Már tavasszal kérte az erdészeti államtitkár, hogy vegetációs időszakban is lehessen fákat kivágni

2022. augusztus 12. – 13:48

frissítve

Már tavasszal kérte az erdészeti államtitkár, hogy vegetációs időszakban is lehessen fákat kivágni
Farakások Bakonybél környékén 2018. január 6-án – Fotó: Farkas Melinda / MTI bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Már tavasszal, tehát jóval az energia-veszélyhelyzet kihirdetése előtt kérte az erdészeti államtitkár az agrárminisztert, hogy vegetációs időszakban is lehessen fát vágni – derül ki a birtokunkba jutott dokumentumból. Zambó Péter a márciusi keltezésű minisztériumi feljegyzésben arról írt, hogy a fapiac a Covid után keresleti piaccá alakult át, megcsappantak az országban a fakészletek, ezért felül kell vizsgálni a kitermelést akadályozó természetvédelmi korlátozásokat.

A múlt heti, nagy port kavart rendelet, amellyel a tűzifa biztosításához a fakitermelést ösztönözné a kormány, több lényeges ponton is természetvédelmi alapvetésekbe gyalogol bele. Ezek közül a legnagyobb hangsúlyt a felújítás nélküli tarvágás lehetősége és a természetvédelmi területeken történő fakitermelés kapta, de legalább ilyen problémás az is, hogy engedélyezi a favágást az úgynevezett vegetációs időszakban.

A tavasztól késő nyárig tartó pár hónapban azért volt tiltott mostanáig a fakitermelés, mert az ilyenkor a teljes ökoszisztémát veszélyezteti.

A fák koronaszintjén és a talajszinten rengeteg madár fészkel, kihajtanak a lágyszárúak, illetve a fák élénk anyagcseréje kitetté teszi őket a gombás fertőzésekkel szemben, ha megsérülnek.

Mindezek miatt természetvédelmi szempontból káros a vegetációs időszakbeli fakitermelés, az erdészeti ágazat azonban korábban is próbálta már elérni, hogy töröljék el ezt a korlátozást. Először az erdőtörvény 2017-es módosításával lazították fel a vegetációs időszakra vonatkozó tilalmat, ez a jogszabály azonban csak három évig volt érvényben: miután zöld civil szervezetek kezdeményezték a felülvizsgálatát, 2020-ban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette.

A Zambó Péter tavaszi feljegyzését rendelkezésünkre bocsátó természetvédelmi forrásunk szerint ez a fordulat régóta bosszantja az erdészeti lobbit, nagyban nehezíti ugyanis számukra a munkaszervezést. Mint a friss rendeletet elemző cikkünkben írtuk: az ágazat komoly munkaerőhiánnyal küzd, és jóval nehezebben tudnak úgy dolgozókat találni, ha nem tudnak nekik folyamatosan munkát biztosítani, hiszen az évet kettévágja a vegetációs időszakbeli favágás tilalma. Szemben tehát a felújítási kötelezettség nélküli tarvágással a védett erdők kivágásával – amelyről erdőgazdasági forrásunk ezt mondta, valójában ezek nélkül is bőven növelhető lenne még a kitermelt mennyiség – a vegetációs időszak favágásaival érdemben könnyíthető az ágazati cégek dolga.

Kérdés, hogy milyen áron, hiszen nem véletlen, hogy mostanáig totális tabunak számított ez a gyakorlat, és az Alkotmánybíróság is megsemmisítette az egyebek mellett ezt fellazító törvénymódosítást. A Telexnek interjút adó volt természetvédelmi szakember, volt kormánytisztviselő szerint a mostani rendelet is alkotmánybírósági felülvizsgálatért kiált, mert „felülír egy magasabb jogszabályt, negligálja a természetvédelmi törvényt”.

Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszédet mond a Településfásitási program második ütemének zárórendezvényén Óbarokban 2022. május 4-én. A programban 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszédet mond a Településfásitási program második ütemének zárórendezvényén Óbarokban 2022. május 4-én. A programban 2020-2022 között 1350 településen összesen 36 ezer sorfát ültettek el – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Zambó Péter erdészeti államtitkár Nagy Istvánnak címzett márciusi feljegyzésében így érvel:

„(…) Az erdőtervben meghatározott fahasználati lehetőségek végrehajtását azonban különböző, jellemzően természetvédelmi szempontból elrendelt időszaki korlátozások terhelik/terhelhetik.

Most azonban a keresleti piac nagyfokú volumenére tekintettel szükségessé vált, hogy ezen korlátozások felülvizsgálatra kerüljenek, ugyanis amennyiben a vegetációs időszakba is átnyúló fahasználatokkal nem lesz lehetőség ellensúlyozni a jelenleg kialakulóban lévő alapanyaghiányt, akkor az őszi fűtési szezon kezdetére, a szociális tűzifaprogram időszakára nem fognak tudni rendelkezésre állni olyan nagyságú faanyagkészletek, amelyek biztonságos ellátást biztosítani tudnák.

Az állami erdőgazdaságok kizárólag olyan fahasználatokat szeretnének folyamatosan végezni, amelyre az erdőtervük már most is lehetőséget biztosít számukra.

Mindehhez azonban szükséges a természetvédelmi hatóságok konstruktív együttműködése is tekintettel arra, hogy legtöbbször az ő engedélyük szükséges a tervezett fahasználati lehetőségek végrehajtásához a korlátozási időszakban. Jelen helyzetben kivételesen szükségesnek tartjuk a korlátozási időszakban történő – nem tarvágás típusú – gazdálkodási tevékenységek gyakorlását, amivel biztosítható a szükséges famennyiség kiegyenlített és folyamatos rendelkezésre állása már a tavaszi-nyári időszaktól kezdve.”

A dokumentumot egyedül Zambó Péter jegyzi, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár nem, ez alapján kérdéses, mit nevez Zambó „konstruktív együttműködésnek” a természetvédelemmel. Az érvelést mindenesetre Nagy István agrárminiszter a dokumentum szerint elfogadta, a fakivágás könnyítésére vonatkozó friss rendelet előzményei tehát még messze a kormány által kihirdetett energia-vészhelyzet júliusi kihirdetése előttre nyúlnak vissza.

Érdeklődtünk az Agrárminisztérium sajtóosztályán, Zambó Péter egyeztetett-e a természetvédelmi hatóságokkal vagy kollégájával, a természetvédelemért felelős helyettes államtitkárral, mielőtt kérését beterjesztette a miniszterhez, ha kapunk választ, frissítjük a cikket.

Részlet Zambó Péter feljegyzéséből – Forrás: Telex
Részlet Zambó Péter feljegyzéséből – Forrás: Telex

Zambó Péter szerint amúgy semmiféle erdőirtás nem lesz a mostani rendelet következménye, sokan mások azonban nem értenek ezzel egyet, péntekre meg is szerveződött az első tüntetés a magyar erdőkért. A rendelet ellen több civil petíció indult, és csütörtökön már a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége is kezdeményezte a jogszabály visszavonását. Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár még nem nyilvánult meg az ügyben, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő viszont csütörtökön azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy „csak súlyos energiakrízisben lesznek terven felüli vágások”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!