Nem csak barbár, teljesen felesleges is az erdőirtásra ösztönző új rendelet

A magyar kormány nemrég „energia-vészhelyzetet” hirdetett az Oroszország elleni szankciók gázimportot érintő hatásainak mérséklésére. Többek között arról döntöttek, hogy megtiltják a tűzifa kivitelét az országból, és bővítik a fakitermelést. A szándék érthető, különösen mert a rezsicsökkentés-csökkentés miatt sok, eddig kizárólag gázzal fűtő család próbál most kályhához, tűzifához jutni – aminek a megnövekedett igények miatt szintén elszállóban van az ára.

Az augusztus elején kijött kormányrendelet azonban több szempontból túllő a célon, és feleslegesen tipor bele ma már alapvetésnek számító természetvédelmi és erdőgazdálkodási irányelvekbe – állították a Telexnek a területek szakértői. Ugyanis a fakitermelést Magyarországon úgy is lehetne még növelni, hogy közben nem megyünk visszafelé az időben több évszázadot. Hogy ez eddig nem történt meg, annak részben olyan okai vannak, amelyeken a jogszabály semmit sem változtat, ellenben évtizedek alatt sem jóvátehető károkozásra teremt lehetőséget.

Tovább rontják azt, ami eddig is kevés volt

Magyarország területének 21 százaléka, mintegy 2 millió hektár erdőterület, ennek 40 százaléka védett védett, illetve az EU Natura 2000 hálózatának része. Mivel az erdők által nyújtott „ökoszisztéma-szolgáltatások” a klímaváltozással egyre inkább felértékelődnek, a cél vitán felül az erdőborítás további növelése, az erdők védelme, természetközeli állapotban tartása lenne. Mostanáig úgy nézett ki, hogy sejti ezt a kormány is, Nagy István agrárminiszter legalábbis rendszeresen haknizott az erdősítés terén elért eredményekkel, fut egy úgynevezett Országfásítási program, a terv az, hogy 2030-ra 27 százalékra növeljük az erdővel és fával borított terület arányát.

Ehhez képest a tüzelőellátás vészhelyzeti biztosításához most olyan rendeletet írt alá Orbán Viktor, ami üzenetértékben és gyakorlati szinten is hátraarcot jelent az erdőgazdálkodásban. Az új jogszabályban többek között ilyen elemek szerepelnek:

• Magas természetességű, védett állami erdőkben is lehet tarvágást végezni, és ez nagyobb területre is kiterjedhet.
• Ha egy védett területen termelnek le egy idegenhonos fajokból álló erdőt, például akácot, akkor a helyére nem kell őshonos fajokat telepíteni, sőt egyáltalán semmit sem kell telepíteni, ha az erdő sarjakból képes megújulni.
• Állami erdészetekben nem szükséges hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.
• A 100 százalékban állami tulajdonú erdőkben is lazább szabályok vonatkoznak a vágásérettségi kor megállapítására. Az erdőtervben szereplő vágáskorhoz képest akár 20 évvel hamarabb is megtörténhet a faállomány kitermelése.
• Az eddigiektől eltérően nemesebb fafajok letermelt területeit, cser- és nemestölgyet is elég lesz sarjról felújítani.
• Erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az erdőgazdálkodásért felelős miniszter döntése alapján is sor kerülhet.

„Az egyik legnagyobb baj, hogy a rendelet révén most pont a védett erdőkre kerülhet majd nagyobb terhelés, miközben az erdők nagyobb része nem védett” – mondta a Telexnek Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője. Szerinte a most feloldott korlátozásokat nem véletlenül vezették be, és a természetvédelmi szakma nagy része az eddig érvényes erdőtörvényt is kevésnek, elemeiben kifogásolhatónak ítélte.

Példaként említette, hogy itthon a nemzeti parkok területén is folyik erdőgazdálkodás (vagyis bizonyos keretek között lehet fát kitermelni), miközben ez sok más országban nem jellemző. Ennek elsősorban történeti oka van, az első nemzeti parkokat az 1970-es években alapították, míg az erdőgazdálkodás korábbra nyúlik vissza.

