés elkerülése végett” elítéli Oroszországot és a háborút. Az EP-képviselő szerint az EU-s szankciókkal valójában csak az amerikaiak és a kínaiak nyernek. „De akkor miért szavazta meg Orbán a szankciókat?” – tette fel a kérdést Deutsch. Érvelése szerint nem is szavazta meg, legalábbis az olajembargót addig nem, amíg a kormány ki nem harcolta, hogy Magyarország kedvezményt kapjon. Ahhoz viszont Magyarországnak nem volt elég ereje, hogy a többi 26 uniós országot eltántorítsa a rossz döntéstől, ami végül is közvetve minket is sújt – vélekedett Deutsch a 444 beszámolója szerint.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!