Parragh László: Várhatóan sajnos erősen nőni fog a munkanélküliség

2022. szeptember 20. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László a Portfoliónak adott interjút, amiben többen között beszélt a fennálló energiaválságról – aminek következtében az elnök szerint elkerülhetetlen itthon a munkanélküliség növekedése –, a vasárnapi boltzár kérdéséről és arról is, hogy ha Magyarország nem kapja meg az uniós pénzeket, akkor az tovább nehezíti az amúgy sem egyszerű magyar gazdasági helyzetet.

„Egész Európa recesszió előtt áll, ami alól Magyarország sem tudja kivonni magát, de ezt tompítani kell” – mondta a MKIK elnöke. A recesszió túlélésében a legfontosabb a működés megtartása, ezért a Széchenyi Kártya Program jövője a kulcskérdés, magyarázta Parragh László. A kamara javaslata a feldolgozóipar segítése, fenntartva a likviditást, megteremtve a technológiai átállás lehetőségeit, és át kell térni a hatékonyabb és zöldebb energiafelhasználásra. „Azt javasoljuk, hogy ehhez a megemelkedett működési költségeik, munkahelymegtartási törekvéseik állami támogatást kaphassanak, továbbá támogatott forrásokhoz juthassanak, hogy talpon tudjanak maradni.” Parragh László szerint ugyanis elkerülhetetlen a munkanélküliség növekedése. Szerinte nincs annyi pénz a költségvetésben, amit a munkahelyek megőrzésére lehetne fordítani.

„Várhatóan sajnos erősen nőni fog a munkanélküliség, ezt már nem lehet elkerülni. Ez sem ördögtől való, hiszen tudjuk, hogy a gazdaság sohasem állandó, a konjunktúra és visszaesés időről időre váltakozik. Nekünk azért kell most dolgoznunk, hogy a lefelé ívelő szakaszt a leggyorsabban képesek legyünk megállítani, és visszatérhessünk az újbóli fellendüléshez” – mondta.

A lehetséges kieső uniós pénzekre rákanyarodva Parragh László azt mondta, hogy ha az unió időben folyósítja a Magyarországnak járó forrásokat, akkor lehet kezelni a fizetésimérleg-hiányt. „Az is segítene, ha az ország megtakarításainak egy része euróban lenne, nagy gond, hogy ez nem így van. Számomra elképzelhetetlen, hogy kizárólag forintban finanszírozzuk magunkat” – tette hozzá a MKIK elnöke. Az Európai Bizottság az uniós költségvetés védelme érdekében, a jogállamiság elveinek magyarországi megsértései miatt nagymértékű pénzmegvonást javasol Magyarországgal szemben. Ez 7,5 milliárd euró, azaz mintegy 3000 milliárd forint blokkolását jelentené, ha azonban a magyar kormány november 19-ig végrehajtja a saját maga által tett vállalásokat, és ezt az Európai Unió Tanácsa is elfogadja, akkor nem lesz elvonás.

Parragh Lászlót az interjú során az inflációról is kérdezték, az elnök szerint egyelőre nincs olyan folyamat, „ami miatt drasztikusan alacsony szintre süllyedne az infláció, a kialakuló recesszión kívül”. Az infláció mértéke több mindenen is meglátszik: az elszálló élelmiszerárakon, az építőipari termékek drágulásán vagy akár az autópálya-matricák drágulásán is. A Portfoliónak a közelgő télről és fűtési szezonról is beszélt: szerinte a legfontosabb most, hogy a háztartások mérsékeljék az energiafogyasztásukat, és ha tehetik, ruházzanak be hatékonyabb fűtési rendszerbe és nyílászárócserébe. Parragh László az interjú végén azt is leszögezte, hogy „a MKIK-nak semmilyen javaslata nincs a vasárnapi nyitvatartás kapcsán”. Szerinte ebben a kérdésben a piac szabályozza önmagát, sokan csak később nyitnak ki vagy korábban zárnak be, hétvégén és hétköznap is egyaránt. A vasárnapi boltzár ötletét többen is pedzegetik az energia-veszélyhelyzet apropóján, ugyanis így sokat spórolhatnának az üzletek. „Ha a döntéshozó kéri, akkor természetesen meg tudjuk kérdezni a vállalatokat, hogy nyitva vagy zárva szeretnének-e lenni vasárnap, de ilyen kérés nem érkezett” – fejtette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!