Nemzeti parkok és erdőgazdaságok

Az ország területét 10 nemzeti park és 22 állami erdőgazdaság fedi le, az állami tulajdonú erdők teszik ki az erdőterület mintegy 48 százalékát (ezek jellemzően a nagy, egybefüggő, középhegységi erdők). A maradék magánkézben van, de ezeken is be kell tartani a természetvédelmi szabályokat és az erdőtörvény előírásait.

A nemzeti parkok erdeinek kezelését a területileg illetékes állami erdőgazdaság végzi (ez minden esetben külön jogi személy, egy, az Agrárminisztérium alá tartozó állami vállalat), a nemzeti parknak csak közvetett ráhatása van az ott zajló folyamatokra. A gazdálkodó cég ugyanakkor köteles az adott erdőtervezési körzet (ebből országosan 150 darab van) tízéves terve alapján eljárni és az erdészeti hatósággal jóváhagyatni a beavatkozásokat.

Az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi érdekek – csakúgy, mint a vadászat esetében – olykor összeütközésbe kerülnek egymással. De 1997-ben született erdőtörvény és természetvédelmi törvény hatálybalépése óta végbement egy fokozatos összecsiszolódás, melynek során létrejött a „fékek és ellensúlyok” speciális rendszere. Ebbe kavar most bele az új, mindkét felet megrémisztő rendelet – mondta egy névtelenül nyilatkozó, magas beosztásban dolgozó erdőgazdasági forrásunk.

Százötven évet vissza az időben

A természetvédelmi és progresszívebb erdőgazdálkodási szakemberek több komoly problémát is látnak a friss rendeleti módosításokkal.

Gálhidy László szerint az egyik legproblémásabb pont a vegetációs időben való fakitermelés megengedése, ez ugyanis a fákon túl más élőlényekre is komolyan visszahat, például a madarak fészkelési időszaka alatt is lehet fákat kivágni. További komoly hátraarc az, hogy a rendelkezés feloldja a 2009-es, új erdőtörvény egyik korlátozását, ami állami tulajdonú, magas természetességű, különleges rendeltetésű erdőknél (ezek nagyrészt idős tölgy és bükkerdők) lényegében tiltotta a tarvágást.

A nem őshonos erdők tarvágása esetén őshonos fajokat telepíteni sem lesz kötelező. A rendeletben szerepel, hogy „ha az erdő képes sarjakból megújulni”, de erdőgazdálkodási szakember forrásunk szerint ilyen esetben teljes nonszensz, hogy értékelhető erdő nőjön vissza a kitermelt területre. „Ha tarra vágod az erdőt, aztán hagyod nőni, ami magától ott nő, akkor a hirtelen jött sok fénytől akkora bozótos lesz, hogy a nemesebb fafajok csemetéi nem tudnak megnőni. 150-200 éve nem volt olyan az országban, hogy egy tarvágott erdőt ne legyen kötelező felújítani” – mondta.

Szomorú az is, hogy a friss szabály értelmében nem szükséges megvárni a fák vágásérettségét sem. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy egy 130 évnél vágásérett tölgyerdőt akár 20 évvel korábban le lehet vágni, ezzel pedig pont azt a 20 évet veszítjük el, ami természetvédelmi szempontból a legnagyobb értéket jelenti. Ilyenkor tudják ugyanis élőhelyként a leghasznosabb funkciókat nyújtani a fák más erdei élőlények számára.

Erős és aggasztó elem még, hogy Nagy István agrárminiszter ezután saját hatáskörben dönthet olyan erdők kitermeléséről, amelyek nem szerepelnek az erdőtervben. Ehhez az erdőgazdaságoknak persze kérelmezniük kellene ezt, itt jön be a képbe, hogy vajon szándékukban áll-e élni az újonnan jött lehetőségekkel.

