A Fidesz nem tart központi ünnepséget október 23-án

2022. október 18. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánypártok idén nem tartanak központi ünnepséget, helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről – mondta a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hagyományosan az október 23-i nemzeti ünnep fontos eseménye szokott lenni Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, amire tavaly a Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenet végén került sor. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak szűk körben vagy egyáltalán nem tartották meg az 1956-os megemlékezéseket.

Hollik reagált arra is, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke október 23-ra utcai tüntetésre hívta az embereket. „Tizenhat éve az utcán gyurcsányista kardlapokkal találkoztunk” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd még hozzátette: „Aztán a Gyurcsány-párt ne felejtsen el megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, miután azoknak a szellemi örökösei, akik vérbe fojtották a forradalmat.”

A miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan a Telex megkeresésére arról is beszámolt, hol lesz Orbán Viktor október 23-án, erről ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!