Árnyékból tüntetnek az ellenzéki pártok október 23-án

2022. október 20. – 04:58

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor Zalagerszegen mond ünnepi beszédet, Toroczkai Lászlóék a Corvin-közben díszlövéssel emlékeznek az 1956-os forradalomra. A Mi Hazánkon kívül egyik párt sem tart idén rendezvényt október 23-án. Dobrev Klára utcára hívta ugyan a magyarokat, de a DK nem szervez demonstrációt, mert nem szeretnék gyengíteni a tanártüntetést. A többi ellenzéki párt is a diákok megmozdulásához csatlakozik. Az MSZP társelnökei Nagy Imre szobránál koszorúznak, a Momentum elnöke online mond beszédet. Így készülnek a pártok vasárnapra.

„Csendben vagy határozottan, de utcára, magyar! Jövő vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket! Aki tud, tüntessen, akinek ez nem lehetséges, menjen ki az utcára sétálni és beszélgetni, barátokkal, idegenekkel!” – utcára hívta a magyarokat Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője október 23-ára.

A DK azonban nem jelentett be máig tüntetést vagy más rendezvényt a nemzeti ünnepre. Jelen állás szerint a fővárosban egyetlen nagyobb megmozdulás lesz vasárnap: az ADOM Diákmozgalom és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hirdetett meg újabb szolidaritási tüntetést a tanárok mellett. Délután 16 órakor a Kálvin téren lesz gyülekező, majd a Műegyetem rakpartra vonulnak át a résztvevők.

Megkérdeztük a DK-t, hogy miért nem szervez a párt demonstrációt, ha Dobrev arra biztatja követőit, hogy mutassák meg együtt: „a megadás helyett a küzdelem útját” választják. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy szerintük nem lenne-e feladata egy pártnak, hogy tüntetést szervezzen, miközben szavaik szerint „hatalmas bajban van Magyarország”.

„Amennyiben, ahogy Ön írja, saját tüntetést szerveztünk volna október 23-ára, akkor most Ön és a Telex azt kérdezné, hogy egy országos nagy civil tüntetésre a DK miért szervez saját tüntetést. És miután a DK rendelkezik a legnagyobb ellenzéki tömeggel, nem gondoljuk-e, hogy ezt a tömeget a közös ügy érdekébe kellett volna állítanunk, és nem szétaprózni azt, gyengítve ezzel a civilek törekvéseit” – fogalmaztak levelükben, amelyet úgy folytattak:

„De tudtuk azt is, hogy ha nem szervezünk saját tüntetést, akkor a Telex azt fogja kérdezni, hogy nem lett volna-e ez kötelező feladatunk”.

A DK sajtóirodájától hozzátették, azt szeretnék, „ha minél sikeresebbek lennének a már meghirdetett civil tüntetések a nemzeti ünnepen, kiváltképp a diákok által szervezett budapesti tüntetés”, ezért arra biztatják támogatóikat, hogy vegyenek részt ezeken a demonstrációkon.

Márki-Zay Péter szerint a DK megpróbálja kisajátítani és politikai színezetet adni a diákok és tanárok tüntetésének azzal, hogy Dobrev Klára utcára hívta táborát. Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje állítja: az elmúlt napokban többen is felszólították a DK-t, hogy ne telepedjenek rá a tüntetésekre, és ő sem szeretné hagyni, hogy

„a Fidesz és a DK közös erőfeszítéssel pártos, pláne egypárti rendezvénynek állítsa be az ország közös ügyét”, az oktatást.

Hogy egy pártnak mi a szerepe ilyen helyzetben, arról az elmúlt hetekben kisebb vita alakult ki a DK és a Jobbik között is. Ander Balázs, a Jobbik alelnöke azt írta: több mint kontraproduktív „piócaként rátelepedni, valamint kisajátítani a pedagógusok és a diákok pártfüggetlen tiltakozási hullámát”, és ő is kérte a DK-t, hogy tartsa tiszteletben a civil kezdeményezés tisztaságát, és „ne tegyen több szívességet Orbán Viktor propagandagépezetének, amelyik gőzerővel igyekszik lejáratni a jogos követeléseken alapuló tiltakozó mozgalom hitelességét”.