Innentől a szakembereken múlik

Erdőgazdasági forrásunk szerint végső soron a terület szakemberein múlik, a gyakorlatban mennyire lesz durva a rendelet hatása, de van néhány tényező, ami bizakodásra ad okot. Mint mondta, ugyan „biztosan lesz néhány stréber”, aki megpróbálja kiaknázni az új lehetőségeket, de a rendelet szerencsére nem ró ilyen kötelezettséget az erdőgazdaságokra. A többség pedig saját magától nem feltétlenül lesz motivált erre. A jogszabály ugyanis nemcsak a természetvédelmi törvénynek, de „a józan értelemben felfogott erdőtörvénynek is ellentmond”; negligálja az erdőgazdálkodás sok évtizedes fejlődését.

Egyrészt a modern erdőgazdálkodás már abból indul ki, hogy az erdő nem kizárólag haszonszerzési eszköz, hanem egy ökoszisztéma.

A mostani rendeletet ehhez képest egyetlen szempontra, egyetlen „szolgáltatásra” sarkították: hány köbméter tűzifát tudunk kitermelni egy erdőből. Az erdőgazdálkodási szakemberek többsége már ennél árnyaltabban gondolkodik, tudják, hogy az erdőknek egyéb szolgáltatásai is vannak (például vízvédelem, természetvédelem, rekreáció), és remélhetőleg nem kívánják ok nélkül rombolni ezeket.

Különösen mert az erdők nyújtotta ökoszisztéma-szolgáltatások a klímaváltozás körülményei között értékelődnek fel igazán, miközben az erdők éppen hogy egyre sérülékenyebbé válnak a melegedő éghajlat miatt. „Az erdők kevésbé tudják betölteni klímaszabályozó szerepüket, ha vágásterületekkel megbontják őket, a mostanában egyre gyakrabban jelentkező villámárvizeknél a lezúduló csapadék lehordja a talajt a tarra vágott részekről” – mondta Gálhidy László. A WWF munkatársa kevésbé volt optimista az erdőgazdaságok várható hozzáállásával kapcsolatban, tapasztalata szerint „az erdészeti ágazat és az ottani érdekképviseletek többször lobbiztak az erdőtörvény fellazításáért”, ezért félő, hogy többen kihasználhatják a rendelet adta lehetőségeket.

Erdőgazdasági forrásunk szerint ugyanakkor ma már az ottani szakemberek többsége is tisztában van a természetvédelmi szempontokkal, de ha ez nem így volna, akkor is létezik pár jóval pragmatikusabb, a rendelet lehetőségeinek kihasználása ellen ható szempont.

Nincs is szükség rá, hogy így fokozzuk a kitermelést

A legfontosabb ezek közül, hogy jelenleg országosan közel sem érjük el az érvényes, tízéves üzemtervekben megadott, kitermelhető famennyiséget. „Nettó 6-7 millió köbméter fát termelnek ki évente Magyarországon, ebből 3,5 millió köbméter tűzifa. Ez a 6-7 millió köbméter közel a harmadával kisebb mennyiség, mint amit a tervek alapján ki lehetne termelni azokból az erdőkből és azokkal a módszerekkel, amelyek mostanáig engedélyezve voltak” – mondta erdőgazdasági forrásunk.

Lehetne tehát felesleges tarvágás, védett és még nem vágásérett fák kivágása nélkül is fokozni a kitermelést, akár mintegy 25 százalékkal is.

Ez eddig igen prózai okokból nem történt meg eddig: nem volt elég kereslet (ez a rezsiár-növekedéssel most elmúlhat) és nem volt elég kitermelési kapacitás (ez viszont nem oldható meg rövid távon).

A széles körben érzékelhető munkaerőhiány Magyarországon az erdőgazdálkodást is sújtja: sok kompetens szakember hagyta el az országot, de a kétkezi munkások is megfogyatkoztak. „Míg régebben 3-4 fős brigádok végezték a kitermelést, most 1-2 fős munkacsapatok vannak, amelyek napi 30-35 köbmétert tudnak teljesíteni 70-80 helyett” – hallottuk. Az ágazatban nincs elég vállalkozó és gépi kapacitás sem, a hazai fakitermelés technológiai színvonala általánosságban elavult; amit tőlünk nyugatabbra gépsor csinál, azt itt emberek, csakhogy belőlük is egyre kevesebb van.

