Elindult a felszámolás a Tungsramnál, 750 dolgozót bocsátanak el

2022. november 8. – 14:22

Másolás

Vágólapra másolva

A hétfőn elutasított csődeljárási ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság egyelőre folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.

Mint arról hétfőn beszámoltunk, sikertelen volt a Tungsram csődeljárási tárgyalása a hitelezőkkel, miután az Eximbank, mint legnagyobb hitelező nem fogadta el a Tungsram adósságrendezési ajánlatát, „és az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség”.

A tavasszal elrendelt csődeljárásban rendelkezésre álló hat hónapos törvényi határidő november közepén járt le, és miután nem született meg a csődegyezség, megkezdődik a cég felszámolása, amit a bíróság hivatalból rendel el. A vállalat szándékai szerint a felszámolási eljárás alatt tovább folytatja a működését, de a jogszabályi előírások miatt kedden 750 ember csoportos elbocsátását jelentette be az illetékes munkaügyi hivataloknál – derül ki a Tungsram közleményéből.

Tavasszal, nem sokkal a választások után derült ki, hogy súlyos gazdaság problémák vannak az állam által stratégiai partnernek tekintett Tungsramnál. A vállalat előbb ezres nagyságrendű leépítést jelentette be az ország több településén jelen lévő üzemeiben, majd május elején csődvédelmet kért és kapott.

A vállalat korábban összesen 1600 ember elbocsátását tervezte – két településen már április végén bejelentették a csoportos létszámleépítést –, június végére ez 1800 főre nőtt. A legtöbbet, 700 dolgozót a nagykanizsai gyárból terveztek elküldeni (Újpesten 400 főt, Kisvárdán 276 főt, Hajdúböszörményben 170 főt, Zalaegerszegen pedig 60 főt érintett az eredeti elképzelés szerint ez elbocsátási hullám). A főváros az 1600-ból ezer embernek fel is ajánlott munkát még tavasszal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!