Gyurcsány Ferenc szerint viszont ilyesmit kérni valójában hülyeség. A DK elnöke antiparlamentárisnak, antipolitikai populizmusnak tartja „azt kérni a nemzet megválasztott képviselőitől (akik a rendszer lényegéből fakadóan szinte kivétel nélkül pártpolitikusok), hogy ne foglalkozzanak közügyekkel, ne szólaljanak fel, ne tüntessenek, ne szervezzenek tanácskozást.”

Dobrev vasárnapi bejelentése ugyanakkor vitathatatlanul ügyes politikai húzás. Ha a legutóbbi diáktüntetésekhez hasonlóan ismét több tízezer ember megy utcára vasárnap Budapesten, a DK könnyen learathatja a politikai babérokat Dobrev felhívása és a tömeg esetleges – akár csak retorikai – összekapcsolásával. Mindeközben pedig nem kell kockázatot vállalniuk, hogy mennyien vennének valójában részt egy pártrendezvényen, miután tavaly az előválasztás után pár héttel meglepően kevesen mentek ki az ellenzéki pártok közös forradalmi megemlékezésére.

Csak a Mi Hazánknak lesz saját rendezvénye

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a többi ellenzéki párt hogyan készül október 23-ra, és tőlük is megkérdeztük: feladatuknak érzik-e, hogy demonstrációt szervezzenek a jelenlegi közhangulatban.

A Momentum nem tervez saját rendezvényt. „A párt tagjai és politikusai vasárnap helyben fognak megemlékezni az ‘56-os eseményekről és hősökről” – válaszolták lapunknak. Mint írták, azt érzik feladatuknak, hogy minél több magyarhoz eljuttassák a valóságot a jelenlegi helyzetről. A héten ezért több figyelemfelhívó akciót is indítottak. „Hétfőn az elszálló élelmiszerárakra, kedden pedig a Karmelita kolostor előtt, egy hangosbemondóval, Orbán Viktor hazugságaira hívtuk fel a figyelmet”, írták kampányukról. Október 23-án Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke tart online beszédet, majd pedig ők is

mindenkit arra buzdítanak, hogy „vegyen részt az oktatás ügyében szervezett tüntetésen, és álljon ki a magyar jövőért, a magyar oktatásért”.

Az MSZP az október 22-ei tisztújító kongresszusán tart egy rövid megemlékezést, majd 23-án a két társelnök koszorút helyez el a Nagy Imre szobornál. „Az MSZP egyetért a pedagógus szakszervezetek jogos követeléseivel, az oktatást nemzeti ügynek tekintjük” – írták. A szolidaritás és az összetartás ugyanis most a legfontosabb a szocialisták szerint, ezért ők is ott lesznek a vasárnapi diáktüntetésen.

Az LMP önálló megemlékezést tart október 23-án, majd a párt politikusai szintén csatlakoznak a demonstrációhoz.

Így tesz a Jobbik is, pontosabban a párt tagjai magánemberként. „Konzervatív pártként egy nemzeti értékeinket és hőseink örökségét ápoló független, modern Magyarországot kívánunk építeni, ezért idén október 23-án nem csak a bátorságról és hősiességről emlékezünk meg, hanem kiállásunkkal támogatjuk a tiltakozó pedagógusokat, diákokat és szülőket is” – írták a Telexnek.

Frissítés: A Párbeszéd országgyűlési és önkormányzati képviselői a választókörzetükben a helyi ünnepi megemlékezéseken, október 23-án, vasárnap délután a párt tagjaival és szimpatizánsaival közösen a pedagógusokért szervezett demonstráción vesznek részt – válaszolták cikkünk megjelenése után a Párbeszédtől.

Kedden Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója árulta el, hogy a kormánypártok (Fidesz-KDNP) idén nem tartanak központi ünnepséget, hanem helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről. Később kiderült, hogy Orbán Viktor a zalaegerszegi Mindszentyneum ünnepélyes átadásán fog beszédet mondani.

A pártok közül egyedül a Mi Hazánk Mozgalom készül saját rendezvénnyel. Délután 15 órától a Corvin-közben lesz megemlékezés, ahol Toroczkai László és Novák Előd országgyűlési képviselők mellett Pongrátz András 1956-os forradalmár mond beszédet, és díszlövés is lesz egy 1956-os ágyúval.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!