A kitermelés fokozása tehát alapvető, kapacitásbeli problémákba ütközhet, ráadásul ha egy erdőgazdaság élne az újonnan jött lehetőségekkel, az már középtávon visszaüthet anyagi oldalon is. „Normális erdész szakemberben fel sem merül manapság a tarvágás, a felelős pozícióban lévő mérnökök többsége az örökerdő-gazdálkodást preferálja” – mondta forrásunk. Utóbbi szálalást jelent, amiben még bőven vannak kiaknázatlan lehetőségek. Az ilyen típusú művelés maximális kihasználása gazdaságosabb is, a tarvágást alkalmazó, majd a területre csemetéket nem telepítő erdőgazdász ugyanis a saját munkáját nehezíteni meg következő 5-10 évben, sok dolga lesz azzal, hogy rendbe tegye az így létrejövő, úgynevezett „rontott erdőket”.

Nedves fával nem jó fűteni

Külön furcsasága a rendeletnek, hogy miközben az idei télre várt energiaválságot hivatott kezelni, a most kivágott fának csak kisebb része alkalmas eltüzelésre pár hónapon belül.

A fa fűtőértéke jelentősen rosszabb, ha magas a nedvességtartalma, emellett telekormolja a kályhát, ezért alsó hangon fél évet szárítani kell ahhoz, hogy érdemes legyen eltüzelni. A száradási idő függ a fa fajtájától, feldolgozottságától, az adott időszakban jellemző páratartalomtól és a tárolási helytől, de általánosságban elmondható, hogy optimálisan 1-2 évet kellene várni, mielőtt a kályhába tesszük.

Most kivágott fából fél éven belül nem kapunk értékelhető tüzelőt, az egyetlen kivétel ez alól talán az akác, melynek nedvességtartalma eleve alacsonyabb, viszont fűtőértéke kisebb, mint a többi keményfáé. A helyzet pikantériája, hogy az Agrárminisztérium a Herman Ottó Intézettel közösen külön honlapot üzemeltet arról, hogyan kell okosan fűteni, a nedves fa elégetésének hátrányairól itt is olvashatunk.

A teljes kép alapján igencsak nehéz megérteni, mi értelme van egyáltalán a friss rendeletnek:

• ha bárkinek szándékában állna kihasználni, az már rövid távon is sokat árthatna a természetnek, miközben éppen ennek az ellenkezője lenne kívánatos;
• túlhaladott, középtávon gazdaságosnak sem nevezhető a tarvágásos technika;
• a korlátozások feloldása nélkül is fokozható még a kitermelési mennyiség nem természetvédelmi területen, csakhogy erre aligha van kapacitás;
• az idén kivágott fákat pedig nem érdemes rögtön eltüzelni.

Forrásunk úgy foglalta össze azzal kapcsolatos sejtését, mi szükség lehetett rá mégis: „a rendeletnek nagyjából annyi lehet a funkciója, hogy a miniszterelnök lássa, foglalkozik a témával az Agrárminisztérium”. A fenti információk birtokában jobb tippünk nekünk sincs, mindenesetre Nagy István részéről az össznépi felháborodás után már megindult a kommunikációs kármentés: a tárca szombati közleménye szerint „továbbra is fenntartható módon zajlik a tűzifa kitermelése”.

Friss fejlemény, hogy az LMP az Alkotmánybírósághoz fordult a rendelet miatt. Ehhez hasonlót már láttunk: 2017-ben, az erdőtörvény átírásakor civil szervezetek lépték meg ugyanezt, és végül sikerrel is jártak. Csakhogy mire az Alkotmánybíróság megsemmisítette a jogszabályt, 2020 lett. Gálhidy László szerint félő, hogy most is elhúzódhat a folyamat, addig pedig csak sok évtized alatt korrigálható károk keletkeznek.